A Jobbik új eljárás lefolytatására kéri az Állami Számvevőszéket (ÁSZ), a szervezet vezetőjétől pedig bocsánatkérést vár – közölte Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus arra reagált, hogy az ÁSZ megkapta a nyomozóhatóság határozatát, amelyben megállapították, hogy a számvevőszéki ellenőrzés akadályozásával kapcsolatban nem állapítható meg szándékos bűncselekmény elkövetése.

Z. Kárpát Dániel értékelése szerint ezzel megdőltek azok a vádak, miszerint a párt nem működött volna együtt a vizsgálat során.

A Jobbik új eljárás lefolytatására kéri az Állami Számvevőszéket

Vona Gábor, a Jobbik elnöke (b3) és a párt fővárosi jelöltjei a párt budapesti sajtótájékoztatóján 2018. január 13-án. Az országgyűlési választáson Kovács Tamás volt kardvívót a 4-es (b2), Gyenes Géza, a párt egészségpolitikusa a 12-es (j2) és Bardócz-Tódor András fizikatanár (j) a 2-es választókerületben indul. Mellettük: Z. Kárpát Dániel országgyúlési képviselő (b). MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Mind a "kézivezérelt, függetlennek mondott szervezet", mind a Fidesz hazugságai lelepleződtek – mondta a jobbikos politikus, aki szerint a kivetett bírság egyértelműen alaptalan, az eljárásról pedig kiderült, hogy "a kommunisták térden állva könyörögtek volna a receptjéért, hiszen annyira koncepciózus volt".

Az alelnök bocsánatkérésre szólította fel a számvevőszék elnökét arra hivatkozva, hogy nem szakmai, hanem politikai indokok alapján igyekezett ellehetetleníteni a pártot. Emellett egy olyan új eljárást sürgetett, amely törvényes alapokon nyugszik és az ÁSZ is együttműködik azokkal, akiket vizsgálni kíván.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Itt tartunk most, néhány nappal 2018 előtt, a huszonegyedik században, Európa közepén, egy elméletileg szabad demokráciában, melynek demokratikusan megválasztott kormánya, pontosabban annak tagjai demokratikusan, lelkifurdalás és szemrebbenés nélkül szétlopják az országot, a miniszterek elnöke pedig gond nélkül hol nacionalista, hol vallási fundamentalista eszmékkel mérgezi az arra fogékonyakat. Nem ritkán ötvözi a kettőt, hátha úgy hatásosabb a dolog. Azt mondja a felcsúti amatőr focista, hogy a Jóisten majd megvédi az országot, ennek csupán annyi feltétele van, hogy ő és bandája maradjon hatalomban. Azt üzeni az az ember, aki hatalmával visszaélve milliárdossá tette a saját apját, testvéreit, lányát, vejét, egykori kollégiumi szobatársát és a nem túlságosan okos, de mindenre kapható szomszédját, hogy ő, Orbán Viktor felhatalmazást kapott dönteni, nyilatkozni és cselekedni mindenben, aki szétverte a hatalmi ágakat. Észak-Korea már a spájzban van.
quadrocopter
A horda Csekája megkapta a csődör-szivart. Tessék szépen bevenni - ki, mit érdemel!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.