Elkészült a batidai kastély, amelyről az a szóbeszéd járta, hogy Lázár János miniszteré, pedig tényleg nem az övé. A tulajdonos szintén vásárhelyi, és szintén jogász. Politikai ellenfele is volt Lázárnak, majd munkakapcsolatba került vele. A bérlők „prémium ügyfelek" lesznek, akiket a tulajdonosok saját kapcsolataikon keresztül érnek el. Így a házat nem fogják nyilvánosan meghirdetni. Ezt Kulik Jenő vásárhelyi ügyvéd közölte lapunkkal. Miniszter a szomszédban Azért írtunk neki, mert szerettük volna megnézni az épületet, amelyről, mióta készült, sokat beszéltek Hódmezővásárhelyen és környékén. Egy ideig tartotta magát az a pletyka, hogy ez a porta Lázár János országgyűlési képviselőé, Miniszterelnökséget vezető miniszteré. Erről tavaly megkérdeztük a politikust, aki azt mondta, nem az övé a terület, és nem is ő építkezik rajta.

Forrás: delmagyar.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Khmm. A Délmagyart nemrég vette meg Andy Vajna.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Khmm. A Délmagyart nemrég vette meg Andy Vajna.
kereső
"A vadászkastély egy olyan 3054 négyzetméteres területen fekszik, amit teljes egészében Lázár János édesanyjának 1,8 hektáros földje vesz körbe. A miniszter édesanyjához ugyanabban az évben került a föld, amikor Kulik Jenő megvette a vadászkastély területét. Az épületek környezetében további két olyan földrészlet van, amely Lázár édesanyjáé; ezek 2015-ben és 2016-ban kerültek a nevére. Lázár Jánosnak is van olyan földbirtoka, amely majdnem szomszédos a kastéllyal, mi több, a két fia nevén is van ott egy földrészlet. Ezek összesen 40,45 hektárt tesznek ki. Összegezve: Lázár János bizalmasa vásárolt egy kis területet, ahova építtetett egy vadászkastélyt, de ezelőtt és közvetlenül ezután a miniszter és családtagjai megszerezték a szomszédos területek nagy részét, köztük azt, amely teljesen körbezárja az épületeknek helyet adó ingatlant. Az is furcsa, hogy a kastélyhoz a közútról egy hatalmas kapun – és egy kocsiban ott ülő biztonsági őrön – keresztül lehet bejutni, amely annak a kerítésnek a része, amelyet a Lázárékhoz tartozó földek egy része köré húztak."
Csizmás Kond
...és a táblát is megtévesztésből rakták ki ?
human
@Csizmás Kond: Bármit ki lehet aggatni. Tudod, mint az a polgármester, aki EU pályázatból építtetett vadászházat, aztán véletlen benne lakott.
Csizmás Kond
@human: ...persze...bármit el lehet hinni, sőt elhinni a legegyszerűbb, mert oda nemkell logika vagy gondolkodás...de azt elhinni hogy Lázár egy ilyen táblát akasszon a kapujára oda már nagyon beszűkült értelem szükségeltetik...és nem föltétlen kell magadra vedd...
human
@Csizmás Kond: Aki a családtagjai nevére írja a vagyonát, az miért ne akaszthatna ki bármilyen táblát szintén a megtévesztés jegyében?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.