Káoszt és jelentős fennakadásokat okozott a havazás több megyében. A havazás miatt több baleset is történt. Szerda délelőtt két nagyobb határátkelőnél is kamionstopot rendeltek el. Egyre több helyen esik a hó az országban. A fővárosban délelőtt indult be újra a havazás. A hazai hegyekben néhol harminccentis a hó

Halálos balesetet is okozott a havazás

Kora reggeli óta intenzíven havazik Vas megyében, ahol eddig hét centiméternyi hó hullott. Baleset is történt, a 86-os főúton két autó és egy kamion ütközött. Egy ember meghalt, ketten megsérültek.

Havazás és ónos

Havazás és ónos eső nehezítheti a közlekedést több megyében – írta az Országos Rendőr-főkapitányság szerda délelőtt a honlapján.

A rendőrség a sűrű hóesés és az azzal együtt járó romló látási viszonyok miatt fokozott figyelmet és óvatosságot kér a közlekedőktől.

Káoszt okozott a havazás az országban, van ahol már 30 centis a hó  – több helyen késnek a vonatok, buszok – halálos balesetet is történt – fotók

Keresztbe fordult, gépkocsikat szállító kamion műszaki mentését végzik tűzoltók az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán Sormásnál 2018. február 7-én. MTI Fotó: Varga György

Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a havazás miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki. Az ónos eső veszélye miatt a fővárosban és Pest, továbbá Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy és Veszprém megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.

A havazás miatt a vonatok és az autóbuszok is késéssel közlekednek Vas megyében 

Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: Zalaegerszeg, Celldömölk, Szombathely és Sárvár térségében 20-30 perccel hosszabb menetidővel közlekednek a személyszállító vonatok.

Hozzáfűzte:

a vasúttársaság arra kéri az utazókat, hogy a csúszásveszély miatt óvatosan közelítsék meg a vonatokat, fel- és leszállásnál pedig fokozottan ügyeljenek saját és utastársaik biztonságára.

Hegedüs-Kuti Piroska, az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. csoportvezetője közölte: Kőszeg és Vasvár térségében az összes járatuk 5-10 percet késett, az egyik reggeli vasvári busz viszont árokba csúszott, az utasokat mentesítő járművel szállították tovább.

Tájékoztatása szerint Szombathely térségében a járatok 60-70 százaléka 20-30 perces késéssel közlekedett, itt is előfordult árokba csúszás, és például a 86-os főúton történt halálos baleset helyszínelése miatt is kerülő úton, késéssel közlekedett néhány autóbuszuk.

Sárvár körzetében is esetenként 40-50 perces késéssel közlekedett több busz, Őriszentpéter és Ispánk között pedig járhatatlannak ítélték az utat, ezért maradt ki két reggeli járat.

Nem egy esetben azért késtek a buszok, mert a nagyobb emelkedőkön kamionok akadtak el, Rábapatyon pedig a megállóban csúszott bele az autóbuszba egy személygépkocsi. Nem sérült meg senki.

Káoszt okozott a havazás az országban, van ahol már 30 centis a hó  – több helyen késnek a vonatok, buszok – halálos balesetet is történt – fotók

Fotó: MTI/Varga György

Ismét közlekedhetnek a kamionok a 86-os főúton

Ismét közlekedhetnek a 7,5 tonnánál nehezebb kamionok is a 86-os főúton – közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Egyed László elmondta:

feloldották a Rédics és Körmend közötti szakaszra a havazás miatt szerda délelőtt elrendelt korlátozást, így a kényszerpihenőn várakozó kamionok újra útnak indulhattak.

Feloldották a forgalomkorlátozást Letenyénél és Tornyiszentmiklósnál

Letenyénél és Tornyiszentmiklósnál is feloldották a havazás miatt elrendelt forgalomkorlátozást: a 7,5 tonnánál nehezebb teherautók a határátkelőknél beléphetnek Horvátországba, illetve Szlovéniába – közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósága szerda délben a honlapján.

A korábbi tájékoztatás szerint a horvát hatóságok intézkedése a letenyei határátkelőt, az M7-es autópálya és a 7-es főút forgalmát érintette. A szlovén hatóságok a tornyiszentmiklósi határátkelőnél, az M70-es autóúton korlátozták a 7,5 tonnánál nehezebb járművek belépését az országba.

A katasztrófavédelmi igazgatóság a honlapján azt írta: Zala megyében a 75-ös főúton, Lenti és Zalaapáti között korlátozzák a kamionforgalmat. A Lentiben található körforgalomtól a zalaapáti körforgalomig tartó szakaszra nem hajthatnak fel a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek.

A hazai hegyekben néhol harminccentis a hó

A magasabban fekvő települések közül néhányban már 30 centiméter körüli a hóréteg, de az alacsonyabb részeken is jelentős mennyiségű hó hullott szerdán. Az előrejelzés szerint viszont olvadás várható.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Bükkszentkereszten 35, Lillafüred-Jávorkúton 33, a diósgyőri mérőállomáson 17, Aggteleken pedig 30 centiméteres hóréteget mértek. Heves megyében Kékestetőn 26, Mátraszentimrén 14 centiméternyi hó hullott.

Az alacsonyabban fekvő települések közül a Vas megyei Rábagyarmaton 12, Szombathelyen 8 centiméteres a hó. Országszerte többfelé hullott több centiméternyi hó vagy alakult ki hólepel.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat további ónos esőre és havazásra is figyelmeztet. Az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták: éjjel és reggel főként az Alföld északi harmadán és az Északi-középhegység térségében lehet átmenetileg ónos csapadék. Az ónos eső veszélye miatt csütörtökre Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

A havazás miatt csütörtökre Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Kifejtették: éjjel a Nyugat-Dunántúlon újabb havazás kezdődik, 1-10 centiméternyi friss hóréteg alakulhat ki. Főként Zalában és tágabb térségében – "jelentős bizonytalanság mellett" – helyenként akár 10-15 centiméternél is több tapadó hó hullhat. Másutt jellemzően eső, havas eső valószínű, néhol átmenetileg ónos eső sem kizárt.

Csütörtökön napközben fokozatosan kevesebb lesz a csapadék, a lehulló, illetve lehullott hó olvadni fog – tették hozzá.

A hőmérséklet kora délután 0 és plusz 10, késő este 0 és plusz 5 Celsius-fok között várható. Csütörtök hajnalra mínusz 1 és plusz 4 fok közé csökken a hőmérséklet. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1 és 6 fok között alakul.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Nincs itt semmi fennakadás. Hiszen a Közteresek már előre szóltak, hogy (ismét) felkészültek a télre. Biztos nem a télnek erre a változatára. A rákészülésük tipusa a jelenleg Ausztráliában dúló változatra készült.
Clavigo
Vazzze...Celdömölk,Szombathely,,Z-egerszeg...5 centi hó esett.!!! Utak nincsenek takarítva,,,,a vasuton nyolcan nézegetnek egy lapátot,, a váltók körül...
dr. prédikátor
Sintér sanya sms- e.Ha nem tud közlekedni az autópályán menjen egy másikra ahol nincs hó !!! Sintér sanya BM ministró!!!
quadrocopter
Azannyát, pedig minden év szeptembere - októbere körül verik a mellüket, hogy aztán most piszkosul fel vannak készülve, hogy csak na!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.