Rétvári Bence államtitkár szerint míg 2011-ben több mint 800 orvos hagyta el az országot, addig 2016-ra ez a szám 400 alá csökkent. Az állami regiszter szerint ugyanakkor 2016-ban 615 orvos kért külföldi munkavállaláshoz engedélyt.

Az elmúlt években felére csökkent az országból elvándorló orvosok száma, míg 2011-ben több mint 800 orvos kért külföldi munkavállalási engedélyt, 2016-ban már 400-nál is kevesebb – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Rétvári szerint egyre kevesebb orvos megy külföldre – az állami regiszter nem egészen ezt mutatja

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0/Derzsi Elekes Andor

Rétvári Bence közölte, 2010-hez képest tíz százalékkal nőtt a Magyarországon dolgozó orvosok száma: nyolc éve kevesebb mint 34 ezer orvos vállalt munkát az országban, mostanra azonban megközelítette a 38 ezret a számuk.

Ezzel párhuzamosan 40 százalékkal nőtt az orvosi egyetemeken végzők száma is – tette hozzá.

Mindez köszönhető például a közelmúlt béremeléseinek: a 2012-2013-as 27 százalékos emelés után, tavaly és tavalyelőtt összesen 207 ezer forintos alapbéremelés következett, emellett pedig emelték a rezidensösztöndíjakat is – emelte ki az államtitkár.

Rétvári Bence a Kossuth rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy az orvoshiány általános európai probléma, amely Kelet-Közép-Európát még súlyosabban érinti.

Az Európai Unió előrejelzései szerint 2020-ra egymillió orvos hiányzik majd az európai ellátórendszerből – tette hozzá.

Magyarország azonban egy összetett intézkedéscsomaggal igyekszik lassítani ezt a negatív tendenciát – hangsúlyozta az államtitkár az MTI híre szerint.

2016-ban az állami regiszter szerint többen mentek külföldre

A Magyar Nemzet tavaly nyári cikke szerint ugyanakkor az Állami Egészségügyi Ellátóközpont (ÁEEK) adatai magasabb számról árulkodtak a vizsgált időszakban.

"Az Állami Egészségügyi Ellátóközpont összes korcsoportra vonatkozó adatai alapján ugyanis míg 2013-ban 705 magyar állampolgárságú orvos kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványt, addig ez a szám 2014-ben 701, 2015-ben 717, tavaly (2016-ban – a szerk.) pedig már „csupán” 615 volt.

A mutatók szerint ráadásul a magasan legtöbb bizonyítványt kérő 35 év alattiak körében is javultak a számok. Míg ugyanis 2014-ben 579 fiatal esetében vetődött fel, hogy külföldi munkát vállal, addig ez két éve 562, tavaly (2016-ban – a szerk.) pedig 470 volt. Biztosat persze az elvándorlásról nem lehet tudni, de aki igényli a hatósági bizonyítványt, az valószínűleg azért teszi, mert külföldre megy dolgozni"

- olvasható a Magyar Nemzet tavaly július közepi cikkében.

Vagyis az állami regiszter szerint többen kértek külföldi munkavállaláshoz engedélyt, mint ahányról Rétvári Bence államtitkár említést tett.

(MTI, Magyar Nemzet)

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Igen, Kisbence.
A maradékból (ami egyre kevesebb) már értelemszerűen egyre kevesebb mehet ki.
Ezt hívják szimpla matematikának.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
@Rockxy: Ugyanaz, mint itthon az eü-ben! Csakhogy ott nem rendszer szerű!
Desischado
Persze, te hazug féreg, azért kell még az időpontokra is heteket várni!
szaboria1
Rétvári legalább a tízparancsolat VIII. pontját betartanád.
kukac50
Ha már a legtöbben elmentek akkor az a kevésből akik maradtak már kevesebben tudnak elmenni! Bence nem tud gondolkodni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.