Gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt javasolnak vádemelést a szentendrei rendőrök egy budapesti férfi ellen.

A Szentendrei Rendőrkapitányságon indult eljárás W. Attila budapesti lakos ellen gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás adatai szerint a 39 éves férfi 2017. augusztus 30-án 19 órakor a Budakalász, Gát utcában közlekedett gyalogosan a menetirány szerinti jobb oldalon. Haladása során figyelmetlenül, hirtelen balra lépett, melynek következtében az őt éppen előző motorossal összeütközött. A motoros az ütközést követően elesett és súlyos sérüléseket szenvedett.

Súlyos következményei lettek egy óvatlan lépésnek Budakalászon

W. Attilát az eljárás során gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, majd a vele szemben folytatott nyomozás befejezését követően, az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészség részére.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cs.n.
@papa.49: Ennél bővebben a police.hu se ír róla. Talán mert nem jó oldalon haladt, az úttesten a bal oldalon kéne gyalogolni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
Eszem megáll...csupa hülye dolgozik a rendőrségen...ez egy figyelmetlenségből okozott baleset volt...Mindent kriminalizálni akartok marhák...majd a bíró jót röhög rajtatok!!!
RonaGyuri
@Pálinkás Pál: ne már te tudod kinek a kije a motoros???
papa.49
@justhpeter: Én se értem, a gyalogos a hibás mert a motoros nem tartott megfelelő oldaltávolságot , hát ez kurva jó !!!
cs.n.
@papa.49: Ennél bővebben a police.hu se ír róla. Talán mert nem jó oldalon haladt, az úttesten a bal oldalon kéne gyalogolni.
papa.49
@cs.n.: Budakalász Gát utca ez biztos lakott terület, ott meg nem kötelező az út baloldalán, a forgalommal szemben gyalogolni, tehát így is a motoros a hunyó, persze ha ,,nagykutya,, kölke akkor a másikat húzgálják meg először !!!
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Fogalom zavarod van, a figyelmetlenség büntetőjogi megfogalmazása a gondatlanság, melyet szintén büntetni rendel a btk!
1bitang
Én úgy értelmezem, hogy a GYALOGOS ellen indítottak eljárást. Gyalogos nem kijelölt gyalogátkelőn csak kellő körültekintéssel léphet az úttestre (sőt, átkelőn is KÖTELEZŐ a körültekintés: ha mész -mendegélsz- a járdán az átkelőnél, majd HIRTELEN irányt változtatva lépsz az átkelőnél az úttestre, ne csodálkozz, ha a járművezető nem látva ELŐRE a szándékodat és elüt).
gulyasgyula
@papa.49: ..Ha csak dió nagyságú kavicsra lépve megbillen és akár 1- méter is lehet a kilengés ami elérheti a motort ..Ideje ilyen nagy forgalomba a gyalogosokat is vegzálni .Éppen így van a kerékpárosokkal is .. Nem egyszer szó szerint vissza élnek azzal hogy mindig a járművezetőt büntették meg EDDIG :..
papa.49
Teljesen mindegy miért lépett oldalra, egy lakott terület utcájában történt az eset, tehát itt nincs kötelező baloldali sétálás, viszont van a járművezető részéről kötelező, és biztonságos oldal távolság tartás !!!
Szerintem egyszerűen rá akart ijeszteni a gyalogosra és kicsit ráhúzta a motort, aztán tiplizett a paraszt, mivel igazán motorozni se tud, mert a motorral egy oldalt döntéssel 1 méterre simán el lehet távolodni az előző iránytól !!! Mielőtt okoskák jönnétek 14 évig télen, nyáron motorral közlekedtem, megtettem vagy 350 ezer km, tudom mit beszélek !!! De mivel apuka fontos szarjankó a pintérség a gyalogosra testálta a balesetet !!!
ila51
itt a járdán sem merünk félre lépni , mert suhan a keró mögöttünk és elcsap
vukkocska
Hát ez érdekes megfogalmazás. Gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés? A KRESZ nem csak a járművezetők, hanem a gyalogosok közlekedését is szabályozza. Ez szerintem közlekedési baleset gondatlan okozása (Btk. 235 §) , és nem a testi sértés (Btk. 164.§) kategóriába tartozik. A motorossal pedig nem ütközött össze, hanem a motoros elgázolta. Csak ennyit a pontosság kedvéért.
quadrocopter
@vukkocska: Miért furcsa megfogalmazás?
Van a hanyag gondatlanság ( negligencia) is!

Btk. 164. § Testi sértés (és elhatárolás emberöléstől) - - Büntetőjog.Infó
buntetojog.info/kulonos-resz/btk-164-§-testi-sertes-es-elhatarolas-emberolestol/
(3) Ha a testi sértéssel okozott sérülés vagy betegség 8 napon túl gyógyul, súlyos testi sértés bűntette: 3 év. (4) bűntett: 3 év: könnyű testi sértés ... A gondatlanságból elkövetett – életveszélyt okozó – testi sértés vétsége csupán a bűnösséget érintően tér el a bűntetti alakzattól. Az elkövető ugyanis testi épséget sértő ...
vukkocska
@quadrocopter: A kettő nem ugyan az. Nem véletlenül vannak külön fejezetbe foglalva az élet, testi épség és egészség elleni cselekmények (XV. fejezet) a közlekedési bűncselekményektől (XXII. fejezet) S abba meg véglet ne gabalyodjunk bele, hogy mi a luxuria és a negligencia közötti különbség (tudatos és hanyag gondatlanság) , mert aki nem foglalkozott büntetőjoggal, annak számára ez érthetetlen és érdektelen.
szaboria1
Még a 70 -es években terveztük, hogy az iskolákban Kresz kiemelkedő szabályait tanítani kellene. Sajnos mostanság többször látom a gyalogosok az országúton, hogy nem a forgalommal szemeben közlekednek. Itt délen nagy divat a kerék pározás. Sötétben soknak még mindig nincs világítása sem láthatósági mellénye.
papa.49
@szaboria1: Kocsma záráskor méteres a kilengése az elftiknek a bringán ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.