Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint még a Jobbik szimpatizánsai is elutasítják Vona Gábor iszlámmal kapcsolatos álláspontját.

Minden második Jobbik-szavazó elutasítja Vona Gábor Jobbik-elnök iszlámmal kapcsolatos kijelentéseit, ahogy a választ adók többsége is – közölte ifj. Lomniczi Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Századvég: a Jobbik szimpatizánsai is elutasítják Vona iszlámról alkotott nézeteit

Fotó: jobbik.hu

A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásáról szólva azt mondta, pártokra lebontva a kormánypárti szavazók 90 százaléka, a baloldali szavazóknak pedig 68-80 százaléka reagált elutasítóan a Jobbik elnökének Allahhal kapcsolatos megnyilvánulására.

A szakértő szerint nehéz kiigazodni a Jobbik fő politikai irányvonalán, egymással ellentétes elvek feszülnek a párton belül.

A pártelnöknek a biztonsággal és a kerítéssel kapcsolatban tett kijelentései – miszerint nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – politikailag és a valóságban is tévedés, és megalapozhatja azt a plakátkapmányt, amelyben Vona Gábor felkerült Soros György és a kerítésbontók mellé – értékelt.

(MTI)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gyuri Géderről
Balabbikos vagyok, nem jobbikos. Utána néztem Vona, Török országgal kapcsolatos nyilatkozatainak. Megállapítottam, hogy a Századvég minden tekintetbe a mocsok intrikák forrása.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gyuri Géderről
Balabbikos vagyok, nem jobbikos. Utána néztem Vona, Török országgal kapcsolatos nyilatkozatainak. Megállapítottam, hogy a Századvég minden tekintetbe a mocsok intrikák forrása.
namihami
Ezt most éppen mennyiért? Mennyi közpénz vált magánpénzzé?
Bár, van még ott, ahol ez is volt.
lampa laz
Ez a cöf valagán lógó sz@rcsimbók éhen döglött volna már, ha az eszéből kellene megélnie.
Horizont
Megy már a gyilkolászás...ma a Jobbik holnap vajon ki? Mocsok fidesz és mocsok holdudvara és mocsok nyaloncai. Tisztességesen kéne nyerni fideszesek. Ja hogy úgy nem menne...
evacica
Rendesen kedvébe jár a Századvég a gazdinak! Hazugság özön és a csúsztatás nagy mesterei ők is mint a főnökük és kormánya! Megvette őket Orbán kilóra!!!,
advocat
Végül is mi a baj a tisztességes iszlámmal? Hogy ilyen nincs? Na ez a baj.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél