Sajtóhírek szerint tegnap több ezer neonáci vonult fel Budán az 1945-ös budavári kitörés évfordulóján. A felvonulók horogkeresztes karszalagokat és korabeli náci egyenruhát viseltek, a Rendőrség mégsem tiltotta be a rendezvényt, sőt még biztosította is a népirtásra nemzeti romantikával visszatekintők masírozását” – közölte a 168 Órával a Demokratikus Koalíció-Szolidaritás, hozzátéve: a szövetség felháborítónak tartja, hogy következmények nélkül maradt a náci felvonulás a „kitörés napján”. A DK tudni akarja, hogy a rendőrség miért nem tiltotta be a rendezvényt tiltott önkényuralmi jelképek viselése miatt és miért nem lépett közbe legalább a helyszínen? A párt szerint ugyanis szerint „megengedhetetlen, hogy a magyar szélsőjobb ugyanazon zászlók alatt masírozzon, mint amelyek alatt 6 millió, köztük 600 ezer magyar zsidót öltek meg a nácik a II. világháború idején.” A Népszava részletes tudósítást közölt a szégyenteljes felvonulásról, felidézve: korábban Orbán Viktor is...

Forrás: 168ora.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Heller Agika is ott volt a tuntin? Csak azert, mert szerinte nagyon kellene veluk szovetkezni, ugyebar, ok olyan nagyon jok, szelidek, kutyasimogatok...
Es kurva jol megertik egymast orban fogdmegjeivel, akik meg segitenek is nekik...

Mondja meg valaki, hogy vonaek - meg igy megszelidulve is, - nem a fidesz satellite-partja... Kirohogom,...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.