Újabb két magyar EU-s projekt ügyében javasolja a teljes, 100 százalékos visszavonását az Európai Unió csalás elleni hivatala.

Mindkét ügyben érintett Homolya Róbert, a fejlesztési minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, aki korábban, 2010 júniusa és 2012 májusa között az uniós pénzelosztás csúcsszervezeténél, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ) volt végrehajtási elnökhelyettes.

Az OLAF-vizsgálat már 2010 óta folyt Homolya ellen, de csak nemrég zárták le. Az államtitkárral szemben az összeférhetetlenség gyanúja merült fel, mivel közbeszerzési tanácsadó cégekben volt érdekelt, részt vett egy sor uniós projekt előkészítésében és ezeknek a beruházásoknak egy része még folyamatban volt, amikor az NFÜ elnökhelyettesévé nevezték ki. Vagyis ugyanazon projekt esetében mindkét oldalon érdekelt lehetett: az előkészítés, és a végrehajtás során egyaránt.

A Hír TV hétfőn rákérdezett nála a vizsgálat eredményére, de arról Homolya államtitkár nem nyilatkozott,

komolytalannak nevezte az ellene indult vizsgálatot, és azt találta mondani, hogy „ezek nagyon bagatell ügyek”.

A 24.hu kormányközeli forrásból úgy értesült, hogy az OLAF nyolc projektnél vélt összeférhetetlenséget, de végül hat esetben elfogadták a magyar ellenérveket Brüsszelben, és csak kettőnél kértek korrekciót.

A székesfehérvári Szent István Múzeum 651 milliós és az abádszalóki önkormányzat 3,3 milliárd forintos beruházásának uniós támogatását (figyelembe véve annak 85 százalékos mértékét) kérik vissza, összesen 3,3 milliárd forintot.

A jogász végzettségű, 2010-ig ügyvédi irodát vezető Homolya Róbert a Pro-Vital 2000 Kft. közbeszerzési tanácsadó cég többségi tulajdonosa volt 2005 decembere és 2008 márciusa között. Részesedését eladta, így a 2009-ben megszűnt kft. jogutódjában, a Provital Zrt.-ben sem rendelkezett tulajdonrésszel. (A Provital később az egyik fő közbeszerzési tanácsadóvá nőttre ki magát. Tulajdonosa Antal Kadosa Adorján, Mészáros Lőrinc köreihez köthető.)

Címlapkép: Pixabay

(24.hu, Hír TV)

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A fideszes embernél kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem fideszes ember számára. A fideszes nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A fideszes egy eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet fideszes! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy fideszes szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.
magyar.wordpress.com/2006/03/25/alekszandr-iszajevics-szolzsenyicin-a-kommunistakrol/
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@kereső: Én nem keverem a szociális szövetkezetet és a nyugdíjas szövetkezetet. De mindkettőben egy közös dolog van a keményen dolgozó kisember lenyúlása. Ez a szövetkezetes ökörség megint arra lesz jó, hogy haveroknak csinálnak pár zsíros állást. Ők szépen felveszik a közel milliós fizetést a semmiért, a nyuggerek meg dolgoznak mig meg nem halnak. Tasót meg azért említettem, mint az aktív szövetkezeti dolgozók kifosztóját, mely olyan ugyanolyan tróger gazember mint Homolya pályázati "közpénzszakértő," meg a többi.
Már most hallani olyat, hogy a tavalyi béreket nem fizették ki a nyugdíjas szövetkezeti dolgozóknak, sőt az sem tudják, hogy mennyi fognak kapni.
kereső
@Eladott Ország: 06:03, nem Te keverted, hanem az akinek a szösszenetét idehoztad.
Ennek kapcsán irtam le a "törvény"-i tényállást.
Ez nem jelenti azt,hogy ne lennék tisztában,azzal,hogy miért is vannak ezek a szövetkezetek.Akár a szociális,akár a nyugdijas.A szocilásiról csak annyit- létrehozzák,felveszik a támogatást ,hatalmas összegekről van szó!/ a menedzsment!!!/, majd szépen odébbállnak.Az első-második,esetleg harmadik havi bér még ki van fizetve, a többire meg megy a hitegetés.Van több is ilyen,csak a "sajtó" is kussol róla.Volt ,ahol 3000 ember fut szó szerint! a pénze után.Ennyi ember családja lett egyik napról a másikra földönfutó.
A nyugdijas szövetkezet meg azért kell, hogy a kósáné cége,és a fiáké-munkaerőkölcsönzés,-közvetités-megszerezze a piacot.Hatalmas üzlet.Olcsón.Visszaélve a kiszolgáltatottsággal.Ami már évek óta egy életforma lett Magyarországon.Szégyen.
És ,hát azt kell mondjam, ez rendszerhiba.Lehetne ezen változtatni,de ilyen legatyásodott politikai morálban erre nem lehet,és nincs is mód.Politikai akarat sincs rá.
kukac50
@Eladott Ország: @kereső: Ilyenkor az államtitkárt a munkájából azonnal fel kellene menteni,csak úgy józan paraszti ésszel!
kereső
@kukac50: teljesen igazad van .ez a dolgok menete,egy jogállamban.De orbanisztán nem jogállam.
Eladott Ország
@kukac50: ma,08:50 ; Ezek nyolc év óta nem kormányoznak, hanem csak gátlástalanul lopnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.