Csepreg döntött: elutasítják a Soros-tervet – szúrta ki a polgármester bejegyzését a Facebookon a Nyugat.hu.

Vlasich Krisztián csepregi polgármester Facebook oldalán azt írta:

Testületi határozattal is támogatjuk a Magyar Kormányt, Orbán Viktor miniszterelnök úr számíthat ránk e nemes küzdelemben!

Vlasich Krisztián azzal került a hírekbe másfél hónapja, hogy helyi óvodások térdepeltek előtte a hideg aszfalton, amikor átadtak egy felújított utcát.

Ahogy azt mi is megírtuk: tavaly decemberben egy felújított útszakasz átadásán vettek részt a gyerekek, műsort is adtak. Az eseményen több óvodás kisfiú is részt vett, az ott készült fotók tanúsága szerint Luca-napi műsort adtak.

Vlasich mai bejegyzését annak apropóján tett közzé a Facebookon, hogy

a csepregi képviselő-testület határozatot fogadott el arról, hogy elutasítják a Soros-tervet, és nem kérnek a betelepítésből.

Forrás: 24.hu, Nyugat.hu

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szederkenyicsaba
Az alábbi levelet küldöm a Polgármester úrnak :
Tisztelt Uram. Lekötelezne, ha megküldené nekem a Soros tervet. Annyi politikustól kértem már, de mindnyájan sumákoltak eddig.
Mivel mi Mária országa vagyunk, számunkra elképzelhetetlen, hogy hazudnánk, vagy vádaskodnánk. Ezt én sem tételezem fel, csak azt, hogy az említett urak még nem látták.
Önök azonban látták , olvasták és felelősen döntöttek.
Kérem segítse az én felelős döntésemet is. Várom szíves válaszát és csatolt mellékletként a Soros terv angol, de még jobb lenne a magyar fordítás, nehogy valamit félreértsek.

Köszönettel, sok sikert kívánva

Szederkényi Csaba
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szederkenyicsaba
Az alábbi levelet küldöm a Polgármester úrnak :
Tisztelt Uram. Lekötelezne, ha megküldené nekem a Soros tervet. Annyi politikustól kértem már, de mindnyájan sumákoltak eddig.
Mivel mi Mária országa vagyunk, számunkra elképzelhetetlen, hogy hazudnánk, vagy vádaskodnánk. Ezt én sem tételezem fel, csak azt, hogy az említett urak még nem látták.
Önök azonban látták , olvasták és felelősen döntöttek.
Kérem segítse az én felelős döntésemet is. Várom szíves válaszát és csatolt mellékletként a Soros terv angol, de még jobb lenne a magyar fordítás, nehogy valamit félreértsek.

Köszönettel, sok sikert kívánva

Szederkényi Csaba
Rumcájsz 2
@szederkenyicsaba: Én is kérhetek egy példányt? Bekereteztetném a nappali falára, HA LENNE!

Remélem hamar kiderül mi is az a Soros terv! ? :) Lófasz a seggetekbe! :)
justhpeter
Tisztelt Polgármester Úr !
Kérem fogadja őszinte nagyrabecsülésemet azon siker okán, hogy Önök rendelkeznek a Soros-terv hivatalos magyar nyelvű fordításával. Megtisztelne, ha Szederkényi Úrnak küldött anyagot fénymásolatban magyarul nekem is megküldené. Természetesen a hivatalos példány előállításának költségét postafordultával a csepregi önkormányzat részére megküldöm.
Tisztelettel: Justh Péter
nevemnick
Az én soros tervem, hogy ma este csülkös pacal, főtt burgonyával és egy kis fröccsözés mellett rohadt jót beszélgetünk két baráti család részvételével.
Gyuri bácsit is hívtam, de sajnos ma egy kicsit fáradt, mert megviselte ez az időjárás.
Ja, melyiket? Hát a Szepesit.
szederkenyicsaba
@Rumcájsz 2: Annyit a végén még menet közben hozzá tettem, hogy tudtommal a holnapi Istentisztelet textusa a "Jövevény voltam és befogadtatok" Máté evangéliuma 25:35 re fog épülni s érdemes lesz mindnyájuknak meghallgatni
vladimir putin
ÉN IS DÖNTÖTTEM! ELUTASÍTOM A TÖKFŐZELÉKET!
INKÁBB NEM VACSORÁZOK!
quadrocopter
Tschitschca polgi! Itt a Soros-terv! A Hírcsárda megszerezte - neked!

-Liftek a hármas metróban.
-Soros mozgássérülteket és babakocsis anyukákat akar rászabadítani a békésen utazó magyar emberekre.
-A nemek eltörlése. Csak a baj van abból, hogy férfi meg nő, meg hogy a nők állandóan nyivákolnak, hogy a férfiak verik őket. Ha mindenkit egységesen átműtenek férfivá akkor megszűnnek az egyenlőtlenségek. Külön pozitív hozadéka lenne a lépésnek, hogy így nem kéne kötelezővé tenni a homoszexualitást, hiszen úgyis az maradna az egyetlen lehetőség.
-Homoszexualitás kötelezővé tétele, ha mégsem megy a nemek eltörlése.
-A határok eltörlése. Ha nincs határ, nincs illegális határátlépés sem. A határok őrizetének eddigi költségeit mind a migránsoknak adná Soros, ami mellé adna nekik megerőszakolható nőket és gyerekeket is, mielőtt azokat férfivá műtenék.
-Soros György már nem is migránsokat akar betelepíteni, hanem a magyarokat akarja a migráns országokba átköltöztetni.
-A szabad sajtó, mint Origo, 888 és Pesti Srácok elhallgattatása.
-A mobiltelefonokon csak kihangosítóval, headset nélkül szabad majd beszélni. A buszmegállókban ezt a BKV ellenőrei tartatják majd be az utazóközönséggel.
-Akit nem költöztetnek át migráns országokba, annak kötelező lesz kisemmizve a híd alá költöznie, de csak miután áttért az iszlám ÉS a zsidó hitre.
-Magyarországot automatikusan külföldiek vásárolják fel, de a pénzt, amiért felvásárolták, nem Magyarországnak fizetik ki, hanem saját maguknak. Soros ezen az üzleten saját bevallása szerint már most keresett 200 ezer milliárd dollárt.

És végezetül a Három Végső Csapás:
-a drogok kötelezővé tétele,
-a pedofília bátorítása és az SZDSZ felélesztése és kormányra juttatása (utóbbit kizárólag akkor, ha Gyurcsány Ferenc hajlandó lesz elvállalni a miniszterelnökséget)."

Egészítsétek ki vele az ülés jegyzőkönyvét! Minden helyi lakos kapjon egy példányt...hadd kakiljanak be a röhögéstől!
Zeta
Polgármester úr, elmondaná , hol olvasott a Soros tervről? Mert a rendőrseg szerint nem veszélyes Soros az országra! Most akkor ki hazudik? A fidesz, vagy a fidesz?
peterkelemen
Miközben magyar családok éheznek köztük gyermekek. Ezek még meg is alaázzák a magyar gyermekeket. Undorító, amit a FideSS csinál. Fejbe kellene lőni az összes fideszest.
quadrocopter
Aki üzenne a csepregi, a fingot bokszoló nyalogánynak és az önkorminak:

- csepregihivatal@pr.hu

-Polgármester:
(94) 565-030 [email protected]

- titkarsag @csepreg.hu
karma1
@szederkenyicsaba: @justhpeter: @Rumcájsz 2: Nekem jo az angolnyelvu peldany is: abba legalabb nem ferdithettek bele a fordito'k...:o)))))

Ez a szerencsetlen hulye polgi le van maradva par brossuraval: birosag mondta ki, hogy a rendorseg nem nyomoz a Soros terv utan, mert az NEM LETEZIK!
Dehat a csepregi polginak, ugye,...
Nessy
@szederkenyicsaba: Csatlakozom a kérésedhez! Én is szeretném már hiteles formában, Soros aláírásával látni a "tervet"!
Továbbá, mint "Soros bérenc" szeretném hónapok óta megkapni a címet, ahol az állítólagos százezer forintomat, meg a többi eddig járó juttatásomat felvehetném! De mindenki csak beszél róla.
Ezek a dolgok olyanok, mint Colombo felesége! Mindig emlegetik, de még senki nem látta!
staro2
Megértem a jó modorotokat,de a csepregi polgármestert többszörösen úrnak titulálni-no ez azért erős.
karma1
@staro2: Hahaha,... Mi is annak szantuk!...:o)))) (Extra viccesnek... Tudod, ha o viccelodhet?)
nezelodo
Nosza lihegő csepregi fiúk, építsetek vasfüggönyt, telepítsetek aknazárat, ahogy az idegent feljelentgető apáitok. Gereblyézzetek nyomsávot, legalább csináltok valami hasznosat az uszításon, a félelemkeltésen túl. Remélem nektek kell éjjel zárást csinálni, ha az őz nekifut az elektromos kerítésnek, és addig sem a fajtátok szaporítjátok!
A hivatalban készen vannak már a bevezetendő határsávi engedélyek? Jól van gondolom a csókosoknak már a neve is be van írva!
simmering73
Büszke lehet Csepreg, hogy egy ilyen gerinctelen, talpnyaló senki a város "első" embere.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.