A Tesco a Magyarországon üzemeltetett 206 áruházból 24-ben csökkentik a kereskedelmi területen dolgozó vezetők számát, változás lesz a pékségeknél és megszűnnek egyes éjszakai működéséért felelős vezetői posztok is.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy a kiskereskedelmi trendekkel és a korábbi sikeres tapasztalatokkal összhangban az áruházak folyamatosan állnak át félkész termékek sütésére a helyben, belső pékségben gyártott termékek helyett, egyes frissáru pultokat pedig a jövőben külső partner fog üzemeltetni.

Leépítés: a Tesco 24 magyarországi áruházában vál meg a vezetőktől

Ezen felül egységes lesz az éjszakai vezetői struktúra, hogy Közép-Európában mindenhol azonos elvek alapján történjen a munkaszervezés. Azokban az áruházakban, ahol nappal zajlik az árufeltöltés, megszűnnek egyes éjszakai munkakörök, ezzel egy időben viszont újak jönnek létrejön a nappali működési időben.

A közleményben Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs igazgatója kifejtette: az áruházakban tervezett átalakítások a vásárlók hatékonyabb kiszolgálását és a boltok működésének egyszerűsítését szolgálják. Mindezekről folyamatosan tájékoztatják a dolgozókat, példaként említette, hogy több száz kollégának ajánlották fel az újonnan bevezetett vevőszolgálati specialista munkakört, a megkérdezettek nagy része elfogadta az új pozíciót. A Tesco célja továbbra is az, hogy a bejelentett változások következtében minél kevesebb kollégának kelljen elhagynia a vállalatot – közölte.

A változásokról az áruházlánc tájékoztatta a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetét (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetét (KASZ) – olvasható az áruház közleményében.

(MTI)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Mennyi a kétkezi dolgozó akiket elküldenek ???
vladimir putin
@papa.49: kétkezi dolgozót még nem küldtek el, de mondjuk annak is lenne értelme...
tökre ilyen ABC-s halálosztók...

ráadásul nincs áru,
ha meg van, akkor büdös.
papa.49
@vladimir putin: Még agonizál kicsit a Tescó, de lélekben búcsút vehetünk tőle !!!
Hála a hatalmas ívű fütyiszes gazdaság politikának !!!
papa.49
@vladimir putin: Sebaj majd jön a Turul áruház a M.lölő kezelésében !!!
vladimir putin
@papa.49: arra mondjuk nem vennék mérget, hogy nem lesz teszkó.
A hulladék, igénytelen embereik viszont el lesznek távolítva, ezt biztosra veszem.
Tudod, aki nem lép egyszerre...
1magyar
Legalább a "munkaerőhiány" csökken más helyeken.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.