Egy évnyi nyomozás után megszüntették az eljárást a még 2017 elején pedofilgyanúba keveredett KDNP-s körmendi alpolgármester ellen, aki egy fiatalkorú tanítványával kezdett kapcsolatba.

A Nyugat.hu cikke szerint a Körmendi Járási Ügyészség egy évnyi nyomozás után bűncselekmény hiányában elrendelte az eljárás lezárását Szabó Ferenc volt körmendi alpolgármester ellen.

Megszüntették a nyomozást a pedofilgyanúba keveredett volt körmendi alpolgármester ellen

Fotó: pixabay.com CCO

A nyomozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság végezte tavaly február óta, ők az eljárásuk lezárultával megküldték az iratokat a Vas megyeieknek, ezután született meg az eljárást megszüntető határozat.

Szabó még 2017 elején került bele a hírekbe, miután kiderült róla, azért mondott le alpolgármesteri tisztségéről, mert egy volt általános iskolás tanítványával keveredett kapcsolatba. A feljelentést a lány szülei tették meg.

Szabó pár héttel később igaztalan pletykákat és aljas rágalmakat emlegetett (ez volt az első megszólalása), de egyéni választókerületi mandátumát megtartotta és egy hónap kihagyás után bejárt a körmendi közgyűlésbe. A lány egyébként márciusban azt nyilatkozta, nem érzi magát áldozatnak.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
most akkor nyomunk egy "delete" gomdbot, oszt annyi? Sikerült egy embert lejáratni, lehet örvendezni, keresztények!
Tollascsőr
@Equus: EMBERT? Na ne nagyzolj már! Kdnp-és féregről beszélünk. És igenis, megqrta a kislányt. És ha van lányod, hasonló korban, kívánok neki ugyanilyen udvarlót. Azt majd szeretgetheted.
Equus
@Tollascsőr: ne legyél már ilyen szerencsétlen... a lánynak bizonyos kor után éppen úgy joga van a szabad élethez, mint a fiúnak. Kettejük mközös döntése volt. . Elvitatnád a döntés szabadságát bárkitől is? Az, h a KDNP vezetői férgek, még nem ad okot az általánosításra. Ha csak a hovatartozása miatt minősítesz vkit, nem vagy különb a boszorkányüldöző idiótáktól.
A gondokodásod szerint Faludí György is egy aljas féreg volt? És Jókai Mór?
Tollascsőr
@Equus: "A gondokodásod szerint Faludí György is egy aljas féreg volt? És Jókai Mór?"
KDNP-ek voltak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.