A nemzeti önazonosságért, összetartozásért a magyarok és a székelyek is súlyos árat fizettek, vigyázni kell hát rá – hangsúlyozta beszédében az Országgyűlés elnöke szombaton az 5. Budapesti Székely Bálon.

Kövér: a magyarok és a székelyek is súlyos árat fizettek az összetartozásért
Fotó: MTI

Kövér László a rendezvény fővédnökeként kiemelte: ezen az estén a székely főváros, Székelyudvarhely és a nemzet fővárosa, Budapest szíve együtt dobbanhat. Emlékeztetett Illyés Gyula egy 1972-es feljegyzésére, melyben arról az élményéről írt, hogy egy magyarországi egyetemi felvételi vizsgán senki nem tudta, milyen nyelven beszélnek a székelyek. Mint azonban hozzátette, a magyarság erősebbnek bizonyult, mint az "országfoglaló és tudatmérgező megszállók", így 1990-ben sikerült lezárni a kommunista rendszert, majd 2010-ben a posztkommunizmust is.

Tarlós István főpolgármester, az est védnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a székely zászló évek óta ott leng a főváros két legfontosabb épületén: az Országházon és a városházán.

A városvezető szerint ez a rendezvény több, mint egy bál, mert szól a jótékonykodásról és ami még fontosabb: a nemzeti összetartozásról is. Tarlós István hosszan sorolta azokat a művészeket, tudósokat, közéleti és történelmi személyiségeket, akiket a székelyek a magyar nemzetnek adtak, hangsúlyozva: a székelyek a magyarság elválaszthatatlan része.

Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere elmondta, hogy a közös ünneplés lélekemelő pillanataiban a székely szellemiség egy kicsit erősebben járja át a nemzet fővárosát.

Szász Jenő, a bált szervező Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke közölte, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az est teljes bevételét jótékonysági célra, idén a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás, az oklándi unitárius közösség, a Lókodi Ifjúsági Alapítvány, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat, valamint a Tiszasalamon Ifjúságáért és Faluközösségéért Jótékonysági Alapítvány számára ajánlották fel.

A rendezvényen átadták a tiszteletbeli székely címeket és a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés támogatására aláírásokat is gyűjtöttek.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
A határon túliak Orbán szavazó g*cik, akik az anyaországbelieken élősködnek. Pfúj! Alja népség. Közük nincs a magyarsághoz pláne a székelyeknek, akiknek még a beszédét sem értené sok magyar.
peterkelemen
A határon túliak Orbán szavazó g*cik, akik az anyaországbelieken élősködnek. Pfúj! Alja népség. Közük nincs a magyarsághoz pláne a székelyeknek, akiknek még a beszédét sem értené sok magyar.
papa.49
Nádfedeles ezt a baromságot honnan OLLÓZTAD, MERT NEKED NINCS ENNYI ESZED !!!
Sámannus
Egyenlő jogot azoknak is akiket ezek az erőszakos hazaárulók elüldöztek az országból.
Így szart ér amit hablatyoltok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.