A korábbi tévés műsorvezetőnél elszakadt a cérna, miután megtudta, Lévai Katalin egy alig ismert pár színeiben indul az MSZP-s jelölt ellenében.

Juszt László leprostizta az MSZP egykori miniszterét

Juszt László keményen beleszállt Lévai Katalinba, az MSZP EP-képviselőjébe, miután megtudta, Lévai a Lendülettel Magyarországért nevű politikai formáció képviseletében indul Zuglóban. 

„Mennyit kaphatott ez a politikai prosti (elnézést kérek a kurváktól, nem őket akartam bántani), aki most egy másik sarokra állt ki? Ahogyan drága Hofi Géza mondta: “ebbe már ültem egy kicsit, most ebbe is beleülök…” Felhívom a kishölgy figyelmét, hogy a fidesznél az árulást szeretik, de az árulót nem”

– írja Juszt.

A volt tévés azt nehezményezi, hogy a volt szocialista miniszter és EP-képviselő Zuglóban elindul az országgyűlési választásokon, épp abban a körzetben, ahol a szocialista Tóth Csaba nyert 2014-ben.

Lévai Katalin a Medgyessy-kormány esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli minisztere volt, 2004-től európai parlamenti képviselő.

66 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
@wagabund: Mert ellentétben veled...ő látja hogy minden ilyen jelölés kissebbíti a váltás lehetőségét...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@kereső: ma, 07:41 ; Ha nem "kereső" miből él?
kereső
@Eladott Ország: kérdezd meg őt! Nem vagyok én a családjának a tagja,hogy tudjam.
Amúgy,meg én sem abból élek,hogy "kereső" vagyok...oh!
Eladott Ország
@Pálinkafőző Rézüst: február 8, 12:35 ; A fotón nagy darab nő, így a D 209-es mellett.
"Nagy test, nagy élvezet
Látom, hogy elragad a képzelet" www.youtube.com/watch?v=0POMRCm7WfQ
NaponTamas
Egy középszerű riporter kiîrt valamit a Facebookra-ra... Taktaharkány-ban pedig elhalàlozott egy sertés..remek hîrek ezek

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.