Be kell vinni a közbeszédbe a daganatos megbetegedések problémáját és felhívni a figyelmet arra, hogy mindenkinek van tennivalója a megelőzés terén – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten.

Rákellenes világnap: mindenkinek van tennivalója a daganatos betegségek megelőzése érdekében

Ónodi-Szűcs Zoltán a rákellenes világnap alkalmából a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) által rendezett szűrőnapon kiemelte, a betegség nemcsak egészségügyi, hanem társadalmi probléma is.

Fontos, hogy az emberek rendszeresen vegyenek részt szűrővizsgálatokon, mert minél előbb felismerik a betegséget, annál nagyobb az esély a gyógyulásra

– mondta, hozzátéve, hogy Magyarországon mindenfajta szűrés elérhető, sajnos azonban kevesen vesznek részt ezeken. A mők átszűrtsége emlő- és méhnyakrákra csak 30 százalék körüli, a következő hetekben azonban tíz új – emlőrákszűrésre is alkalmas – szűrőbusz áll majd munkába, amelyek segítségével a kis falvak lakó is lehetőséget kapnak a vizsgálatra.

Király Nóra, Újbuda alpolgármestere, a Ficsak alapítója elmondta, újbudai pedagógusoknak szervezték a szűrőnapot, mert úgy vélik, a tanároknak is példát kell mutatniuk a gyerekeknek a megelőzés terén. Szeretnék felhívni a figyelmet a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára, hiszen a daganatos betegségek gyógyíthatók, ha időben felismerik őket – fűzte hozzá. Felidézte, tavaly együttműködési megállapodást írt alá több civil szervezet a rákellenes küzdelem érdekében, hiszen a kormány mellett a civil szférának is nagy szerepe lehet a megelőzésben.

A szándéknyilatkozathoz idén még többen csatlakoznak, és vállalják, hogy kommunikációs csatornáikon keresztül terjesztik a szűrővizsgálatok és a prevenció fontosságát – tette hozzá. A rákellenes küzdelem világnapja február 4., ugyanis a párizsi első rákellenes világkongresszus résztvevői 2000. február 4-én írták alá a kór elleni világméretű összefogásra felszólító dokumentumot. A világnap többek között arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a rák elleni küzdelem nemcsak orvosi feladat, hanem a társadalom közös ügye is.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.