A Nagykáta SE 17 éves focistáját az egyik helyi trafik előtt szurkálták meg.

„Megöllek! Nem érdekel, hogy mennyit ülök érted!”

– így rontott neki az ügyészség szerint 25 éves támadója a a fiatal focistának. A sportoló társasága és a késelő bandája aznap kétszer keveredett vitába. Amikor egy trafiknál másodszor összetalálkoztak, végül egymásnak estek, és a társaság egyik tagja kést rántott: az elkövető pengét többször is a fiatal focistába szúrta.

„Este 10 óra körül üvöltözést hallottunk, de nem mertünk kimenni megnézni, hogy mi történt” – mesélte egy neve elhallgatását kérő helybéli.

A focista édesanyja sírva mesélte el a Blikknek, hogyan változott egy csapásra pokollá az életük. „Mindenki szerette Lalit, ő ok nélkül nem bántott senkit” – mondta az édesanya.

„A doktornő telefonon hívott, és sírva mondta, hogy ne haragudjak, nem tudta megmenteni a fiam életét.

A harmadik műtét közben meghalt” – csuklott el az édesanya hangja.

A késelőt kedden előzetes letartóztatásba helyezték. Társai, egy 18 éves, egy 22 éves és egy 48 éves férfi, szabadlábon védekezhetnek.

Címlapkép: Pixabay

(Blikk)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Házi migránsaink ismét embert öltek. Balog pléhbános nyugodtan alszol?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
Működik a pintér féle biztonság!!!???
Mi az, hogy szabadlábon védekezhet??? Azonnal rács mögé mindet!!!
És mégcsak nem is migráns??!!!
simmering73
Házi migránsaink ismét embert öltek. Balog pléhbános nyugodtan alszol?
vadsanca
Két lehetőséget ajánlanék a BV-nek. Az egyik a halál-büntetés visszaállítása, másik a sötét zárka kenyér és vízen. Lehet meghozná az eredményt.
Amíg az ilyen emberek hotelként tekintenek a börtönre, addig -az élet elleni bűncselekményekben- radikális csökkenés nem lesz kimutatható.
Borsodi
@vadsanca: Benne van a címben ,megöllek mindegy mennyit ülök,tehát egy újabb cigány ölt meg egy Magyart.Nekik a börtön hotel, főleg télen szeretnek ott lenni.Csak halálbüntetéssel lehetne megállítani ezt az értelmetlen gyilkolást.De senki nem tesz ellene ,mi a végeredmény hosszútávon? Elfogy a Magyar, börtönbe a sok cigány persze családszeretők révén szépen szaporodnak. Semmi nem tartja vissza őket,hogy ne öljenek.
kokopelli
@simmering73: ... saját különbejáratú túlexponált népi migráncsok?
Equus
ha az áldozatnál véletlenül lett volna egy gázpisztoly és a támadója orcájába tolja, most azzal lenne tele a sajtó, h bántották szegény ősmigráncsokat.
1ébként trafik nincsen a volt Magyar Köztársaság területén, csak Nemzethy Dohánybolt.

Amúgy a dolgok előbb-utóbb elfajulnak... Mert mi lenne, ha az áldozat barátai nem a bíróságra bíznák a büntetést, hanem saját kezükbe vennék az ítélkezés és a végrehajtás jogát?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.