A pomázi képviselőtestület január 23-i ülésén arról határozott, hogy törölnek 10, országosan ismert kirándulóhelyet az úgynevezett helyi értéktárból. Köztük a Holdvilág-árkot.

A határozat felelőse nem más, mint Ternovszky Béla helyi fideszes képviselő volt, a Macskafogó rendezője. Nem teljesen érthető, hogy miért törölték ezeket a kirándulóhelyeket, de a 444.hu megpróbálta levezetni az egészen nevetséges sztori hátterét. 

Az év talán legviccesebb és legszomorúbb sztorija: a Macskafogó rendezője betiltja a Holdvilág-árkot

Ezen a döntésen talán még Grabowski is elgondolkodott. Fotó: Mafab

- A hungarikumtörvény lehetővé tette, hogy települések, tájegységek és megyék úgynevezett értéktárakat hoznak létre. Az értéktár egy lista, ami az adott hely büszkeségeit sorolja fel, fényképekkel és szöveges leírással. Hogy mi kerül az értéktárba, arról az úgynevezett értéktárbizottság dönt. Az országban 3200 település van, közülük nagyjából 800 csinált eddig ilyent.

- Pomázon is megpróbálták: felhívást fogalmaztak a lakosságnak, hogy javasoljanak helyi büszkeségeket az értéktárba. 1 azaz egy javaslat érkezett, a később botránykővé váló pomázi hosszúszárú cseresznye.

- Egy idő után, 2015-ben, Hardi Péter LMP-s képviselő melegítette fel újra az ötletet, meg is bízták, hogy hajtson fel olyan helyieket, akik képesek helyi értékeket javasolni. Hardi 2015. nyarán 9 beterjesztő 23 értékét tudta bemutatni, erre megalakult az értéktárbizottság.

- A bizottság úgy találta, hogy mind a 23 beterjesztésben akad valami formai hiba, ezért először minden visszadobta, majd kiértesítették a beterjesztőket, hogy javítsák a hibákat. A legtöbb értéket – 10-et – javasoló Pásztor Lajost nem értesítették, ezért ő megsértődött. A hibákat később ugyan kijavította, de kikötötte, hogy ezek után az általa összeállított anyagok az értéktárban szerepelhetnek ugyan, de az engedélye nélkül máshol nem közölhetik a fotókat.

- Ezt azért kötötte ki, mert ekkor már tudta, hogy az önkormányzat egy, a lakosságnak kiküldendő nyomtatott kiadványt is készül csinálni a helyi értéktárból.

- A testület ezen megsértődött, mert a Pásztor-féle 10 érték levonása után olyan kevés érték maradt a tárban, hogy annyiból nem lehetett nyomtatott kiadványt csinálni.

- De Hardit csesztették miatta, mert Pásztor az ő ismerőse volt, pedig Hardi nem is értett egyet Pásztor sértődésével.

- Az ezen megsértődött Hardi erre alapított egy helyi ellenzéki hírlapot Pomázi Cseresznye címmel.

- A testület erre törölte az értéktárból a pomázi hosszúszárú cseresznyét, mondván átpolitizált, ellenzéki ízű gyümölcs.

- A testület most törölte a Pásztor által javasolt összes híres kirándulóhelyet is a tárból.

- A polgármester ugyanakkor azt mondja, azért törölték ezeket, hogy valaki, aki nincsen megsértődve, később esetleg újra be tudja őket nyújtani.

(444.hu, Magyar Narancs)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A Holdvilág árok még sokáig ott lesz amikor már a csontjai se lesznek meg ennek a tökkelütött barom fütyisznek !!!
1bitang
Ennyire fertőző a hülyeség? Nincs ellene védőoltás? Esetleg a választás?
1bitang
De az "ellenzéki ízű gyümölcsön" nagyon jót röhögtem. Amikor narancsot eszek, még nem éreztem rajta fide$$ ízt.
cs.n.
Ilyen hülyeségekkel vacakolni, és ezért még pénzt is kapnak. Tényleg vicces és szomorú.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.