A 23 éves budapesti lány még feljelentést is tett. Később vádlóból vádlott lett.

Vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy nő ellen, aki valótlanul azt állította, hogy szexuális erőszak áldozata lett.

A 23 éves nő a vád szerint barátjától esett teherbe, a magzatot azonban nem akarták megtartani, ezért tette a nő a valótlan tartalmú feljelentést. A terhességét ez alapján megszakították

– közölte a Fővárosi Főügyészség.

A nő 2015 októberében tudta meg egy nőgyógyászati vizsgálaton, hogy 13 hetes terhes. Mivel a magzatot párjával nem akarták megtartani, a lány pár nappal később valótlan tartalmú bejelentést tett a rendőrségen, és azt mondta, hogy szexuális erőszak áldozata lett, ezért terhes.

Azt állította, hogy egy budapesti szórakozóhelyen egy ismeretlen férfi meghívta őt egy italra, amitől rosszul lett, majd azután nem emlékszik, mi történt, csak arra, hogy később egy kis utcában tért magához, ahol észlelte, hogy bűncselekmény áldozata lett.

A törvényi rendelkezések alapján – mivel a terhesség bűncselekmény következménye – egy budapesti kórházban a terhességét megszakították.

Miután a valótlan tartalmú bejelentésre fény derült, hatóság félrevezetése miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség eljárást indított, vádat emelt a nő és barátja ellen, aki rávette, hogy tegyen valótlan tartalmú feljelentést. A valótlan feljelentés után nő még többször valótlan tanúvallomást tett.

Végül 2016 áprilisában a nő feltárta a valóságot, hogy valójában a barátjától esett teherbe, nem követtek el bűncselekményt ellen.

Az ügyben magzatelhajtás vétsége miatt a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség, a hatóság félrevezetése miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyújtott be vádiratot a nővel, illetve – utóbbi bűncselekmény miatt – annak barátjával szemben is.

A vádirat szerint a nőt – miután kiderült a terhessége – a barátja vette rá arra, hogy tegyen valótlan tartalmú feljelentést.

Forrás: Blikk, 24.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
és hogy bukott meg? ennyire nem lehet hülye...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.