Jelentősen szigorítja a kormány a "Stop Soros" törvénycsomagot, és ilyen formában nyújtja be kedden az Országgyűlésnek – jelentette be a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

Tuzson: szigorított formában nyújtják be a "Stop Soros" törvénycsomagot – a nemzetbiztonsági törvényt is módosítani kell

Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár és Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a „Stop Soros” törvénycsomag benyújtásáról tartott sajtótájékoztatón a Nemzeti Kommunikációs Hivatal fővárosi székházában 2018. február 13-án. MTI Fotó: Kovács Attila

Tuzson Bence azt mondta:

a kabinet megvitatta a több mint hatszáz beérkezett érdemi javaslatot, és "levonta a megfelelő következtetéseket".

A törvénycsomag szigorított formában kerül majd az Országgyűlés elé – nyomatékosította.

A legfőbb változás, hogy nem regisztrációs kötelezettséget, hanem engedélyhez kötöttséget írnának elő.

A cél, hogy Magyarországon migrációt szervezni, támogatni vagy finanszírozni csak engedély birtokában lehessen, amelyet a belügyminiszter adna meg a nemzetbiztonsági vonatkozások megvizsgálása után

- ismertette.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, hogy ehhez a nemzetbiztonsági törvényt is módosítani kell.

A szolgálatoknak kötelességük lesz nemzetbiztonsági szempontból átvizsgálni a kérelmező szervezeteket – közölte.

Forrás: MTI

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Csak tudnám mit kapálóznak annyit amikor a fideszen kívül még SENKI nem telepített be ide migránst.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
Tuzson, jobb ha új munkahely után nézel wazze!
karma1
@Shikari: Cefinek a laba nyomaba sem lephetnel, ...:o))))) De nem baj...:o))) A "demokraciadat", amiben allitolag te elsz - na azt meg kend a hajadra...:o)))) bringas...:o)))))
bakegya
@karma1: ez a karizmatukusan "senki"még arra is érzéketlen és mindenki előtt ostoba még ahhoz is,hogy saját magát rekeszti itt is (mint ahogy máskor és máshol is )KI.
MINŐSÍTHETETLEN HULLADÉK (mellesleg alapból infantilis... az ahogy itt képes írásban itt IS megnyilvánulni .)Shikari
@karma1: Mami! Hidegen hagy a véleményed. Nem is itt élsz, de beleszólsz a dolgainkba! Cefi, meg egy takony tahó, aki a kutyát nem érdekli!
Vagytok itt harmincan, szörnyülködve átkozódtok, mert engedjük! Látod, milyen jó, hogy demokrácia van és nem fogdossák össze a cefi féle sz@ralakokat!
ENNYI A SZÁMTALANBÓL-elvesztegetett idő az ilyen élőlénnyel VESZŐDNI-oda se neki!!!
karma1
@bakegya: Egyaltalan nem zavar, nekem azt mond, amit akar, ugyanis mindig megnezem, hogy KI mondja azt, amit...:o)))) Ha baratoktol jonne ilyen mocskolodas, osszeroppannek, es magamban azt mondanam: "Te is fiam.Brutus"? De benne nem tudok csalodni, meg a budos halfarokban sem, mert ok allandoan a banyaszbeka segge alatt lesznek kilometerekkel...Neha meg sajatmaguknal is lejjebb vannak, es nem is veszik eszre. Kepesek ezt csinalni penzert, mikozben ugy kell magukat eladni, mintha ez a szoveg a sajatjuk lenne, az o gondolataik.
Ezek a barmok minden alkalommal sajat magukat eroszakoljak meg.
Ha viszont valoban ez a nezetuk, akkor meg boldogok, mint a lelki szegenyek,. es nincs mit csinalni veluk - maguktol fognak eltunni, atvaltozni, elpusztulni. ...:o))))
teuton
@Shikari: Tudod mi a demokracia? Hogy az olyan mocskok mint te, meg szabadon vannak! De mindent azert nem mocskolhatnak, ezert vigyazz a pofadra, mert a mocskolodasra is van mar törveny! Ja, Putyinnal nincs? Akkor maradj is ott! A szerencse az, hogy keves ilyen idiota van, eleg egyedül vagy...
bakegya
Shikari
Liberális, liberális!
Miért útál az anyád is?
Arab kell neked és néger,
nem magyar neked a székely!
Liberális, liberális!
Ezért útál az anyád is!
Shikari
@teuton: Mit keresel a magyarok között? Idegen, hazátlan senki vagy, akinek még ékezetes billentyűzete sincs! Foglalkozz azokkal, akikhez kievett a penész és ne fenyegetőzz, mert összegyűjtünk, ha ide esz a fene! Tudod, rabosítás, stb! Ami a hazaárulóknak jár! Ostoba pojáca, senki-csak idéztem...
Shikari
@karma1: Mami! Hidegen hagy a véleményed. Nem is itt élsz, de beleszólsz a dolgainkba! Cefi, meg egy takony tahó, aki a kutyát nem érdekli!
Vagytok itt harmincan, szörnyülködve átkozódtok, mert engedjük! Látod, milyen jó, hogy demokrácia van és nem fogdossák össze a cefi féle sz@ralakokat!
ezzel és hasonlókból áll össze az ország fideSS FELE-EZ ORBÁN EMBERE-ÍGY KAMPÁNYOL A PALI-mert vannak olyanok akik...így kampányolnak a VICCTORNAK.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.