Hat év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Járásbíróság egy helyi ügyvédet, aki elsikkasztotta az ügyfelek letétként rábízott több millió forintját – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t.

Juhászné Prágai Erika közölte, a bíróság sikkasztás és csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit. A szabadságvesztés mellett a járásbíróság a vádlottat 500 ezer forint pénzbüntetésre ítélte és nyolc évre eltiltotta az ügyvédi foglalkozástól, valamint 45 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte.

Az ítélet szerint a 2014 márciusáig ügyvédként dolgozó vádlott a sértettek által rábízott letéti pénzeket saját céljaira használta fel, illetve úgy kért kölcsönt, hogy tisztában volt azzal, nincs reális esélye annak visszafizetésére.

A vádlott szegedi ügyvédi irodájában került sor többségében a szerződések és egyéb okiratok aláírására és a pénzek átvételére. A bűncselekményeket rendszeres haszonszerzésre törekedve, ismerősei bizalmával visszaélve, részben ügyvédként eljárva, majd – kamarai tagságának törlését követően – azt a látszatot keltve követte el, hogy ügyvéd.

Sikkasztás miatt hat évre ítéltek egy szegedi ügyvédet

A fotó illusztráció. Pixabay cco

Az ítélettel szemben a vádlott és védője felmentés, valamint a kiszabott büntetés enyhítése érdekében fellebbezést jelentett be, így a bíróság döntése nem jogerős.

Forrás: MTI

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bluewhale
Megint egy ügyvéd?! Nem értem!!! Bemegy bármelyik bankba és a kapcsolatai alapján bármikor kap 100 milliót hitelbe! Oszt' jó napot!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Lepényleső
Mielőtt belefogott,miért nem váltott pártot?
lópicigáspár
@sokanvagyunk: Pedig jó ügyvéd volt, csak szerette a pénzt!
Yoda69
Nehany millioert 6 ev. A sajat laban allo orban vej mennyit fog kapni 13 milliardert?
Equus
Abádszalók úrnője, szen. Pókharapósshy shelmeczhy Gabriella 3.000.000.000.000.000 Ft-ért mennyit kaphat majd?...
wagabund
@Equus: három billióért? ennyi pénz az országban nincs..nem sok ez egy kicsit? ezt az összeget fel sem fogja a művésznő, mert nem is látott ennyi nullát egy egész szám után,... sőt..a padlására sem fér fel
Equus
@wagabund: 3 ezer milliárd... ennyi volt a magánnyugdíj, amit megvédett a gazdáiktól
nusika
...gyorsan, szállodabőrtönöket kell építeni, de gyorsan!
nusika
@Yoda69: ...Flórikát 1,5 milliárdért megdicsérték!!! ...naaaa, ki lehet találni...
bluewhale
Megint egy ügyvéd?! Nem értem!!! Bemegy bármelyik bankba és a kapcsolatai alapján bármikor kap 100 milliót hitelbe! Oszt' jó napot!
Eladott Ország
A NER-lovagok egyáltalán nem tartják szabályszegésnek a lopásukat. Sőt. Abban hisznek, hogy a nemzeti középosztály felemelkedését, a közjót szolgálják. Ez egy politikai ideológia, amit az egyszerű zsebtolvaj biztosan nem mond magának. Gyönyörű példája ennek a lelki önfelmentési mechanizmusnak Lánczi András megnyilatkozása, aki szerint, amit korrupciónak tartanak, az valójában a kormány politikája. Persze ettől még ez ugyanolyan lopás marad, nem pedig hazafias cselekedet.
wagabund
@nusika: nincs semmi különös ennek a védett embernek az esetében. Mint már szó volt róla, az a pénzecske igencsak rezerválva van a választások előtti "parasztvakításra"..ez a Farkas nevű jóbarát legalább négy-ötszázezer cigányszavazatot ígért..(ebből a pénzből)

...amúgy védett lenne? egy túrót! csakhát...ugye..
namihami
Ha megtette, akkor valóban börtönbe vele. Két okból is.
1. Lopott, bűnhődjön.
2. Hülye, bűnhődjön. Nem tudta, hogy az állam (vezetői) nem tűrik a konkurrenciát. És ezt most a fejébe verik majd.
CsipkeRózsa
@nusika: Nem csak megdicsérték, de ki is fizették helyette az 1,6 milliárd Ft-ot.
CsipkeRózsa
Mennyit kell ülnie azoknak, akik egy országot raboltak ki?
Eladott Ország
@CsipkeRózsa: ma, 13:53 www.vidakovics.hu/cat-buntetojog/lopas/
500 milliótól a végtelenig lopás bűntett, 5 évtől tíz évig terjedhet. Lopás BTK 370 §.
Melyet kevésnek tartok, ahhoz viszonyítva, hogy 15 hónap fogházat kapott egy férfi kakaós csiga lopásáért.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.