Hiesz György gyöngyösi polgármester szerint többen nem akarták az MSZP vezető személyiségei közül, hogy ő legyen a képviselőjelölt a körzetben.

Az MSZP vezető személyiségei közül többen nem akarták, hogy Hiesz György gyöngyösi polgármester a párt országgyűlési képviselő-jelöltje legyen. Erről az érintett beszélt az MTI-nek kedden, azután, hogy bejelentette: nem indul a választáson, és kilép az MSZP-ből.

Hiesz: az MSZP-ből többen nem akarták, hogy ő legyen a képviselőjelölt

Fotó: YouTube/Gyöngyösi TV

Hiesz György, arra a kérdésre, hogy Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke indul-e helyette Gyöngyösön, azt mondta, szóba került az ő neve is.

A 2014-es önkormányzati választáson az MSZP, a DK és az Együtt színeiben nyerő polgármester elmondta, úgy gondolja, tisztességgel képviselte volna pártját a tavaszi országgyűlési választáson, nem is rossz eredménnyel.

Közölte, amíg el nem indul a kampány, bármikor vissza lehet léptetni a jelöltet koalíciós, vagy egyéb érdekek miatt.

Ezt az ember tudomásul veszi – jegyezte meg.

A gyöngyösi polgármester ugyanakkor közvélemény-kutatásokra hivatkozva azt mondta, "minden mérés nagyon jókat mért" neki, szerinte a párt eredményének többszörösét tudta volna elérni.

Hozzátette: az ésszerű döntést, ha koalíciós megállapodás keretében sikeresebb, eredményesebb jelöltet indítanak, el tudja fogadni.

Hiesz György – aki két cikluson át országgyűlési képviselő is volt – nagyon fájónak nevezte a történteket, de azt mondta, ettől még baloldali, szociáldemokrata marad.

"Én voltam talán Botka Laci utolsó jelöltje", most már nincs több Botka-jelölt a színen – közölte a polgármester, aki 2002 és 2010 között is vezette a Heves megyei várost.

Fodor Gábor indulhat a körzetben, ha elvállaja

A Magyar Nemzet online kiadása kedden arról írt, lehet, hogy Fodor Gábor indulhat az MSZP és a Párbeszéd logója alatt április 8-án a gyöngyösi választókörzetben, ha vállalja.

A lap szerint a szocialisták elnöksége azt javasolja majd a kérdésben döntésre jogosult választmánynak: ne szerepeljen Fodor Gábor a pártlistán, de az ő, illetve Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivőjének egyéni jelöltségét akár támogathatják is.

Fodor Gábor Gyöngyösön született, és egyéniben is ott indult korábban; 1994-ben az SZDSZ színeiben győzni tudott, 1998-ban már nem, azóta pedig nem mérette meg magát – írta a lap.

A gyöngyösi választókörzetben a Fidesz Horváth Lászlót, a térség mostani országgyűlési képviselőjét, a Jobbik pedig a szintén gyöngyösi születésű Vona Gábor pártelnököt indítja.

(MTI)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Nem értek az egészhez, de az a véleményem, hogy ez az MSZP ön és közveszélyes! Isten bizony csodálom, hogy Karácsony Gergő a nevét adta a választási összefogáshoz.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
..."Az MSZP vezető személyiségei közül többen nem akarták, hogy Hiesz György gyöngyösi polgármester a párt országgyűlési képviselő-jelöltje legyen."...

Nos április 8.-án a szavazók meg az emeszpét nem fogják akarni...van egy olyan érzésem..

..."Fodor Gábor Gyöngyösön született, és egyéniben is ott indult korábban; 1994-ben az SZDSZ színeiben győzni tudott, 1998-ban már nem"...

Most sem fog győzni, még más rovására sem. Nem jut be tisztelt házba...pedig nagyon szeretne...mertugye hová menne dolgozni?
Cicamama55
Nem értek az egészhez, de az a véleményem, hogy ez az MSZP ön és közveszélyes! Isten bizony csodálom, hogy Karácsony Gergő a nevét adta a választási összefogáshoz.
wagabund
@Cicamama55: igen, ez érthetetlen... hacsak..
...hacsak nem annak az elemzőnek van(lesz) igaza, aki megjósolta, hogy Karácsony elbukik a cél előtt...vele az emeszpé is..

...és ezt érzik, de azért próbálják magukat tartani, hadd ijedezzen a kormánypárt..aztán valamit csak mondanak..
Béla333
Úgy gondoltam, hogy meg kell küzdeni az MSZP-nek a megszűnésért, de a jelek szerint az is elég a 9,5%-ért, ha saját magukat adják!
Eladott Ország
Reagálás Hiesz György bejelentésére. "Hiesz György váratlan bejelentését sajnálattal, de tudomásul vettük. Polgármester úrnak városvezetői munkájához sikereket, magánéletében pedig sok boldogságot, és jó egészséget kívánunk! MSZP Kiadó: MSZP Országos Központ (MTI-OS) " Az a gyanúm, valaki erősen elszúrt valamit. Remélhetőleg kiderül, hogy ki és mit.
Ma van a nevezetes G-nap harmadik évfordulója. Simicska Lajos szegényebb lett néhány milliárdos megbízással, de az ország nem lett gazdagabb semmivel, úgyhogy én most nem ülök örömünnepet.
wagabund
@Cicamama55: én sem, csak reszelgetem a körmöm..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.