Elég durva képet csatolt egy cikkhez fűzött kommentjéhez. A miniszterelnök hívei rendesen meg is találták miatta.

A PestiSrácok.hu Facebook-oldalán az egyik csütörtök esti bejegyzéshez írt kommentet Simon József, az MSZP pécsi szervezetének elnökségi tagja. Simon azt írta a képre:

"Keresd a hibát! Én nem találtam."

Maga a kép Orbán Viktort ábrázolja vérző halántékkal – mintha fejbe lőtték volna. 

Fejbe lőtt Orbán Viktorral poénkodott egy MSZP-s képviselő, nagy botrány lett belőle

A történtek után Simon Facebook-oldalát ellepték a szitkozódó kommentelők.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője arra szólította fel az MSZP vezetését, hogy zárják ki a pártból azt a pécsi tagjukat, aki egy olyan képet tett közzé, amely főbe lőve ábrázolja Orbán Viktor miniszterelnököt.

A Fidesz a történtek után választ vár Karácsony Gergelytől, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjétől, valamint Molnár Gyula szocialista pártelnöktől arra, megengedhetőnek tartják-e az MSZP-ben, hogy valaki politikai ellenfelei kivégzésére hívjon fel, illetve ezt kívánatosnak tüntesse fel – közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője.

Meddig lehet ezután Simon József az MSZP tagja? – tette fel a kérdést.

127 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Nem értem a felháborodást, mert senki nem lőtte fejbe nagyszerű vezetőnket. Szerintem leszarta egy parlamenti varjú ami céklát evett. Ijesztő tud lenni a céklafos.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Mi a gond bégetők? Jobb, ha egy kamion áll rajta?
dr. prédikátor
@quadrocopter: Szép lövés, nem ejtek érte kroki könnyet!!!
Cicamama55
@quadrocopter: Vannak akik teljes erő bedobással próbálnak az összefogás alá tenni! Ennél gusztustalanabb, ijesztőbb, csak a Gyurcsány báb felgyújtása volt anno!
kokopelli
@Horizont: "Amit szabad az ökröknek nem szabad Jupiternek!"...ugye fidesz?
Korlátoznátok Jupiteréket? ;-(
bencemacska
Hol van ez ahhoz, amit a fidesznyikek elkövettek Gyurcsány és Bajnai képeivel!!!
Gulyás geci, előbb nyald le azokat a képeket, azután reklamálhatsz!
Bagoly mondja a verébnek, hogy nagyfejű!
kisrigó
@Horizont: Igen, az "még belefér " kategória volt szerintük, hogy akasztófákat hurcoláztak, Gyurcsány bábut gyújtottak, a lámpa oszlopokra kiragasztott kiírtandó ellenzékiek névsora stb. Persze szerintem ez a kép sem ízléses, de a gyűlölet - amit főleg ők generálnak- bizony eredményezhet ilyet. Nem hallottam, hogy az előbb felsorolt "bátor tettükért" bárkit is kizártak volna a csordából! A lelkek mérgezése megbocsáthatatlan!
Hellcat
Ez csak egy kép...ellenben a fidesz miatt sokan öngyilkosok lettek, osztrák nyugdíjas ütötte el, meghaltak egy kórházi fertőzésben vagy mert nem kaptak ellátást időben, megfagytak otthonaikban...és ezek a tényleges halálesetek amik a fidesz lelkén száradnak...ott van még a lúgos orvos akit védenek rendületlenül vagy a fanok akik sósavat öntöttek volna diákok arcába vagy a néni aki nagykést szúrt volna mindenki hasába aki nem fideszes.
simmering73
Gyurcsány jelképes égetése meg van, tetvek? Akkor mocskos pofátok lapos legyen.
cs.n.
Az nem biztos, hogy ő írta a képre, inkább a mém készítője.
lampa laz
Majd tyereskovacsipkefüggönyfestőművésznő photoshoppal rajt egy kicsit.
Peller Anikó
Nem értem a felháborodást, mert senki nem lőtte fejbe nagyszerű vezetőnket. Szerintem leszarta egy parlamenti varjú ami céklát evett. Ijesztő tud lenni a céklafos.
adrenalink
Hmmm... Lejjebb, és egyre lejjebb. Vajon április 7.-én mi lesz a mélypont? :-((
CsipkeRózsa
@adrenalink: Nincs mélypont, az lenne, ha a kép igaz lenne.
cikicakk55
Megmondták,hogy durva kampány lesz. A FideSS jobb ha csendben marad.A 2006-os miniforradalomért hány Fideszest csuktak le? Mindenki tudta,hogy Ők voltak. Az ott tényleg veszélyes helyzet volt.Ez a kép miért lenne veszélyesebb? Miért lenne indok arra,hogy valakit kizárjanak egy pártból,csak azért mert az interneten talált egy képet és felrakta? Tegyük a szívünkre a kezünket és próbáljuk elképzelni hány ember örülne,ha ez egy eredeti fotó lenne? Maga a Miniszterelnök vívta ki,hogy ilyen durva képek kerüljenek ki róla.Ő szította az emberek lelkében a gyűlöletet. Megdicsérte azokat az embereket,akik nem engedték be azokat a migránsokat,akiket Ők maguk viszont beengedtek az országba,csak titokban.Mennyivel volt erkölcsösebb Gyurcsány bábújának felgyújtása,felakasztása? Majd ha Ők is kivágják maguk közül a hazug,aljas, tolvaj párt tagokat,majd akkor követelődzenek. Nem is lenne Fidess,ha ez megtörténne.
justhpeter
Én sem találtam hibát a képben.
Talán egy kifosztott manyup-tag, vagy egy "megmentett" devizahiteles találna benne hibát. Mondjuk, hogy nem a szeme közé kapta, ahogy régen Amerikában a dakotákkal végeztek.
CsipkeRózsa
@Pegero: Nem hiszem, hogy ez egy újabb szög az MSZP korporsójában, lehet, hogy több választópolgárnak elnyeri a tetszését.
fergeteg
Bolsevisták mindent elkövetnének a hatalomért.
Majd 2058-ban. De akkorra meg kihal az írmagjuk is.
CsipkeRózsa
@Mirabilis: Az általad belinkelt cikket, el kellene küldeni Orbán összes szóvivőjének, és a többi tiltakozó emberének.
bakegya
Még korai,ha jól emlékszem azt is ÍGÉRTE ELMEGYÜNK A FALIG-kegyes halál-majd meglátjuk...csinálja csak végig,a baltánál mindenesetre a mi kultúránkban elfogadhatóbb AZ E FÉLE NÉPHARAG.
kereső
2006.10.23. Emlékmenet a Műegyetemtől.Az emlékmenetet Magyarország "morális etalonja"
Sólyom László a Magyar Köztársaság államfője vezeti.
A tömeg mögötte,skandálva "Gyurcsányt a Dunába, a többit meg utána!"
Rockxy
Kampul a durvány, csak így tovább!
És mindenki nagyon röhejes egyelőre... :D
Pálinkafőző Rézüst
@Horizont: Váradi András??? + a többiek... Béke velük, bitó a gyilkosaikra!
Lepényleső
"...zárják ki a pártból azt a pécsi tagjukat,aki egy olyan képet tett közzé,amely főbe lőve ábrázolja
Orbán Viktor miniszterelnököt." A kép amikor készült nem is volt miniszterelnök,csak mint
minden képviselő;amíg aludt,tette legtöbbet a hazáért?
Pálinkafőző Rézüst
Fletó koporsóégetése, hamvasztása, elvtársak??? he???
3dwhite
Az ott paradicsomlé vagy màlnaszörp?
adrenalink
@bencemacska: 18:49-re Na, és ezért ki lesz a felelős? Természetesen mi, választók, akik nem értettük meg a leginkább egymással pozicióharcot vívó f@szfej politikusokat, és rossz helyre húztuk az X-et, ha egyáltalán volt még kedvünk elmenni, erre a katyvaszra szavazni...
nemkati
@Mirabilis: ma 19:10
Amikor 2013-ban Dopeman belerugott 0rbán gipszfejébe, beidézték a rendőrségre, büntetőügy lett belőle, 3 év múlva hoztak felmentő ítéletet - addig gondolkoztak, hogy milyen indokkal lehetne felakasztatni, de nem sikerült. Ennek a 2006-os Gyurcsány-bábu égetésnek, a legyilkolására való bujtogatásnak semmi következménye nem volt, senkit nem állítottak elő. Talán még dicsőségnek is számított akkori ellenzéki körökben.
bencemacska
@adrenalink: ma, 20:12
Én nem is konkrétan a választásra gondoltam, hanem arra, hogy még egy OV kormány M.o-nak nagyon mélypontot jelent.
Lényegében: mélypont = gorbán uralom!
Sámannus
A 3,14csába elszállt a ketchup.
Marhák erre a haverok készülnek, az ő fejük van bevajazva. Ez történt a Conducătorral is.
Akik bókoltak azok kapták körbe, hogy ne tudjon magyarázkodni.
troll5
Tök jó! Újra egy kolonc! Rágódhatunk rajta! Sikeres volt a KISZ-buzeránsok (vörös + narancs) újabb közös akciója... Elvonták a figyelmünket a nagy disznóságokról!
quadrocopter
@fergeteg: Figyu ide, ócsó' gyerek:

Kövér László – MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke (a másik alelnök Gyurcsány Ferenc volt)
Járai Zsigmond – MSZMP-tag
Matolcsy György – MSZMP-tag
Martonyi János – MSZMP-tag
Pintér Sándor – MSZMP-titkár
Schmitt Pál – az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban
Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag
Mikola István – MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Stumpf István – MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Fónagy János – MSZMP-tag
Vonza András – MSZMP-tag
Ligetvári Ferenc – MSZMP-tag
Chikán Attila – MSZMP-tag
Boros Imre – MSZMP-titkár
Turi-Kovács Béla – MSZMP-tag
Harrach Péter – MSZMP-tag
Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár
Pozsgay Imre – MSZMP PB-tag
Szűrös Mátyás – MSZMP KB-titkár
Boross Péter – MSZMP-tag
Balogh Gyula – MSZMP-tag
A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tisztségviselői voltak:
Orbán Viktor – gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár
Varga Mihály – KISZ-titkár
Rogán Antal – KISZ-titkár
Deutsch Tamás – KISZ-titkár

Na, most lehet bolsizni - gagyika!
quadrocopter
@fergeteg: Ez meg a bónusz:

- Index - Belföld - Lázár szerint aki MSZMP tag volt, az '89-ig a ...
index.hu/.../lazar_szerint_aki_mszmp_tag_volt_az_89-ig_a_magyarok_szabadsaga_el...
2017. márc. 17. - Lázár szerint aki MSZMP tag volt, az '89-ig a magyarok szabadsága ellen esküdött - A miniszter szerint a becsületes élethez nem kellett párttagság. Matolcsy Györgytől Pintér Sándoron át Fónagy Jánosig érezhetik magukat kellemetlenül most.

Tanújjá' wazze...
peterkelemen
Vagyunk pár millióan, akik ezt mondjuk: Orbán golyóra érett.
verőce21
Választ várunk "a történtek után Karácsony Gergelytől, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjétől, valamint Molnár Gyula szocialista pártelnöktől arra, megengedhetőnek tartják-e az MSZP-ben, hogy valaki politikai ellenfelei kivégzésére hívjon fel"?
nezelodo
Lehet, hogy a Laca tényleg levadászott egy komcsit, amilyen elborult szegény...
verőce21
@peterkelemen: Csupán a hülyék és a becsvágyók akarnak lövöldözést és forradalmat csinálni!
Aki Én
@verőce21: 21:24 igazad van. A fülkeforradalmár már lövöldözni is akart.
JAJMÁR
Mindig mondom az utóbbi 8 ėvben, hogy lezüllött a pol.kultúra. abszolút buta ės ízlėstelen.
Hiàba, az eldobott bumeràng repūl...
quadrocopter
@Eriksson: "Ez a lap jelenleg nem tartalmaz szöveget. Rákereshetsz a lap címére más lapok tartalmában, vagy megtekintheted a kapcsolódó naplófájlokat."
Eriksson
@quadrocopter: Rápróbáltam, nekem bejön a lap. Nézd meg ezen a linken, bár ez ugyan az.
quadrocopter
@Eriksson: Egy részéről tudtam,főleg azokról, akik naponta forognak a médiában.
A származását leszarom, annál jobban érdekel, hogy mikor, hol és mennyit lop és hazudik!
quadrocopter
@verőce21: Veled felmostak ma is - nem is kellettem hozzá!
Eriksson
@quadrocopter: Felsoroltad az MSZP-és urakat, én felsoroltam itt a fideszes zsidó urakat. Válaszul arra, hogy ezek ugyanazok, mint ahogy Bródy megénekelte.
(viszont azt jól példázza a felsorolás, hogy származás szerint be lehet határolni, hogy kik lopnak és kik hazudnak többet).
quadrocopter
@Eriksson: Származásra nem éppen, mert Sztálinról is azt híresztelték, hogy grúz zsidó, de nem volt zsidó.
Inkább a mocskos politikájuk és bűnözésük köti össze ezt a hordát, mert van köztük egy csomó nem zsidó is.
Eriksson
@quadrocopter: Sztálinnak az apja volt zsidó. Tehát van némi igazsága a mendemondának. Különös módon ennek ellenére rengeteg értelmiségi zsidó embert is kivégeztetett.
quadrocopter
@Eriksson: Aha, no ás mit szólsz a zsidó származású tudósokhoz?
Azt tudtad, hogy Hitler 21 tábornokának zsidó gyökerei voltak, ahogy magának Hitlernek is?
Na, ezért nem foglalkozom a származással, inkább azzal, amit mond, tesz, vagy nem tesz.
Eriksson
@quadrocopter: A zsidók között nagyon sok tehetséges nagy tudású ember van és volt. Nem véletlenül csábította a legjobbakat Amerika, és nagy mértékben nekik köszönhető az USA felemelkedése.
Viszont az is igaz, hogy sok zsidó azért tartja magát felsőbbrendűnek, mert fajtársai között nagyon sok kivételes ember volt. Ez viszont nem vált előnyükké.
cikicakk55
@Pegero: Nem kellett ott lenni. Az ott készült felvételek bejárták az országot,sőt élőben is közvetítették. Viszont volt ott internetrős ismerősöm. Arra lakott,de nem engedték a rendőrök tovább. Nem Gyurcsány adta az utasítást a gumilövedékekre. Volt Belügyminiszter,akinek pont az ilyen esetek is az ő utasítására történtek. Gyurcsány nem ugatott bele a miniszterei dolgába. Ez is volt a gond. Túldágosan is megbízott az embereibe. Nem vagyok sem MSZP sem DK fan,de az igazság nem pártfüggő. Orbánnak az erőszak, a megfélemlítés, a gyűlölet szítása az igazi harc. Vitázni,főleg az emberek szemébe nem akar nézni. Gyurcsány kerékpárral járt be a parlamentbe,testőrök nélkül. Nem érezte,hogy félnie kéne. Vajon Orbánt miért kell egy külön miatta alakult kommandós egységnek? Tudja,hogy sokan szeretnének egy valódi ilyen képet? Jól teszi,mert egyre többen vannak akik már egy ilyesmi megoldáson törik a fejüket.,és ezek az emberek nem csak riogatják,komolyan is gondolják. Magának köszönheti. Túlzásba vitt mindenocskos dolgot. Aki útjában van,egyenlőre csak kivonja a forgalomból,de ez is még változhat,ha túlságosan retteg.
quadrocopter
@cikicakk55: Így van, egyetlen egy rendőri vezető sem tett terhelő vallomást Gy.-re, aki a bírásági eljárás idején már nem volt min. elnök.
Tavryni őrnagy
Van neked anyàd? Na akkor azzal szòrakozz, mert olyat kapsz , hogy a fogaid köpködöd.
quadrocopter
@Tavryni őrnagy: khm...khm...lemaradt a címzett!
bencemacska
@Eriksson: ma, 21:29
Én viszont a két fülemmel hallottam:
"Nem igaz, keresztények is vannak köztünk!"- mondta egy volt fidesz alapító tag '89-ben!
Yoda69
Biztos a Soros toltotte fel ezt a kepet is.

Mondjuk ha a fideSS kizarja soraibol azt Aki a megporkolt disznora azt irta hogy o volt a soros, akkor nem lennenek ilyen kommentek. De mivel kovetkezmenyek nelkul maradt ezert mit varnak ?
maszk
Kísért a múlt (és most igazából a NOL-ra gondoltam, persze a téma sem gyenge):

nol.hu/archivum/20110618-koteles_beszed-1106511
nezelodo
@Aki Én: Jövőbelátó ez az ember, micsoda éles elmével bír, és milyen pontosan leírta későbbi önmagát. Tényleg zseniális!
szaboria1
Sok véleménnyel egyet kell érteni. Sajnos Orbán olyan köpönyeg forgáson ment már keresztül, hogy már nem szabad neki hinni.
ORBÁN UGYAN ÚGY ÉLTETTE AZ ISZLÁMOT AMIKOR A NEKI KEDVEZŐ ARABBOKAL TÁRGYALT.
MENNYIRE ÉRDEKES MÉG AZ IS, HOGY A LÁNYA MEG A VEJE SZINTÉN ARABBOKKAL TÁRGYALT.

A FIDESZ EZÉRT IS EGY HAZUG PÁRT!!!
csipetke
Engem ez valahogy nem háborított fel úgy,mint amikor a leölt disznóra ráírták,hogy ő a Soros..
Pöpec
Biz' Isten elmennék a temetésére.
@Aki Én: 21:31 A diákok tüntetésén kivetíteném a Kossuth téren. Ízléstelen lenne? Az, oszt akkor mi van? Vannak tények, amik ízléstelenek. Pl. G.orbán egész élete, így utólag nézve.
.
És valóban, egy hulla képe mindig ízléstelen. Hát még élőben!
magyarbakancs
Nem tudom ki ,hogy van vele de felháborító a soros disznó kép is ,és Orbán fejbelövéses kép montázsa is.
De szerintem nagyon sokan mindkét képet igencsak a szívükbe zárta ízlése ,és elhivatottsága során.
kukac50
Talán nem érdemelné meg Farkas Flórin több mint 2 milliárd eltusolásáért?
Csak Zuschlagnak börtönben a helye?
kokopelli
..nekem mindig a vicc jut eszembe (adaptálva az eredetiben ügyvédekről a maffiától)
-Mi az,ha egy képviselő átlőtt fejjel ül a parlamentben?
-???
-..jó kezdet!
kiscsillag66
Csak nekik lehet ilyet játszani? 2006-ban a Kossuth-téren akasztott mszp-seket raktak ki. Az mennyivel volt ízlésesebb?
kokopelli
@kiscsillag66: Dr. Alzheimer üdvözli a fideszes ápoltjait,akár ezen a "fórumon" is! ;-)
CsipkeRózsa
@Eriksson: Te is tudod, hogy ez a "rightpedia" által közölt adatok nem igazak. Fele sem igaz.

Pl.: Pokorni Zoltán mielőtt besúgó lett volna, még a zsidók elleni ténykedéséről volt híres.
Azért tudták beszervezni.

Nem a vallási hovatartozásuk miatt lettek fideszesek, gondolom, a Balog lelkész sem zsidó volt, de ő sem a református vallása miatt vált a fidesz lelkes tagjává, hanem Orbán Viktor miatt.
A katolikus fidesz-tagok szintén nem a vallásuk előírási miatt lettek nagy hívei főnöküknek.
cikicakk55
@bencemacska: ma: 0:22
A Fideszesek már 89 is hazudtak,azóta csak tökéletesebbre és törvényesre fejlesztették a hazugságaikat.
Eriksson
@CsipkeRózsa: Ha csak a fele igaz amit a "rightpedia" állít , már az is azt bizonyítja, hogy bizony a fideszesek túlnyomó része zsidó. Sokuk hovatartozását más ismeretterjesztő oldalakon is megemlítik. Ne bonyolódjunk bele, kérlek. Attól, hogy te tagadsz valamit, vagy állítasz valamit, az attól nem lesz igaz, vagy nem igaz, legfeljebb csak a magad fejében.

Személy szerint én nem neveztem meg senkit, hogy ki mi volt a múltban, csupán azt akartam demonstrálni, hogy bizony a fideszben is a zsidóság dominál.
És innentől lehet újra gondolni a dolgokat, hogy mire ez a nagy gyűlölködés, sárdobálás és gonoszság, ami mostanában egyre inkább elharapózik.
CsipkeRózsa
@Eriksson: A te gondolataidban az van, hogy a fideszben sok a zsidó, ha rosszul tudsz valamit, akkor az attól még nem lesz igaz, talán csak népszerű, szíthatja a gyűlöletet mások iránt.
Eriksson
@CsipkeRózsa: Nálam békésebb embert nemigen találsz, így azt sem lehet rám fogni, hogy gyűlöletet szítanék bárki ellen is.
bencemacska
@verőce21: tegnap, 20:21

" - "Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed" - mondta nagykövetek előtt Orbán Viktor 2007. június 26-án. .."

Ki kezdte? Neki szabad?
Nekem meg egy fotomontázson nem szabad nevetni???
kokopelli
@Aki Én: (21:28)
..a pongyolás fórumbuzi még nem válaszol?...Deck-et súrol,vagy a hordóban van? ;-)
kokopelli
@Horizont: Egy lezser nyugati politikus azt kérdezte volna kapásból a fotóra:
"Adtam elég időt a felvételre?"..;-)
A Helmuth Kohl az egyesítés utáni keletnémet kőrútján "virágzó országot" ígért,
de nem sokkal utána megdobálták ugyanott tojásokkal,mire a nagy bivaly rárontott
a nézőket elválasztó kordonra!!
A Schrőder (SPD)későbbi látogatásánál is számonkérték a nézők és dobtak párat
neki is,mire egyet elkapott és mosolyogva mondta:
-Látom MÁR van ennivaló akár dobálni is! -és mosolygott!
"A humor az,ha az ember annak ellenére is kacag!"
Borsodi
Sokan táncra perdülnének örömükben,csak az a sok ingyen élő, akik azért kapják a fizetésüket,hogy a fidesz szekerét tolják.azok sírnának.
verőce21
@Aki Én: (21:28) Hááááááá...Hááááááá...Háááááááááá!
"Köszönöm! Ennél szebb ajándékot nem is hozhatott volna nyuszi”
30 év elteltével egészen más az olvasata egy olyan nyilatkozatnak, amelyik a társadalmi önszerveződés esélyeit jellemzi pártállami körülmények között, mint mondjuk a rendszerváltás előestéjén egy fiatalembertől. (Amely egyébként egy kiragadott részlet abból, hogy a pártállam hogyan tüntette el ellenfeleit pl. az ’56-os forradalom után.) @quadrocopter: @kokopelli:
Eladott Ország
Ha a fidesz bűnöző banda vezeti továbbra is az országot, a csúti kancigány úgy végezheti mint a kárpátok géniusza és ebben semmi csodálkozni való nem lesz!
Foxley
Com harkens ad have multum maledictus quia peccavit. Tuam lumbi via adolebit cum igneus passionem. Exsecratio durabit septem diebus et septem noctibus. Non protest clamatis dolore. Didici haec facies tua lectio tu ne molestus mihi.
Aki Én
@verőce21: Hááááááá...Hááááááá...Háááááááááá!
Ennél ostobább magyarázatot nem is hozhattál volna. Az a baj, hogy neked kell 30 év, hogy megértsd (megértessék veled) a dolgokat.
Tehát ha orbán akarja lövöldözni az ellenfeleit, akkor ok...
Egyébként az az időszak sem volt pártállamibb, mint ma.
Buta magyarázat, kettős mérce :)
verőce21
@Aki Én: (09:50) Utánozó kretén Majom!
A nyilatkozó az 1956-os eseményeket elemzi nyilatkozatában, egy kiragadott részlet a videód és egyébként is bravúrosan oldja meg azt a problémát, hogy – miközben az egész okozat a pártállam és a civil társadalom konfliktusairól szól – nem foglal állást nyíltan abban a kérdésben, hogy a társadalmi önszerveződést vagy az állampárt hatalmi monopóliumán alapuló szisztémát tekinti-e előnyösebbnek.
Nem kóbor kretének egyéni akcióiról beszél, Majomka!
Aki Én
@verőce21: Utánozó kretén Majom!
Arról beszél, hogy aki szembemegy a forgalommal, ne csodálkozzon, ha fejbe basszák.
Arról beszél, hogy ha valaki nem a többséget képviseli, akkor akár fegyverrel is eltávolítható.
Arról beszél, hogy ilyen esetben a lövöldözőt nem terheli felelősség.
Már az is vicces, hogy egyáltalán megpróbálod megmagyarázni.
advocat
Ez így tényleg baromság. Ha csak annyit ír, hogy neki ennyit ér az országgyűlés. Az még elmegy. Gondolom.
verőce21
@Aki Én: (12:43) Mintha! De nem arról beszél te Kretén! Az egész videó nem a te beteg lelkületedről szól, hanem az ’56-os eseményekről.
Miért hazudsz elméleteket és szopod a méretes csődör picit Majomka?
Aki Én
@verőce21: Te már magát orbánt is cáfolod, mert buta vagy :)
...hihetetlen...
verőce21
@Aki Én: (12:32) Az egész videó nem a te beteg lelkületedről szól, hanem az ’56-os eseményekről.
Miért hazudsz elméleteket és szopod a csődör picit Majomka?
Aki Én
@verőce21: Te agyatlan. Még gondolkodnod sem kell, mert ott a videó elején, hogy miről szól.
,,A fidesznek a Magyar Hírlappal szemben indított sajtópere előtt és után 1988. május 19."
Ha egy ilyen videót nem tudsz értelmezni, akkor miért pofázol?
BUTA VAGY ÉS AZ IS MARADSZ!!!
Erről itt és most cáfolhatatlan bizonyságot adtál te magad.
verőce21
@Aki Én: (12:13) Persze, ez a többször megvágott anyag, önmagát az egyetlen igazság megkérdőjelezhetetlen letéteményesének beállítva.
Egyébként nem kóbor kretének egyéni akcióiról beszél, ne szopd a méretes csődör picit Majomka!
Aki Én
@verőce21: ...húúúúú bazdmeg... te kibaszott buta vagy baszki. Elég sokáig tartott, mire ezt a buta magyarázatot megszülted.
Ménemmingyá azzal jössz, hogy ez nem is a szeretett vezető a videjón, hanem maga a Soros ördög... :) BRUHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAH... :) Hát ez már tényleg az emberi butaság legalja.
Na de tudod mit, jó fej leszek, kapsz még egy esélyt. Hozd az eredeti felvételt, amiből kiderül amit itt összehordasz :)
Barom. Te már tényleg nem látod mit művelsz...
kokopelli
@Aki Én: ..a végén még kiderül,hogy nem is a későbbi "skizo" Orbán volt,hanem
egy MGM szinész Hollywood-ból! Tanítsd be az egysejtűt logikusan nyilatkozni!
Már akkor nem értette a csuti-firkász,hogy mi az a jog.és azóta csak felejtett!
verőce21
@Aki Én: (12:55) Fölöslegesen csinálod a hangulatkeltést, ezzel többszörösen összevágott videóval. Nem a bírósági ítélet volt a beszélgetés egyetlen témája, össze van mosva az '56-os eseményekkel.
Nem kóbor kretének egyéni akcióiról beszél, ez a te verziódból is kiderül. Ne szopd a méretes csődör-picit Majomka!
desiro
"Keresd a hibát???Én nem találtam"
De én igen, a körülötte ülők fejéről hiányzik a golyó ütötte lyuk.
Aki Én
@verőce21: ...mérhetetlenül buta vagy... :(
quadrocopter
@verőce21: Hol van a "Soros-terv" csicska? Kapd össze magad és tedd ide!
verőce21
@Aki Én: (12:59) Tényleg? Attól függ ki mondja és kinek! Kiragadni is ér szöveg töredékeket, ha Orbánról van szó? Öngólkirály.
Akkor légy szíves és kérjél bocsánatot a hozzászólásod meghamisításáért Majomka!
quadrocopter
@verőce21: Ez nem "Soros-terv" csicska, hanem egy seggnyaló magánvéleménye a gazdájától!

Hol van a "Soros-terv" csicska? Kapd össze magad és tedd ide!
Ha a 2015-öst megtalálta a rezsim, vajon miért nem találjátok a legfrissebbet, amire hivatkoztok, csicska?
Aki Én
@verőce21: ...mérhetetlenül buta vagy... :(
verőce21
@Aki Én: (21:43) Kiragadni szövegtöredékeket, ha Orbánról van szó, Öngólkirály?
Kérjél bocsánatot, a hibás elméletedért, az utánzásodért, téves, hamis videóért Majomka!
Lássuk mire vagy képes, ha hibáztál!
Aki Én
@verőce21: ...te még mindig itt tartasz? Azt hittem informálódtál. Nem neked kéne igazolni az állításod?
verőce21
@Aki Én: Lássuk mire vagy képes, ha hibáztál!
verőce21
@quadrocopter: (20:30) Írod: "Ha a 2015-öst megtalálta a rezsim, vajon miért nem találjátok a legfrissebbet?” - Arról, tudunk most is, te Hatökör!
De te honnan tudod, hogy van másik "Soros-terv" - ha nincs? Ha nem létezik, honnan tudod, hogy nem létezik?
Keresel másik lóf@szt is? Ha nem lógatok be a ketrecedbe egy méretes lócumit, felkötsz magadnak még egyet, hogy kettőt is szopj Marha? Te Kergekóros Ökör! (TKÖ)
Aki Én
@verőce21: Általában kijavítom :) Megtisztelsz, de nem vagyok tévedhetetlen. Arra figyelek, hogy nagy butaságba ne menjek bele. Tedd ezt te is.
Hozhatod az igazolást lúzer. Csak a buta szád jár megint, de tények semmi. Bizonyíts végre.
verőce21
@Aki Én: Rámutattam fentebb, magad bizonyítottad az anyagoddal, hogy hamis, összevágott!
Kérjél bocsánatot, a hibás elméletedért, az utánzásodért, téves, hamis videóért, Majomka!
Aki Én
@verőce21: Nem mutattál te rá semmire, legfeljebb ostobaságodra. Nagy levegőt veszek, és próbálok higgadtan válaszolni, mintha a kezelő orvosod lennék.
Te orbánnal vitatkozol, vagyis cáfolod őt magát, hiszen a videó elején (0:10-től) elmondja, hogy komoly lelkiismereti konfliktusokat okoz az ítélet számára, majd azzal folytatja, hogy ami ,,MA" történt. Majd kifejti, hogy a jog ellenében kell cselekedni.
Mi ebben az 56???
Ezt bebuktad, csak buta vagy még ahhoz is, hogy legalább kussolj, ha már megvédeni nem tudod az állításod.
verőce21
@Aki Én: (11:10) Attól függ ki mondja és kinek? - az "orvosi megállapításokat".
Ezzel a többszörösen összevágott videóval akarsz bizonygatni? Kiragadni szövegtöredékeket, ha Orbánról van szó Öngólkirály? Nem a bírósági ítélet volt a beszélgetés egyetlen témája, össze van mosva az '56-os eseményekkel.

Nekem nem szükséges soha bizonyítanom semmit, jól megélek a vitapartnereim hibáiból!
Te viszont tartozol még mindig a bocsánatkéréssel, a hibáid miatt!
Aki Én
@verőce21: Te tényleg beteg vagy baszki, aki most látványosan belebukott az ostobaságába. Szánalmas amit itt összehordasz :)
verőce21
@Aki Én: (12:21) Szánalmas, amit Te bizonyítani akarsz! Írásban, képben, hangban.
A következtetéseid nevetségesek, az igyekezeteid pedig azzal a céllal készülnek, hogy megfeleljenek az ügy szükségleteinek.
Nem úriemberi magatartásra vallanak, Kreténhez illőek.
Aki Én
@verőce21: Bizonyítani neked kéne. A tartalomról orbán gondoskodik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.