Az MSZP-kongresszusa szombaton egyhangúlag megszavazta a párt Tegyünk igazságot! című választási programját.

"Szégyellje magát Orbán Viktor!" – nagy terveket sző az MSZP a választási programjábanFotó: Soós Lajos/MTI

A program kidolgozásáért felelős Hiller István, az MSZP választmányának elnöke egy győztes csapat, győztes programjaként beszélt az elfogadott dokumentumról. A budapesti kampánynyitó kongresszuson a dokumentumot kézfelemeléssel szavazták meg a küldöttek.

Hiller István karakteres, progresszív baloldaliként jellemezte a programot, amely a szociális demokrácia programja, és amely szerinte nem csak a baloldaliaknak szól.

Közölte, igazságos és szabad országot fognak újra építeni, új magyar köztársaságot, a negyedik magyar köztársaságot hozzák létre, "mindannyiunk közös társulását".

Az Országgyűlés alelnöke szembeállította pártja jövőképét a kormánypártok illiberális demokráciát célzó jövőképével. Szerinte ez a jövőkép

"közép-európai nyelven" az urak és szolgák, a kubikosok és földesurak, a cselédek és háziurak világát jelenti. Azt jelenti, amely ellen Petőfi azt mondta: rabok tovább nem leszünk

- tette hozzá Hiller István.

Mindenki vigyen magával még egy embert

Feladatként jelölte meg a baloldal előtt, hogy minél több embert vigyenek el szavazni, mert annál nagyobb esély van a változásra.

Hiller István szólt arról is, hogy nem engedhetik át a nemzet fogalmát egyetlen politikai erőnek sem.

A nemzet nem kisajátítható, mi mindannyian a nemzet vagyunk, határon innen és határon túl – közölte.

A választmányi elnök azt is szorgalmazta, hogy ha Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd társelnökét megválasztják miniszterelnöknek, ne költözzön a budai várba.

Dolgozzon a polgárok között, pesti irodájában!

- javasolta.

Szergej Sztanisev, az Európai Szocialista Párt (PES) elnöke, volt bolgár miniszterelnök úgy jellemezte az április választásokig hátralévő kampányt: ez a harc nemcsak a ti harcotok, hanem egész Európa harca lesz.

Nem lesz könnyű, mert a kormány óriási erőforrásokat összpontosít a kezében – közölte, hozzátéve, szerinte az igazság a leghathatósabb eszköz ez ellen.

Tiszteljenek minket Európában!

Közölte, Orbán Viktor miniszterelnök azt mondja, erős nemzetállamot, illiberális demokráciát akar, szerinte azonban erős Magyarországra van szükség, amely egyben demokratikus, és tisztelik Európában.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke azt mondta, hogy egy óbudai lakótelepen nőtt fel, ahol gyerekkorában luxus volt a gépsonka, a paradicsom.

Ma is vannak olyan családok, ahol nem jut vacsorára, a fiatalabb gyerekek pedig örülhetnek, ha idősebb testvéreiktől megöröklik a téli cipőt – tette hozzá.

Amit ma szabadságnak hívunk, az nem az, mert a szabadság nem lehet annyi, hogy valaki elmondhatja a véleményét az utcán, kimehet tüntetni, vagy elutazhat Nyugatra

- fogalmazott.

A szabadság ennél sokkal több. A változás szövetségének a szabadság az, amikor meleg van az otthonokban, egy multinál dolgozó pénztáros megmondhatja a főnökének, hogy elmegy családjával nyaralni, egy ápolónak nem kell harmadik műszakban takarítania, és nem kell 900 ezer családnak attól rettegnie, hogy elárvereztetik az otthonát – mondta Szabó Tímea.

Hozzátette: azért van itt, hogy Karácsony Gergely vezetésével, közösen kiharcolják, a "valódi szabadságot".

El kell kergetni azokat a hatalomból, akik elvették a szabadságot, akik a szegényektől azt a kicsit is elveszik, amijük van, és egy új országot kell felépíteni, ahol az emberek egymást segítik, ahol mindenki számít – mondta.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője és Mellár Tamás közgazdász együtt szólalt fel. Előbbi pécsi kötődését hangsúlyozva azt mondta, hogy a várost "dilettáns, rablógazdálkodással foglalkozó, páváskodó" Fidesz-elit uralja.

A pécsi választók azt üzenik, hogy változásra van szükség, de ehhez a legesélyesebb jelöltnek, Mellár Tamásnak kell felvállalnia, hogy vezeti ezt a változást

- jelentette ki.

Mellár Tamás elmondta, miután tavaly ősszel döntött arról, hogy függetlenként elindul, decemberben az MSZP közölte, hajlandó támogatni, Tóth Bertalan pedig vállalta, egyéniben visszalép a javára. Hangsúlyozta: már kilenc párt támogatja, ő pedig mindent megtesz azért, hogy ne csak a legesélyesebb jelölt legyen, de győzzön is.

Szintén együtt lépett a színpadra Harangozó Gábor szocialista képviselő és Magyar György ügyvéd. A politikus úgy fogalmazott, hogy 2014 őszén Siófok egyszer már bizonyított, mert akkor egy széles támogatással bíró jelölt legyőzte a város fideszes polgármesterét. Szavai szerint Magyar György is a 2014 őszén látott széles körű támogatást fogja megkapni Siófokon, és le fogják győzni a Fideszt.

"Vissza kell állítani a jogállamot"

Az ügyvéd azt mondta, hogy Magyarország "eltemethette" a jogállamot, de azt vissza kell állítani. Úgy vélekedett: nincs semmi esélye az összefogásoknak és a szövetségeknek, ha a baloldali ellenzéki pártok elindulnak egymással szemben, mert az csak "karambolhoz vezethet".

Egyesek szemében "lehet más a politika, de meggyőződésem, hogy így nem lehet más a politika"

- fogalmazott Magyar György.

Ha a jelenlegi hatalom a helyén marad, akkor a jogállam nem fog feléledni, nemcsak tetszhalott, hanem valóságos halott marad – jelentette ki.

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese azt mondta, abban bízik, hogy április 8. a diktatúra temetése lesz. Tragédiának nevezte, hogy nagyon sok magyar külföldre ment.

Szégyellje magát Orbán Viktor! Szégyelljék magukat a kormánypártok, hogy folytatni akarják a lopást! – hangoztatta.

A kongresszuson lejátszották Jeremy Corbynnak, a brit Munkáspárt vezetőjének videoüzenetét.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
..."Fodor Gábor megzsarolta az MSZP-t – Ez lesz, ha nem viszik be a hátukon a Parlamentbe"...

..."A “Liberálisok” azt írják: ha nem látnak hajlandóságot az MSZP és a Párbeszéd részéről a megállapodásra (magyarul: hogy bevigyék az ingyenélő Fodor Gábort újabb 4 évre a Parlamentbe – a szerk.), akkor készek önállóan indulni a választáson."...

először ezt a kemény kihívást kell megoldani...mert ha nem, akkor Fodor megsértődik..és többé nem barátkozik az emeszpével..na az lesz csak fájdalmas...
Jozefina
Ez igaz!!!
"Szégyellje magát Orbán Viktor! Szégyelljék magukat a kormánypártok, hogy folytatni akarják a lopást! – hangoztatta."
És azok is szégyeljék magukat, akik szavazatukkal, vagy épp a választási szövetség bojkottálásával ezt támogatják!!!??
kisrigó
@Jozefina: Erre, az össze nem fogásra építi a fidesz a politikáját. Ha együtt működést lát kialakulni. akkor gyorsan éket ver a pártok közé. Az életükért küzdenek, legyen ezzel tisztában mindenki!! Még a "ketrecharcosok" is sportszerűbbek,mint ez a banda, mert győzzön a jobb, de így, összekötözött lábbal zsákban futni...!? Csak azt tudom kérdezni, hogy hol van a zsűri ( mi, a nép!)?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.