A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainál is elindult az életpályamodell, az első 15 százalékkal emelt fizetésüket pedig már meg is kapták Tállai András NAV-vezető szerint.

Az életpályamodell újabb, 15 százalékos fizetésemelést biztosít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozóinak, az adóhatóság munkatársai már megkapták emelt összegű fizetésüket – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az MTI-nek.

Tállai: megkapták az emelt fizetésüket a NAV dolgozói

Fotó: tallaiandrás.hu

Kiemelte, hogy az életpályamodell által biztosított fizetésemelés a költségvetési bevételek 95 százalékáért felelős hivatalnál elkerülhetetlen volt. A NAV életpályamodellje egyedülálló a közszolgálatban, nem tesz különbséget a civil és a hivatásos állomány között – hangsúlyozta Tállai András. Hozzátette, az életpályamodell speciális abban is, hogy a jogviszonyban eltöltött időn túl, annál nagyobb mértékben díjazza a kiemelkedő teljesítményt, a nagyobb felelősségvállalást, a nagyobb önállóságot és a szakmai fejlődést. Ezért a magasabb besorolású munkakörbe történő előlépésre kizárólag az érintett képzettsége, képessége, kompetenciái alapján van lehetőség.

A nagyobb felelősséggel és kockázatvállalással járó munkakörökben dolgozók közszolgálati pótlékot kapnak. A bűnelkövetők elfogásában is közreműködő speciális bevetési járőrök például 450 százalékos közszolgálati pótlékra jogosultak, a revizoroknak 200 százalékos mértékű pótlék jár – ismertette az államtitkár.

Az új bérezési rendszer elismeri a kockázatos munkakört és a több éves tapasztalatot, Tállai András példaként említette, hogy majdnem kétszer annyit – 350 ezer forintot – vihetnek haza most a határnál 15 éve szolgálatot teljesítő pénzügyőr járőrök, mint amennyit 2016 júniusában kerestek.

Az államtitkár felidézte azt is, hogy az életpályamodell keretében 2016. július elsejétől 30 százalékkal, 2017. január 1-jétől 5 százalékkal emelkedett a hivatal dolgozóinak fizetése.

(MTI)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Jó ez a kép...Mindig rácsodálkozom erre az értelemmel teli arcra.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mackoka46
Innen is látszik, hogy a mocskos despoták a nép teljes kirablására készülnek. Mióta ez az alkoholista véglény uralkodik még a telefont se veszik fel, igaz nem nagy a kár, mert lövésük sincs a dolgok állásáról, mást mond a törvény és mást amit kiraknak a honlapra, és újabb verziót közölnek az ügyfélszolgálaton.
quadrocopter
@Clavigo: A pálesz van a mosoly mögött, a napi, rendszeres betevő "májcsökkentő"!
Desischado
Csak úgy világít az "értelem" ennek a véglénynek a zsíros pofájáról!
papa.49
@Desischado: Pénteken beszéltem egy jóbaráttal a postáról, azt mondta szószerint pár száz forinttal KEVESEBB LETT A FIZETÉSE ennyit a ,,NAGY EMELÉSRŐL,, !!!
simmering73
Mert amit a Tállai mond, az úgy is lesz. Lesz fizetésemelés. És lett fizetésemelés.
Eladott Ország
Életpályamodell üveggyöngyökkel, hogy vakuljon a paraszt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.