Hárman támadtak rá egy fiatal lányra egy Lehel Csarnokbeli dohányboltban, az eladó a rendőröket hívta ki. Az egyik támadó annyira agresszív volt, hogy erősítés kellett hozzá.

Szerda este támadott meg három ember egy 20 éves lányt a Lehel Csarnokban található dohányboltban – olvasható a 24.hu cikkében.

Hárman támadtak egy fiatal lányra a Lehel téren egy dohányboltban

Fotó: pixabay.com CCO

A lapnak a megtámadott lány barátnője elmondta, a megtámadott lány náluk volt 9-ig, majd 15 perccel később a következő sms-t kapták tőle:

Nagy bajban vagyok, megvertek hárman, a Lehel téri dohányboltban vagyok, a sarokban, nem merek kimenni.

A lány és a barátja a helyszínre sietett, ahol kiderült, egy 25 éves férfi és két, 21 és 15 éves lány támadott rá előzmények nélkül barátnőjükre.

"Az áldozat csupán cigarettát szeretett volna vásárolni, amikor az elkövetők előbb trágár módon, szóban inzultálták, majd a pénzét kezdték követelni.

Mivel a lány nem hagyta magát, hátracsavarták a kezét, a hajánál fogva a földre teperték, a lábát és a bordáját kezdték el rugdosni, a fejét ököllel ütötték. Az is lehet, hogy egy időre elvesztette az eszméletét.

Az eladó megpróbált közbeavatkozni, de sikertelenül. Amikor megpróbálták az áldozatot kirángatni az üzlet elé, az eladó értesítette a rendőröket, a támadók pedig elmentek" – olvasható a cikkben.

A lap szerint a rendőrök a villamosmegállóban érték utol a támadókat, majd visszavitték a helyszínre, ahol a férfi továbbra is agresszíven viselkedett, a rendőrautót is rugdosta, végül erősítést kellett miatta hívni.

A támadók mindegyike ittas volt a cikk szerint, a férfiről később egy ismerőse azt állította, 10 évet kellett volna ülnie, amiből hat évet le is töltött a börtönben.

A megtámadott lányról látleletet vettek a Honvédkórházban, majd a barátnője az őrsre vitte tanúvallomást tenni. A barátnő szerint a rendőrök, mikor meglátták a dohánybolt biztonsági kamerájának felvételét, nem hittek a szemüknek. 

A BRFK a 24.hu kérdésére azt válaszolta, hogy "az üggyel kapcsolatban csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult eljárás, az elkövetők szabadlábon védekezhetnek. Megerősítették, hogy a tettesek a rendelkezésre álló adatok szerint alkoholt fogyasztottak és a rendőri intézkedésnek ellenszegültek, ezért a rendőrök kényszerítőeszközt alkalmaztak."

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
Ez mitől garázdaság? "majd a pénzét kezdték követelni." Elpattant vmi a volkspolizei agyában? Ha ez nem csoportos rablási kísérlet, akkor mi számít annak?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Equus
Ez mitől garázdaság? "majd a pénzét kezdték követelni." Elpattant vmi a volkspolizei agyában? Ha ez nem csoportos rablási kísérlet, akkor mi számít annak?
Rockxy
Na. erre vannak szépséges jogszabályok.
Ittasság: enyhítő körülmény
Banda garázdálkodott: az is enyhítő körülmény
Láttam már ilyet, hárman öltek meg viccből egy fiút, kaptak fejenként három évet.
Az kilenc év, szegény érzékeny lelkű gyilkosoknak, jujjuj, az ügyészbácsinak könnyes lett a szeme, mert milyen nagyon elkeseredettek és megbánást tanúsítók az elkövetők.
papa.49
Főleg a bőrszín az az igazi enyhítő körülmény !!!
jancsipapa
@papa.49: Márpedig ebben nagyon látszik a fajtajelleg...
Pálinkás Pál
nagy összegbe lefogadom hogy büdös cigányhorda volt az elkövető!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.