A béremelések jó irányt mutatnak, a Magyar orvosi Kamara elnöke szerint, ha ezek folytatására lesz politikai szándék, akkor 2022-re eltűnhet a hálapénz.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint Magyarország történelmi lehetőség előtt áll: elérheti, hogy megszűnjön "az egészségügy működését megnyomorító hálapénz".

Éger István csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, Magyarország talpra állt, és elindult egyfajta felzárkóztatás a béreket illetően. Mint mondta, meggyőződése, hogy az ország történelmi lehetőség előtt áll, és a 2018-ban induló új kormányzati ciklus alatt minden adott arra, hogy a hálapénzrendszert megszüntesse az egészségügyben.

Az orvosi kamara szerint hamarosan megszűnhet a hálapénz

Fotó: pixabay.com CCO

Kiemelte, lehetőség van arra, hogy a bérezést úgy fejlesszék tovább, hogy megnyíljon a lehetőség a paraszolvencia "kivezetésére", és ha erre a politikai szándék meglesz, akkor ez 2022-ig megoldható. Hozzátette, "a huszonnegyedik órában vagyunk".

Mint mondta, ebben és egy új egészségügy megalapozásában segíthet az a könyv, amely most jelent meg a kamara kiadásában.

A tisztességes, tehát igazságos társadalom és az elsődleges társadalmi javak című könyvvel kapcsolatban a MOK elnöke közölte: ma már evidencia, hogy nincs közvetlen összefüggés a GDP és az egészségügyi ráfordítások között. A költségvetésnek – mint egyfajta "erkölcsi dokumentumnak" – prioritásokon kell alapulnia, hiszen morális kérdés, hogy a rendelkezésre álló forrásokból milyen mértékben fordítanak közszolgáltatásokra, így az egészségügyre is – tette hozzá a kamarai elnök.

Gilly Gyula, a kötet szerzője a sajtótájékoztatón azt mondta, a rendszerváltás óta hatalomra került politikai erők nem akarták megérteni, hogy vannak olyan területek, amelyek elsőbbséget élveznek. Hangsúlyozta, egyfajta közpolitikai szemléletváltás kell, új alapokat kell létrehozni. A szerző szerint ezekről az új alapokról, amelyeket a most bemutatott könyvben vázol fel, el lehetne indulni, újjá lehetne építeni az egészségügyi rendszert.

A könyv pdf-formátumban bárki számára hozzáférhető a kamara honlapján.

(MTI)

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
@ittott: szerintem igazuk lehet, amint elfogynak az orvosok és mindegyik nyugatra ment dolgozni.

Nem is értem, miért nem keletre mennek, mondjuk azerbe törökbe. Áá nem, oda nem török be.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ittott
és akkor már kommunizmus lesz. ökör éger
Peller Anikó
@ittott: szerintem igazuk lehet, amint elfogynak az orvosok és mindegyik nyugatra ment dolgozni.

Nem is értem, miért nem keletre mennek, mondjuk azerbe törökbe. Áá nem, oda nem török be.
Nessy
Majd a végítélet után a túlvilágon!
peterkelemen
Ja igen majd pont ott ahol virágzik a korrupció minden szinten. Ráadásul a magyarok padlása már tele van a felelőtlen, hazug ígérgetésekkel.
nevemnick
Eddig még nem adtam, és ezután sem fogok.
papa.49
Éger nem ég a pofád ???
Az enyém ennyi hazugság után már lángolna tetű !!!
rohács1926
Addig éljek! Bár nem, olyan hosszú életet nem kívánok magamnak.
Éger úr; az elmúlt-elmúlt "nyóc" évben minden olyan szörnyű volt, de a most az elmúlt nyolc évben bizonyára nagyon rendbejöttek a dolgok, mert alig hallottuk a hangját.
Hogy a hal kilója a sertéspiacon?
quadrocopter
Aha és mennyiért nem fogadják el a hálapénzt?
karma1
Volt egy zsenialis vigjatek Kabos Gyula foszereplesevel, az "Ez a villa elado"... Ott kell a postat rendszereznie Kabos Gyulanak a haziur tavolleteben, es ahogy hozza be az ajtotol a leveleket es nezegeti oket, mondja, hogy "Valoszinu megszunik az adohivatal: 'utolso felszolitas' ! "
Valoszinu, megszunik az egeszsegugy - nem lesz tobb halapenz...

Istenkem, hogy lehetnek ekkora barmok? Es vajon mennyiert azok?
division
Hála pénz volt, van és lesz. Nincs ezzel semmi baj. Vagy talán valaki sajnálná a gyerekére mondjuk? Ja persze, a megélhetési szülők akik még egy cipőt sem vesznek télire a gyereknek a családiból...
Equus
dikk mán... akkor most mennyi segíjt adnak, ha orvosho megyünk, he?
karma1
@Equus: Maraggya' egesseges oszt ne szorujja' ra a zorvosra...:o))))
Equus
@karma1: a ráksű kőtsön a fejér ember mejjibe, nem ád az annyi segíjt, h minden nap kivit meg lazacot egyek, he... reggelire is kéne egy kis kaviár, oszt az is nincsen... a Devla takarítaná el űköt.
karma1
@Equus: A tajszolla'sodna' csak a hejjesirasodatt birom jobban...:o)))))
Equus
@karma1: van egy kiugrott cigány haverom, 30 körüli... előfordult már, h családi összejövetelbe csöppentem be... Csak figyeltem... Vettem cigány nyelvkönyvet... háát.. a latin jobban megy... a francia, az angol és a német, meg a spanyol és az olasz is... ja, meg egy kicsi orosz is, de a cigány... húúú... végtére nem dobtam ki, elajándékoztam. Addig azért eljutottam, h "Szoszi, more", meg "Szopesz"? Ja... meg "kasz moro káresz"... oszt ennyi... :D

Csóri haverom meg kapja az oltást tőlem és a fajtájától is. Dolgozik - gipszkartonozó - állatként, két gyerek, egyik már suliba jár, másik ovis, asszony otthon vigyáz rájuk. Lakás tisztább, mint egy gyógyszertár, pulyák mindig mintha egy divatlapból léptek volna ki. Fehéreknek persze nem kell, fajtája meg kiközösítette... Néha megiszunk egy-két sört együtt. Egyszer megkérdezte egy ismerősöm, h mit eszek ezen a cigányon. A válaszom: Azt, baszd meg, h 3x annyit fürdik, mint te...
dr frédikántor
Ennél jobb viccet életemben nem hallottam!!!
magyarbakancs
akkor szűnik meg a paraszolvencia mikkor dobostorta ütemet ver.
karma1
@Equus: Nalunk a lakotelepen egy emelettel lejjebb lakott egy felcigany hazaspar: a ferfi kamionos volt, a felesegenek volt egy kis pedikur-manikur-mukorom szalonja a telepen, a kislanyuk eppen akkor kerult fel az egyetemre, a jogra, amikor odakoltoztek. Hat ennek mar igencsak 30 eve. A kisebbik gyerek, egy fiu szinten osztalyelso volt, karatezni jart a helyi klubba. 12 evesen mar volt valamilyen ove is, talan meg nem a fekete, de asszem mar valamit elert addigra. Ha normalis emberrel akartam szot valtani, akkor veluk tudtam beszelni. A lakasuk szinten patyolattiszta, teljesen felujitottak, mielott bekoltoztek a negyszobas lakasba. Ezt nagyon sok ember nem erti meg, mert nem is akarja... A mellettunk lako csajszi feher volt, a fiaval elt egyutt, szep volt, amikor egymast tamogattak haza a kocsmabol estenkent, es ha elfogyott a penz - a mama alkalmankent takaritani jart -, akkor a fia picit rendberakta anyukat... Mit mondjak, echte magyarok voltak, Vereckenel bejott osokkel...:o((((
namihami
Mondta az Éger...
És ez még diplomát is kaphatott? Vajon miért mondják, hogy az orvosi szakma is felhígult?
Persze, a kamarai vezérséget nem adták ingyen, azt se a madarak hordták neki össze.
maszk
Éger István is csak egy adható-vehető fidesznyikes, akit igazából csak a saját pozíciója érdekel - és semmi, senki más.
Régen sokkal kevesebbért egyfolytában óbégatott, rinyált, most meg, hogy tucatszám mennek el az orvosok, ápolók; hogy lepusztult, hiányos az infrastruktúra, és sokan csak nyerészkedésre használják a pályázatokat, és szarnak az egészségügy állapotára; hogy százszámra halnak meg gyógyítható (!) betegségekben emberek...
Gyalázat !!!

És erre fel, képes az emberek arcába tolni ezt a vérpropaganda dumát:
"Magyarország talpra állt, és elindult egyfajta felzárkóztatás a béreket illetően. Mint mondta, meggyőződése, hogy az ország történelmi lehetőség előtt áll, és a 2018-ban induló új kormányzati ciklus alatt minden adott arra, hogy a hálapénzrendszert megszüntesse az egészségügyben."

Ezek tényleg minden szinten próbálnak kiépíteni egy alternatív valóságot, és így félrevezetni, agymosni a népet.

És igazából ez már az egész világon terjedőben van, és egyre többen bekajálják - márpedig egy valóságtól elrugaszkodott embert nagyon sok mindenre rá lehet venni...

Ez már a vég kezdete.
qxy
Orvosi kamara. ??? na gyertek ide egy pofonért.
Ki látott még olyan Magyart aki azt mondja hogy köszi, nem kell, van elég pénzem.
Aki Én
@division: Fizetünk tb-t.
Jóléti államokban nem is ismerik a hálapénz fogalmát.
Az orvos nem a hálapénzért gyógyít gyerekeket.
Ha ruhát veszel a gyereknek, akkor is adsz hálapénzt amiért kiszolgálnak?
division
@Aki Én: Jogos. Csak tudod amikor a gyerekedet elviszed egy másik városba ahol az ország legjobb ortopéd sebésze dolgozik akkor te például annyit mondanál neki hogy köszönöm szépen Doktor Úr hogy megmentette a gyerekemet a tolószéktől, főleg ha ahova tartozol csak kóklerek dolgoznak? Még csak kötelessége se lenne hogy elvállalja, kivéve ha magán úton viszed. Lelked rajta. A ruha vásárlás egy borzasztó rossz példa volt, gondold majd azért ezt át.
Aki Én
@division: Amit te itt leírtál, az csak az ilyen rosszul működő eü-ben fordul elő.
Nálunk én is adok hálapénzt, nem is sajnálom az alulfizetett, végtelenségig kihasznált, értünk még mindig itt szenvedő eü dolgozóktól.
De ne mondjuk, hogy nincs ezzel semmi baj. Ha így lenne, nem mennének el tízezrével.
Úgyhogy gondolt át ezt.
division
@Aki Én: Persze hogy ez probléma, azért viszed a gyereked vagy mész el te is ha úgy adódik egy másik városba orvoshoz mert akihez tartozol abban nem bízol, és tudod hogy a másik jobb nála sokkal. Azt nem tudod megválasztani hogy ahol laksz milyen szintű maga a doki, csak azt tudod hogy nem bíznád rá még a macskádat sem. Azért azt elég nehéz lenne sajnos megvalósítani hogy minden kórházban, minden szakterületen profi orvosok dolgozzanak. Persze talán akkor mégis ha mondjuk egymillió körüli fizetést kapnának, na de ez itt nálunk nonszensz.
Sámannus
Mer nem lesznek orvosok csak ezek a sintérek, akik mindent szétlopnak.
Bástya Béla Elvtárs
Én ezután is adok nekik ajándékot, pl.: egy ital dísztasakban... hogy mellette van-e boríték, az kívülről nem látszik!
Nessy
Éger dr. mert nagyot álmodni! Érdekes dolog a "hálapénz"! Ez a hatvanas években alakult ki ilyen széles körben.. Azelőtt egy doboz bonbon, 10 dkg kávé, egy csokor volt a "köszönöm" . Legalább is szakdolgozói szinten. A dokik már ajándék kosarat kaptak, márkás italokat. Aztán ebből lett a pénzes boríték.
Lehet, hogy több fizetést kapnak majd az egészségügyben dolgozók, de ezt Éger doktornak is tudnia kell, amíg ezt a feudális hierarchiát, a rossz körülményeket nem szüntetik meg, addig kevés a remény a paraszolvencia megszűnésére.
szép új világ
Itt olvasom a propin: "Van olyan borsodi falu, ahol 13 éve nincs körzeti orvos"
Ebben a borsodi faluban ezek szerint már 13 éve megszűnt a hálapénz. Lehet, hogy erre gondolt az orvosi kamara elnöke?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.