Minden magyar háztartásba szórólapot juttat el a Fidesz a napokban, ebben tájékoztatják az embereket arról, hogy ha a bevándorláspárti ellenzék tehetné, akkor lebontaná a határzárat – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus közölte:

mióta bemutatták a plakátot arról, hogy az ellenzék együtt bontaná le a határzárat, az ellenzéki vezetők "kétségbeesett hazudozásba kezdtek", és próbálják letagadni ezt. Ezek a politikusok nemcsak a múltban ellenezték a határzár megépítését; ha lehetőséget kapnának rá, habozás nélkül végrehajtanák a "Soros-tervet" és beengednék a bevándorlókat Magyarországra

- jelentette ki a kommunikációs igazgató.

Szerinte az elmúlt 3 évet a migráció témájában az ellenzékiek végighazudták: először azt állították, nem létezik bevándorlás, majd azt mondták, nincsenek kvóták, illetve azok nem lesznek kötelezőek, most pedig azt próbálják letagadni, hogy lebontanák a magyar határt védő kerítést.

Mindenkinek szórólapot küld a Fidesz arról, hogy egyedül ők nem bontanák le a kerítést

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója. MTI Fotó: Soós Lajos

Hidvéghi Balázs az ellenzék vezetőinek korábbi nyilatkozatait idézte.

Ismertetése szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke azt mondta: teljesen értelmetlen lezárni a határt. Vona Gábor, a Jobbik elnöke arról beszélt, hogy a kerítés egy hatalmas bukás, alkalmatlan Magyarország megvédésére. Szél Bernadett, az LMP társelnöke azon az állásponton volt, hogy "ha lezárjuk a határokat, azzal semmire sem fogunk menni". Karácsony Gergely a Párbeszéd vezetőjeként pedig úgy fogalmazott: semmiképpen se kerüljön sor kerítés építésére.

Ezek a kijelentések a kommunikációs igazgató szerint azt bizonyítják: az ellenzéki vezetők számára Soros György és Brüsszel akarata az első. A Fidesznek viszont Magyarország az első, mindent megtesznek, hogy megvédjék Magyarországot, és nemet mondanak a betelepítésre, ezért indították el a plakátkampányt és a tájékoztató telefonokkal ezért keresik meg az embereket – közölte Hidvéghi Balázs.

A nagyobbik kormánypárt a fentieken túl minden magyar háztartásba szórólapot juttat el, amelyben tájékoztatják az embereket arról, hogy a bevándorláspárti ellenzék, ha tehetné, lebontaná a Magyarországot védő határzárat.

Kérdésre azt mondta:

több száz plakát kihelyezésére készülnek, és néhány napon belül minden adatot elérhetővé tesznek a kampánnyal összefüggésben.

A kormányfő arab bankok találkozóján tett korábbi kijelentését firtató kérdésre azt mondta: nagyon helyes, ha a miniszterelnök tisztelettel beszél más kultúrákról és vallásokról. Össze sem hasonlítható ez azonban azzal, hogy Vona Gábor Törökországban török közönség előtt Allahot dicsőítette és hitet tett az iszlám mellett.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára, Rétvári Bence unokatestvére által vezetett pásztói civil szervezetnek odaítélt 200 milliós uniós támogatást firtató felvetésre azt mondta: ha törvényesen történik a pályáztatás, az összeg odaítélése és a teljesítés is így zajlik, akkor semmi kivetnivalót nem lát ebben.

Hidvéghi Balázst a Reflektor blog által nyilvánosságra hozott felvételről is kérdezték, ezen – az írás szerint – Kövér László házelnök arról beszél, hogy nem jó, ha az ellenzék labdába rúg, illetve nem probléma, ha két választás között a kormánypártoknak teljhatalmuk van.

A kommunikációs igazgató azt mondta: az ezzel kapcsolatos ellenzéki vádaskodás nem más, mint reménytelen helyzetben lévő pártok egy újabb akciója. Hozzátette: egy leiratot látott, e szerint a tartalomban semmi vállalhatatlan kijelentés nincs. A választási rendszer ugyanolyan demokratikus mint 1990-ben volt, ugyanolyan esélyeket kínál mindenkinek, a korábbi aránytalanságokat pedig sikerült kiküszöbölni – közölte.

Azzal kapcsolatban hogy egy pécsi MSZP-s politikus olyan képet tett közzé a közösségi médiában, amely főbe lőve ábrázolja Orbán Viktort, a kommunikációs igazgató elképesztőnek nevezte, hogy egy nagyvárosi pártvezetőt egy ilyen kép megosztása után nem zárnak ki azonnali hatállyal. Ez felháborító, elfogadhatatlan és a legrosszabb emlékeket hozza elő – közölte a fideszes politikus.

Arról, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke vagyonvizsgálatot kezdeményez saját maga ellen, azt mondta: nyilvánvaló, hogy Gyurcsány Ferenc valamit eltitkolt. Hozzátette, az ellenzéki politikus előre menekül, köztudott róla, hogy az egyik leggazdagabb magyar és egyúttal a leghiteltelenebb is. Kitért arra is, hogy a Magyar Idők kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást a volt miniszterelnökkel szemben.

Arra a felvetésre, hogy kórházi vezetőknek utasítást adtak ki, miszerint hetente legalább két pozitív hírrel meg kell jelenniük, azt mondta: semmi ilyen utasításról nem tud. Ugyanakkor lényeges, hogy a magyar egészségügyben folyamatosak a fejlesztések, növekednek a bérek, és lépésről lépésre haladva Magyarország ebben is jobban teljesít – közölte.

Forrás: MTI

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Szexuális zaklatásért feljelentem a fityfaszt!!! Miért baszogat engem az ocsmány leveleivel???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
nem lett volna olcsóbb, ha Orbán borítékjába teszik??? =))
dr. prédikátor
Szexuális zaklatásért feljelentem a fityfaszt!!! Miért baszogat engem az ocsmány leveleivel???
bencemacska
Még a legutóbbi levelét sem nyitottam ki.
Nem tudom leszerelni a postaládát!!!
bencemacska
@ila51: Már gondoltam rá, de ha nem fizetem ki a számlákat, képesek lesznek sötétbe borítani!!-:))))
tothjani
Esetleg arról is küldhetnének szórólapot, hogy miért 30% haszonnal végzik a kormányközeli vállalkozások a közbeszerzéseket, hiszen 100 milliárdból 15% is igen tisztességes haszon.
Nessy
Mennyibe kerül nekünk ez a grafománia?
Lehet, hogy a fidesz híveknek szüksége van az állandó instrukciókra, de azért vagyunk pár millióan, aki tudja használni a számítógépet. és még nem csak elolvassa, de meg is érti, amit olvas a neten!
Én nem kívánok Orbánnal levelezni, ugyanis világ életemben utáltam az egyoldalú kinyilatkoztatásokat! Akivel nem lehet, vitázni, akinek a szóvívői három mondatot tudnak ismételni, mint egy csekély értelmű papagáj, azokkal nincs mit kezdeni értelmes embernek!
namihami
Óh, édes Istenem. Add meg nekem azt a kiváltságot, hogy Fidesz-közeli nyomdám lehessen.
Soha többé nem kérek tőled semmit. Igaz, nem is szorulnék más jótéteményre, ez már minden igényemet fedezné.
peterkelemen
Hiába küldi ki a hazug szemetet az a kukában fog landolni. Ők pedig a börtönbe, de még jobba ha a lámpavason landolnak.
nevemnick
A NER TURIST új utazási ajánlata igazolt narancsosok részére április 8-ra: ,,Minden út kómába vezet..."

:D
cs.n.
"Ezeket hazudta a mai ügyeletes fidesznyik"

hvg.hu/itthon/20180203_Ezeket_hazudta_a_mai_ugyeletes_fidesznyik

A hvg.hu kissé korrigálta ezt az MTI hírt. :)
iluminati
Szerintem senki nem fogja lebontani a kerítést.. ha igen akkor valószínű nem lessz rá szükség...
quadrocopter
Gondolom ezzel kezdődik a röpcédula:

"Hangfelvétel: Kövér László elismerte a bűvészkedést a választási körzetekkel."
papa.49
@quadrocopter: Alkalmatlan arra amire gondoltál )))))))))))))))
kokopelli
@dr. prédikátor: (15:34)
... én is beperelem,ha megúszom a "halálra röhögés"-t !
..de az örökösök is perelhetnek!
kereső
Melyik nyomdász csókos van megszorulva?
Rumcájsz 2
Tele van már FAX ezzel a mingránsozó-sorosozó majmokkal.
2 éve mást sem hallunk, csak ezt töményen!
A sok barmok mételyezik a bolondságukkal naponta!

Nincs más téma?
Nincs más csak az ellenségképzés?

Unalmas már ez a lerágott csont,
megbékélhetnétek már önmagatokkal...
silber13
Ez a sok " ..Csak egyedül mi nem..." áűllangó szajkózása sokakbaan felkeltheti a gyanút: " És ha mégis...?
Fjorhó
@Rumcájsz 2: Elég lenne már bőven au ellenség kreálásból! DE lehet, hogy a magán kórházaknak halásszák a bejelentkezőket ?
cs.n.
"több száz plakát kihelyezésére készülnek"
Jajj, de kis szerény. Több száz. Sokezer lesz az, bár egy tonna súlyra is lehet azt mondani, hogy több száz deka.
CsipkeRózsa
"egyedül ők nem bontanák le a kerítést"

Ezzel a kijelentéssel azt akarják mondani, hogy segítséget kérnek ehhez a bontási munkához?

Az ellenzéki pártok nem azt mondták, hogy le akarják bontani a kerítést, csak azt a véleményüket hangoztatták, hogy fölösleges a kerítés építése, nem véd meg semmitől.
papa.49
Melyik elvtársnak van nyomdája, hát a nádfedeles elvtárs tesójának !!!
Macskaszem
Ismerek egy profi kerítésbontót, nem Gyurcsány, nem Soros, még csak nem is Szél Bernadett, orbán viktor az ő neve. Referencia: 10 éve Kossuth tér.
Zeta
Ma a kerités szimbólum, a hazugság szimbóluma!
kisrigó
@RonaGyuri: Ez a kérdés csak a tisztességes emberekben merül fel. A hívek "agyának" formában tartása mellett nem elhanyagolható az alkotmányos költség, ami a rokon, az ismerős zsebét hizlalja. Ez utóbbi is nagyon fontos, de ezt még biztos követi majd levél, telefon stb. Van még idő áprilisig! Aztán nehogy még "köszönő" levelet is küldjenek, ha passzívak leszünk! (Amúgy a jó k...a anyjukat!!)
evacica
Édes Istenem! Állítsuk már meg végre ezt a szerencsétlen beteg elméjű embert! Szörnyű amit evvel az országgal művel! Ketté osztja, az országot, a szomszédainkkal összevész,, rossz hírünket kelti a világban, az ország nagy részét elszegényíti, értelmes fiataljainkat külföldre kényszeríti, csak árt az országnak! Borzasztó ez az állandó harca és ellenség keresése, hol ott a legnagyobb ellenség ő maga! Ez a levezgetés is csak felesleges pénz költés és nép hülyítés! Legyen már vége !
kukac50
Ne pazarolják az adófizetők pénzét hazugságra! Senki nem akar kerítést bontani!
Tegyék el a levelek árát és emeljék a kisnyugdíjasok nyugdíját olyan szintre mint amit az Ukránoknak adnak. Azok a rokkantak is többet érdemelnének akik 25-30 -35 évet szalag mellet ledolgoztak megrokkantak és Orbán a rokkant nyugdíjukat megemelte havi 3 kg kenyér árával.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.