A szóvivő szerint nem igaz az év legrémisztőbb híre, miszerint Fodor már biztos nem jut majd be. Brutális hír borzolja a kedélyeket egy napja: az ATV úgy tudja, a szocialisták hétfői elnökségi ülésén szavaztak arról, hogy Fodor Gábor befutó helyre kerüljön-e az MSZP listáján, és 12:1 arányban leszavazták azt. A lap szerint egyedül Molnár Gyula, az MSZP elnöke támogatta a liberális, pontosabban A Liberális politikus bejutását. A tegnapi sokk után ma felhívtuk az MSZP-t, hogy megkérdezzük, mi ez az egész. Budai Bernadett, a szocialista párt szóvivője szerint egyáltalán nem igaz az ATV információja, nem született semmiféle ilyen döntés.

Forrás: index.hu
Feltöltő: Béla333
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Úgyhogy gyakorlatilag semmit nem tudunk, de ez természetesen nem sokáig marad így mert a Századvég és a Nézőpont Intézet hamarosan megmondja a tutit. Mindenesetre ebben a kaotikus, bizonytalan helyzetben mégiscsak van egy megnyugtató örömhír: Fodor Gábor kvázi egyszemélyes liberális pártja tényleg beállt Karácsony Gergely és az MSZP mögé (!!!) Vagyis az egyetlen Fodor Gábor újabb négy évig szeretne üldögélni a parlamentben. Nahálistennek!
Béla333
"...nem igaz az év legrémisztőbb híre, miszerint Fodor már biztos nem jut majd be."

Jeges borzongás fut végig az országon...
Mi lesz Fodorral?
papa.49
Fodoros Gabikának be kell jutnia múlhatatlan érdemei vannak az útban lévő pártok szétverésében !!!
rohács1926
Gyurcsány legutóbbi rossz húzásai közül az egyik legrosszabb az volt, amikor Fodort '14-ben bevitte a parlamentbe. Ő már tudja, hogy miért.
Eladott Ország
Úgyhogy gyakorlatilag semmit nem tudunk, de ez természetesen nem sokáig marad így mert a Századvég és a Nézőpont Intézet hamarosan megmondja a tutit. Mindenesetre ebben a kaotikus, bizonytalan helyzetben mégiscsak van egy megnyugtató örömhír: Fodor Gábor kvázi egyszemélyes liberális pártja tényleg beállt Karácsony Gergely és az MSZP mögé (!!!) Vagyis az egyetlen Fodor Gábor újabb négy évig szeretne üldögélni a parlamentben. Nahálistennek!
rohács1926
@CsipkeRózsa: tegnap, 16:37
Lehet, úgy gondolják, hogy olyan OKOS, mint Mellár Tamás, meg Bokros Lajos együttvéve, ÉS olyan SZERÉNYen viselkedik majd, mint amilyen szerény pártjának támogatottsága.
Persze az is lehet, hogy nincs elég problémájuk, bajuk amit meg kellene oldani.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.