Az Elios Innovatív Zrt. ügyében született OLAF-jelentés (Európai Csalás Elleni Hivatal) nyilvánosságra hozatalának időpontja és módja egy politikai akció része – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Hódmezővásárhelyen.

Az OLAF-jelentés időzítése nem volt véletlen, kizárólag a kampánynak szól – mondta Lázár János sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a hódmezővásárhelyi közvilágítás-fejlesztés befejezése után hét-nyolc évvel az ügy a választási kampány miatt került elő, kizárólag azért foglalkoznak vele, mert a miniszterelnököt akarják belekeverni.

Lázár János szerint a Közgép volt az Elios tulajdonosa, övé a felelősség is

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) és Günther Oettinger, költségvetésért és emberi erőforrásokért felelős német uniós biztos sajtótájékoztatót tart a visegrádi országok, valamint Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovénia (V4+4) kohézióért felelős miniszterei informális találkozója végén a Várkert Bazárban 2018. február 2-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A hódmezővásárhelyi közvilágítási rendszer – az országban elsőként megvalósított – korszerűsítése kiválóan működő, a város számára energiamegtakarítást hozó, a lakosság számára jobb megvilágítást eredményező fejlesztés, melyre büszke lehet az önkormányzat – hangsúlyozta a politikus.

Lázár János felidézte, polgármestersége idején Hódmezővásárhelyen 2008-ban 6700 közvilágítást szolgáló lámpatest működött. Az évente 100 millió forintba kerülő rendszer korszerűsítésétől a Démász elzárkózott. A Bajnai-kormány pályázata nyitott utat a fejlesztés előtt, amely a technológia megválasztását az önkormányzatokra bízta.

Ekkor nem volt olyan cég, amely az országban korábban közterületen ledes közvilágítás-korszerűsítést valósított volna meg. A közbeszerzésen hárman indultak, köztük a Tungsram-Schréder Zrt. mintegy 800 millió forintos árajánlatával, az önkormányzat pedig a jelenleg Elios Innovatív Zrt.-nek hívott cég 577 millió forintos pályázatát fogadta el – ismertette a miniszter.

A nyertes vállalkozás beszállítójaként a ledes lámpatesteket a Tungsram gyártotta 340 millió forintért, ezzel a város jól járt – hangsúlyozta a politikus, hozzátéve: a tendert a közbeszerzési hatóság is vizsgálta.

A hódmezővásárhelyi közvilágítás korszerűsítéséről igazságügyi szakértői jelentés készült, melyet az önkormányzat a honlapján nyilvánosságra hoz – tudatta a miniszter.

Az OLAF tavaly decemberben nyolc pontból álló technikai észrevételsort közölt az önkormányzattal, melyek a végső jelentésben nem szerepelnek. A teljes jelentésben felvetett – más településeket érintő – szabálysértések gyanújának egyik részéről az ügyészségnek, másik feléről az Európai Bizottságnak kell döntenie – mondta a politikus.

Lázár János hangsúlyozta: a vizsgált időszakban a Közgép volt a cég tulajdonosa, és így – amennyiben az Európai Bizottság nettó korrekcióról dönt – a felelősséget is neki kell vállalnia.

(MTI)

74 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
rohács1926
Igen, a Bajnai-kormány a hibás, mert a kiadott pályázatába nem írta be, hogy ne lopjatok.
Valamint mindenki más is hibás; de ti ártatlan pici barik vagytok. És ezt tudja az összes hívő.
colibri
Annyira nem vagy szegény János, hogy a lehetetlent is ne tudd megmagyarázni és az arcunkba nevetve ne hazudoznál. Csakhogy a többség tudja, hogy hiteltelen vagy, mondhatsz bármit, vigyoroghatsz szépen, csúnyán, Te már leszerepeltél!
Aki Én
Akkor csak azt szeretném megkérdezni, hogy miért nem ti, és miért nem fél éve hoztátok nyilvánosságra?
És még annyit, hogy Simicska, illetve a Közgép nem fideszközeli volt akkortájt? Ha elloptátok a pénzt, akkor nem mindegy, hogy X vagy Y?
Egyébként még egy csomó kérdésem lenne, de felesleges. Most még a fideszesek is látják mi van, csak nem mondhatják ki, ezért libsi hazudozásnak nevezik.
rohács1926
Általában könnyen röhögnek azok a bűnözők, akiknek az ügyész a védője.
De ez az ügy annyira nyilvánvaló, hogy a védőjüknek ebben az esetben nehéz dolga lesz.
quadrocopter
Lézer! Ebből a pöcéből a kesegyerek nem tud kimászni, csak (Polt) segítséggel, de akkor lesz nagy felhábori és ez leteszi a hordát a pince fenekére választás előtt!
glorianna
Ó, igen! Roppant életszerű, hogy az akkori Közgép egyáltaáln észrevesz egy huszonéves tacskó által vezetett mini forgalmú társaságot. Ugyan már!
kokopelli
@Pálinkás Pál: Ameddig a Günther Oettinger áll mellette,addig nem kell majréznia!
Az EU-s kommisszár volt minden idők legbutább tartományi ME-e! Baden-Württem-
bernek volt a főnöke,és lelökték az EU-ban ,mert otthon már kínos volt! :--)))))))))))))
Eladott Ország
És egyébként is, 2015-ben Tiborcz István kiszállt az Eliosból. Nem azért, mert akkor kezdett vizsgálódni ez az aljas Olaf (akkor kezdett), hanem azért, mert a rohadék, irigy ballibsik és a média elkezdte támadni őt és a családját. Azért szállt ki. Amúgy meg teljesen jogszerű volt addig is, hogy a miniszterelnök vejeként közbeszerzéseken vett részt, mert a magyar törvények ilyenek. A Fidesz írta át kicsivel előtte, hogy ilyenek legyenek. Aki nem lakik egy fedél alatt magas rangú politikus rokonával, az nyugodtan pályázhat. És nyerhet. És nyer is. De például Orbán Viktor legkisebb gyereke nem pályázhat, mert ő még a családi fészekben cseperedik. Ezzel szemben Nárcisz kutya akár pályázhat is, mert az ő lakcíme nem a Cinege utcában van. Sőt, lehet hogy már pályázott is, talán nyert is. Kinek mi köze hozzá?
Tehát a miniszterelnök veje teljesen szabályosan volt résztulajdonosa egy olyan cégnek, amelyik sorra nyerte a közbeszerzéseket, tökéletesen indokolt, hogy magasabb áron dolgoztak, mint a konkurencia – már csak azért is, mert a konkurenciának esélye sem volt nyerni a pályázaton – és Tiborcz István a családját ért támadások miatt szállt ki a cégből akkor, amikor nyomozás indult a cég ügyködésével kapcsolatban.
tudode
Lázár "ur" ebben az ügyben nem játszhatja el a MESSZIRŐL JÖTT EMBERT, mert 2015 óta téma az az ügy, amelybe ÚGY KEVEREDETT BELE, mert mentegette a MENTHETETLENT, mint Krisztus a krédóba, v mégsem??! Ahhoz nagyobb tehetségűnek kell lennie, hogy ezt az ÜGYET "is" KI TUDJA DUMÁLNI!!!
.
www.youtube.com/watch?v=U_TcA7WiCdE
..
A világháló URAK, HÖLGYEK egy kattintás és pl. Elios, és Tiborcz találat
.
---- Elios
Nagyjából 3 610 000 találat (0,38 másodperc)
.
---- Tiborcz
Nagyjából 34 300 találat (0,41 másodperc)
.
Nem kellett "volna" polgármester korában TANÍTGATNIA huncutságra az akkor MÉG ZSENGE IFJÚT!!!
.
KINEK KELL "JÁNOS" EZ A VILÁG???
bakegya
KÖZGÉPESÍTETT MŰKÖDTETÉST IS AZ ORBÁN INDÍTVÁNYOZTA ÉS MASSZÍROZTA A MAGYAR ÁLLAMKASSZÁBÓL.
Eladott Ország
The Wall Street Journal cikkéből, derült ki, hogy az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala súlyos problémákat talált Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Elios Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert, uniós forrásból fizetett közbeszerzési pályázatai kapcsán. Hozzák nyilvánosságra a jelentést. Ne Lázárjankó magyarázza félre a bizonyítványt.
Eladott Ország
Itt elsősorban nem arról van szó ki volt a tulajdonos, hanem a szervezett bűnözésről. Egyébként mindegy ki volt a tulajdonos, a büntetést az adófizető állampolgároknak kell kifizetni.
lusta
Vegyünk egy egyszerű példát.
A cég könyvelője, portása, akárkije milliárdos csalást követ el. Na ki a felelős? Igen a logika működik, a cég tulajdonosa. Lehet tovább lopni.
namihami
@Shikari: Hogyne felelt volna meg a tender kiírási feltételeknek a Tiborcz gyerek és a hódmezővásárhelyi ügyek intézője, valami Lázár nevű.
Hiszen éppen ők vallották be, hogy már előre leültek és minden feltételben úgy állapodtak meg, hogy a többi labdába se rúghatott. És később ez legyen és lett az etalon.
A nem belekeverendő Közgépnek (persze nyilván nem ingyen), de semmi más szerepe nem volt és nem is kellett, mint eljátszani a paravánt egy önkormányzat és egy vőjelölt között. Egyetlen feltételnek felelt meg a részletek megbeszélése előtt:: Ő volt a jövendőbeli vő. És a Lázár nem az a fajta, aki bekeményít és elkezd truccolni a Vezér kislánya jövendőbelijével. Aki ugyebár már majdnem a Főnök.
Lehet védeni azt az álláspontot, amit a Fidesz képvisel, de mára nemcsak a hazai ""libsibolsik"" kiabálnak csalást, de egy európai közhivatal se titkolja, hogy itt bizony állami vezetők-szintű lopások történnek. És a renoménkat a kintiek ássák alá. Azokat is le lehet libsibolsizni, de a kritizálók jelentős része már ugyanabból a falkából kerül ki.
És ezért kenődött most a sz@r a falra...
bencemacska
@glorianna: ma, 14:21
Dehogynem veszi észre, ha az apósa megkéri, hogy nyúljon a hóna alá!
De a G.nap után kolonccá vált, és kidobták, mint a macskát sz..ni!!!
namihami
@Shikari: Valóban, az enyém.
És még néhány, az Orbán-klánnál mérvadóbb, az európai vezetésben ülő és főképp PÉNZOSZTÓ ember véleménye. És akkor még a határainkon belül élők közül is akadna néhány csatlakozó.Miért nem cáfolja se a Tiborcz, se a Lázár a csalás és az azutáni lapapírozás tényét? Eddig mindig volt néhányszáz, a dobozból kiugró szófosójuk. Hol vannak most? Miért nem ugrik a Polt-Pintér tagadócsapat? Miért ülnek hónapok óta a kinti jelentésen?
Most se tudnánk róla, ha a kintiek nem hozzák nyilvánosságra. És ugyanígy volt pl. a PaksII üggyel is.
Csupa megválaszolatlan kérdés.
csipetke
Addig-addig turkáltak a sz@rban,hogy ezt bírták kihozni belőle?Háát,ez elég karcsú,miközben mindenki tudja,hogy hazugság.Bár még azt is el tudom képzelni,hogy a Közgép egy szabadszemmel is jól látható,nagyobb összegért esetleg bevállalja.Hofi után szabadon:-Jó pénzért,szopok-nyalok-gombot varrok...
bencemacska
@Shikari: ma, 15:15
A lájk az utolsó mondatodnak szól!
Az ügyészségnek kell vizsgálódni és a bűnszervezet vezetőjét már régen le kellett volna tartóztatni.
Mennyivel okozott nagyobb kárt az országnak, mint Czeglédy???
Illene egyenlő mércével mérni!!!
bencemacska
@csipetke: ma, 15:24
Sok mindent el lehet mondani a Simicskáról, de azt nem , hogy hülye.
Az OV vő az első balhé és a G.nap után kolonccá vált, és kidobták, mint a macskát sz..ni!!!
namihami
@Shikari: Nem nagyon, mert az elvégzett munka minősége (sötét van), a LED-ek élettartama, minősége, a beszerzési és eladási ár túlárazása, a konkurrencia kizárása mind tény. Tehát ezt lehet, sőt fogják is támadni a fiúk, de ezek olyan dolgok, amiket már most tényként kell elfogadni. Persze, megtámadják, hiszen a harc a Főnök lételeme és azalatt is telik az idő. És egy sikeres újraválasztás után ez (is) megy a süllyesztőbe. Ezért és még másért se fog ez a nép utcára menni. Mi több, jó birka módján, fizetni fogja a család által benyelt hozamot.
bencemacska
@Shikari: ma, 15:29
Nagyon kérlek légy szíves figyelj rá, hogy mit írsz! És vonj párhuzamot a két ügy között!!!
Az ügyészségnek mindkét esetben nyomozni, vagy nyomoztatni kellene.
Mindkét ügy Költségvetési Csalás: egyik hárommilliárd becsült összeggel, a másik 13 milliárddal!
No, melyik várja börtönben a v á d e m e l é s t???

"Mielőtt itt bebörtönöznél valakit, talán várjuk meg a nyomozás eredményét! "
Talán Poltot világosítsd fel erről! Én tudom!!!
Lehet, hogy ezért nem vagyunk tagjai az EU Ügyészségnek? Félnek az objektív igazságtól???
Hellcat
Itt is megy a másra mutogatás...amcsi kitiltási botránynál is hasonlóan keverték a szart...
namihami
@Shikari: Mit? Melyik állítást? Mi a bizonyítandó tárgy?
bencemacska
@Eladott Ország: ma, 15:42
Olvastam.
Vannak ettől részletesebb leírások is erről!
Viszont hiányolom Simicska megszólalását! Beakadt nála tű/festék a g-nél!
bencemacska
@Shikari: ma, 16:01
Én megtanultam írni, te meg tanulj meg olvasni!
A kérdés továbbra is a kettős mérce!
"Ha azt mondom, hogy megloptál valakit, nem fognak lecsukni, hanem megvizsgálják az állítást, vagyis nyomoznak!"
És akkor hol van Czeglédy a nyomozás alatt???
lusta
@Shikari: Drága sztrovacsek, van egy jó, meg egy rossz hírem. Bónuszként egy még rosszabb is.
Kezdem a jóval. Mármint az Ön és a hasonszőrűek számára.
Szóval a polthuszárok már korábban is bebizonyították, hogy nincs itt semmi látnivaló és szerintem most sem lesz ez másképp.
A rossz hír.
Ez, mármint a büntetőügy irtóra nem fogja érdekelni az uniós pénzosztókat. Bizony vissza kellesz fizetni az összes pénzt. Ugyanis Brüsszelben el kell majd magyarázni, hogy az OLAF jelentésben léírtak nem felelnek meg a valóságnak. Ott nem fogja a kutyát sem érdekelni a polthuszárok nulla tevékenysége.
,A még rosszabb hír pedig az, hogy a sorban még vár 1200 milliárd visszafizetési ügy.
peterkelemen
Simicska helyébe már régen kilövettem volna a felcsúti törpét. Utána úgy omlanának össze, mint a kártyavár.
papa.49
Cserpákszarjankó az OLAF pontosan leírta 2011-2015 közötti időszak , NA SZARJANKÓ AKKOR KI VOLT A TULAJ, HÁT A KEDVES CIMBID A KESEKÖLÖK !!!
Úgyhogy pofa súlyba, lehet meghunyászkodni !!!
bencemacska
@Shikari: Ha a bírót nem kérdezik, nem válaszolhat!
Ez a MAGYAR JOG.
A te általad tanult jogot nem ismerem!
Pont!
lusta
@Shikari: Fussunk neki még egyszer. Az OLAF jelentésben leírtaknál sokkal kisebb esetekben már vezetőszáron vezették el az emberkéket. Itt, meg Ön szerint is várjunk csak szépen. Mire? A leírtakat ugyanis mga Lézer Jankó is megerősítette.
Ha meg nem a vejkó az egyik bűnöző, és adjunk igazat Lézer Jankónak, akkor most Lajost kellne bezárni.
Yoda69
Hazudsz luzer!
A kampanynak a ti hazug sorosozasotok szol.
Ebbe a lampa ugybe bele fogtok bukni, es kozos cellaba mesz a Sajat Laban Allo orban Vejkoval!
lusta
@Yoda69: A polthuszárok már ki is adtak egy közleményt. Rájuk ne számítson. Nem lesz itt semmi sem.
kokopelli
@bencemacska: (16:25)
...talán "ököljog",vagy "ökörjog" ?
Eladott Ország
@bencemacska: ma, 16:01; Bizony Simcska és Orbán egymás tökeit is szorongatják így
csak óvatosan pofázhatnak egymás ellen.
peterkelemen
Hallod Lázár! Nektek is lesz felelősségetek bőven! Mentek a börtönbe életfogytig.
bencemacska
@Eladott Ország: ma, 17:03
Ez a baj, hogy keveset tudunk, mert a G. napig nagyon jól zárt a rendszer.
Abban reménykedem , ha a Lázárhoz hasonló blődségekkel támadják, vagy az ügyészség is rá akarja kenni, csak megszólal!!!
Yoda69
@lusta: Ha polton mulik valoban nem. Azonban mivel meg tagja vagyunk az Unionak tovabb lehet vinni az ugyet, ha poltek nem inditanak nyomozast.
Jozefina
Valaki hazudik és átveri a magyar választókat. Valószínűleg ez nem az EU érdeke:
444.hu/2018/02/12/megnevezte-az-elios-ugy-erintettjeit-az-eu-csalas-elleni-hivatala
"AZ OLAF által megnevezett tanácsadók és alvállalkozók az Elios-ügyben:

Sistrade Kft.
Eupro Projektmenedzsment Kft.
INS Energia Kft.
Közbeszerzési és Beruházási Tanácsadó Kft.
Tender-Network Kft.
SMHV Energetika Kft.
Tungsram-Schréder Zrt."
papa.49
@Jozefina: Lázaslézeres, csutigeci kesekölök a zabszem MÍNUSZBAN IGAZ !!!
Főlökött
Egy beteg bűnözővel, kár vitába is kerülni ! Teljesen felesleges ténykedés lenne. Állítólag megmondta a tutit, csak egy hangyafülnyi gond adódott, a nemzetközi ügyészséget, nem véletlenül utasítják el maximálisan -> Sorosozás nélkül (!), mert nem csak az általuk megszavazott Polt orrát, de az övékét is kifújatnák, nem is kicsit !
A végeredmény pedig az lenne, hogy csoszognának a börtönbe szentjeim, a jól megérdemelt - huzamosabb idejű jogerős elmélkedésre - annak letöltésére. Miért ? Abban a huzamosabb időben, elgondolkodhatnának azon, hogy tán miért is.
Lézerkénk maradjon a kaptafájánál...de van az a pénz, hogy nem bír megmaradni a bőrében. Amikor pedig nagy gáz lesz, ügyvédért kiállt ! De izgis is lesz ezen ténykedése...
cikicakk55
Csodálom,hogy Simicska ennyire csendben van. Nekem az a gyanum,hogy nem fog sokáig csendben lenni,viszont ha megszólal,akkor bőven lesz mondani valója! Most szarban van a csuti csüngőhasú,mert Simicskán nagyon sok múlik. Vagy jó pénzért magára vállalja,amit én nem hinnék,mert van már annyi pénze,hogy nem éri meg neki egy ilyen maffia ügyet a nyakába venni. Vagy tényleg mindent kiborít az asztalra,onnan meg majd folyik a nép nyakába,mert nekünk kell vissza fizetni. Az meg hülyeség lázártól,hogy a választásra keni az Olaf jelentését.Mit érdekli az Olafot,hogy a Magyar kormányt melyik párt vezeti? Ugyan úgy elkapták az MSZP-s Metró ügyet is.Nekik nem érdekük a mi választásunkat befolyásolni. Most értek el oda,hogy ez a disznóság került terítékre. Nagyon remélem,hogy ezt az egész ország tudja már és a szavazó fülkékbe hasznosítja is ezt a tudást.Ezt a mocskos tolvaj maffia bandát el kell zavarni a kormány vezetéséből,mert mi, a nép a mi gyermekeink és unokáink most a tét. Amennyiben nyernek folytatják sőt rákapcsolnak a lopásokra. Erre kell figyelni,mert a Mi pénzünket lopják el,és a gyerekeink jövőjét.
Zeta
@bencemacska: jogos a felvetés, különben az összes esetlegesen hozzáköthető ügy az ő nyakában köt ki. Márpedig vagy " terít" és közösen viszik el a balhét, vagy vádalkut köt! Érdekes lenne!
De ehhez "rendszerváltás "kell!
papa.49
Mint az óvodában ,,óvónéni ő volt ,, Felnőtt emberektől rettentően RÖHEJES AZ ILYEN VISELKEDÉS !!!
Főlökött
@Zeta: Bocsika, de kifejtenéd, milyen -> "De ehhez "rendszerváltás "kell!" típusú ténykedésre gondoltál ténylegesen ? Egy bölcs okítóm mondta annó, hogy nem rendszerváltás történt - az állítólagos annó rendszerváltáskor, hanem csak miniszterváltások. Tehát a szerepek nem nagyon változtak, a nép megnyugodott. Szóval ez volt 90'-ben, akkor most milyen változásra gondoltál ? Gyökeresre ?:) Mert ahhoz sok- sok mindennek történnie kellene, de nem fog-> elárulom ! Nem érdeke, egyik félnek sem, mivel egyik kutya-másik eb, így viszont felesleges várakozás lenne, bármi nemű ténykedés, ezen ügyben.
Itt gyökeres változások lennének szükségesek, de erre nagyon kevés az esély...

Örülni kell annak is, ha a Fidesz nem szerez ismét 2/3-ot->mert az a vég lenne ! Na ez a mai - jelen pillanatnyi helyzet ! Csak sokan, nehezen látják be, mindezt :) Avagy futnak még 1-2 tiszteletkört, hátha valaki felvillanyozódna tőlük. Mármint az ellenzéktől, mely kétséges lenne.
kereső
Ugyan már kérem, inkább örüljünk, hogy Magyarország miniszterelnökéről-Orbán Viktorról,és vejéről Tiborcz Istvánról a New York Times, a világ vezető napilapja fényképes cimlapon ir .
Volt-e valaha ilyen dicsőségben része Magyarországnak.Itt fanyalgunk,és vitatkozunk a Shikarikkal, amikor inkább büszkének kellene lenni.Hisz ,Miniszterelnök úr elérte az egyik dolgot,amire már úgy vágyott.Világ hirnévre tett szert,Micsoda dicsőség.

Csak mellékesen: állitólag a Tiborcz-kör az EU-s támogatásokból csekély összegben részesült eddig.Nem kaptak,csak mintegy 2,5 milliárd eurót.Jó ,hogy beérték ennyivelBár az összeg még nőhet, ha meghosszabbitják Bicskéig.
lusta
@cikicakk55: Őszintén, milyen választási kampányról beszélünk. Az OLAF jelentés a Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk előtt már fél éve ismert volt. Na most miért is nem indítottak ügyészségi vizsgálatot már fél éve?
kereső
@lusta: a jelentés 2017.10.05.-i keltezésű.
Zeta
@Főlökött: a választ te magad adtad meg !
lusta
@kereső: Pont erről írok. megpróbáltak a közelgő választás miatt elsunnyogni.Mindenki az összefogásról, nem összefogásról beszélt, közben egy bűnszövetkezet működését feltáró független jelentést mélyen elhallgattak. Tovább megyek. A 24.hu, a rezsim média szerint 24 újságíró a további személyeket, összefonódásokat, cégeket is megnevezte. Erre csak annyit mondanék, hogy hírnév rontás miatt, a rágalmazásról már ne is beszéljünk, már ezer és egy feljelentésnek kellett volna lennie. Ön hallott ilyesmiről?
kereső
@lusta: nem És ,van egy olyan érzésem,hogy nem is fogok.Csak a szokásos mocskolódás!,háritás,másra kenés.
Főlökött
@Zeta: Nem mondod, még a végén kénytelen leszek nőülvenni Téged :) !
cs.n.
A Lázárnak jól megy dolga,
egyik cégről a másikra
tereli a témát, fújja hazugságát,
bú nélkül éli világát.
Zeta
Simicska a felelős, de közben Tiborczal együtt találták ki, saját bevallása szerint, polgármestersége idején!
csipetke
@bencemacska: Persze,igazad van.Simicska Orbán mellől is időben lépett le...
Borsodi
www.youtube.com/watch?v=61h8l_sM1uc
Ezt mért nem adják le a Tv 1- en. Választások előtt.Orbánnak le kellene mondania!
peterkelemen
@cikicakk55: Várj egy kicsit. Simicska nagy arc. :D Mindig később reagál, de akkor nagyon ütősen teszi úgy, hogy azt az egész ország meghallja. :D
tudode
Lázár Jánost a kormányinfók alkalmával úgy ismerhette meg a NAGYÉRDEMŰ, hogy NEM MOST JÖTT LE A FALVÉDŐRŐL!
.
Vajon miért ÁLDOZZA BE MAGÁT azzal, hogy az akkor 22 éves Tiborcznál NEM TALÁLT a városa közvilágításának korszerűsítéséhez TAPASZTALTABB akárkit!
.
Pl. Már ő "is" sokalta a csencsem bencsemet,
.
www.youtube.com/watch?v=U_TcA7WiCdE
quadrocopter
Lézer-Piszkos-Hazug előadta az alternatív tényeket! Az OLAF jól lecumiztatott benneteket!
A kesegyerek még szabad saját lábon áll?
quadrocopter
@durbincs: Hejesirás csicska! Nehéz 2 román osztállyal, mi?

Csicska!
Ma még nem volt meg a napi betevő "szerszám a szádban? Azért vagy ilyen stupid - nem?
Matyar nyelw még nem menni, csicska?
A helyesírás sem? Na persze, mert román bocskoros vagy!
Ennyi idő után sem?
Buta vagy csicska!
Hat a Calgon, csicska?

Mit akartál volna kinyögni, csicska? Sikeresen leépülsz, csicska!

Ideges vagy csicska, a gyenge idegzet még hülyébbé tesz téged!

Mi akartál csicska - rajzold le!

Ma hány gatyában kerested a "minivirslit"?
Jutott a szádba is?
Kidurrant a guminőd és ez zavartságot okozott nálad?
A birkák és kecskék még megtűrnek magukon?
A szamár még nem féltékeny a kutyára?
És rád?
quadrocopter
@Shikari: Maflicsek! Egyáltalán tudod, merre vagy?

"Nem keverném bele a KÖZGÉP-et! Ha a tendernek megfelelt, jól működik, a kiválasztás szabályos volt, akkor mi itt a probléma?"

Aha, azért javasolta az OLAF az ügyészségi vizsgálatot, mert minden résztvevő makulátlan, mi?
Desischado
Attól félek, hogy semmi sem lesz a dologból. Legalábbis amíg polt a főügyész. simicska meg teríthetne már végre valamit, de nem teszi, mert ő is fülig sáros! Az egyik 19, a másik egy híján 20!
szaboria1
Janóka egyre jobban fogsz hasonlítani Pinokkióra mert az orrod már igen ronda lett a sok hazudozástól.
Yoda69
@cikicakk55: Miert vallalna akarmit is simicska magara? Ezzel 5-10 ev fegyhazat kockaztatna. Le van papirozva, hogy ki mikor volt a cegben es milyen tisztsegben. orban veje nyakig ul a szarban, de csak maganak es az aposanak koszonheti. Ha sikerult a fideSSt megbuktatnunk aprilisban, akkor irhatjuk is a beutalot a bortonbe a sajat laban allo kesenek. Ha marad orban, akkor persze folytatjak, amit 8 eve muvelnek az orszag lerablasat.
kukac50
Ha Simicska volt a ludas a közvilágítási ügyben akkor a Szegedi alvállalkozó aki a munkát elvégezte miért Tiborctól követelte követeli az elvégzett munkáért a pénzt?
quadrocopter
@durbincs: Hejesirás csicska! Nehéz 2 román osztállyal, mi?

Csicska!
Ma még nem volt meg a napi betevő "szerszám a szádban? Azért vagy ilyen stupid - nem?
Matyar nyelw még nem menni, csicska?
A helyesírás sem? Na persze, mert román bocskoros vagy!
Ennyi idő után sem?
Buta vagy csicska!
Hat a Calgon, csicska?

Mit akartál volna kinyögni, csicska? Sikeresen leépülsz, csicska!

Ideges vagy csicska, a gyenge idegzet még hülyébbé tesz téged!

Mi akartál csicska - rajzold le!

Ma hány gatyában kerested a "minivirslit"?
Jutott a szádba is?
Kidurrant a guminőd és ez zavartságot okozott nálad?
A birkák és kecskék még megtűrnek magukon?
A szamár még nem féltékeny a kutyára?
És rád?
evacica
Hát ezeknek minden ráfér a képükre!Emlékszem, mikor avval dicsekedett Lázár, hogy milyen jó a kapcsolata Simicskával, most meg elvitetné a balhét a nemzet veje helyett,mert az érdeke éppen mást diktál!Szemét egy banda! Óvakodjon mindenki tőlük!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.