Mentő vitt be Debrecenben a sürgősségire egy 77 éves nénit, akinek szívbetegsége mellett kétoldali tüdőgyulladása volt. 9 órát várt, mire sorra került.

A háziorvos döntött úgy, hogy a sürgősségire küldet be egy 77 éves szívbeteg nőt, akinél kétoldali tüdőgyulladást állapított meg. A nőt elkísérte egy szomszédja, 19 óra előtt értek be velük a mentők a debreceni sürgősségire. 

Az RTL Klub Híradójának a szomszéd elmondta, több mint 9 órán keresztül várakoztak az osztályon, a néni 

iszonyatosan nagyon rosszul viselte, sírt, szinte mint egy gyermek.

De nemcsak nekik kellett ennyit várni:

Volt olyan házaspár, akik délután 3 óra óta voltak ott, volt olyan középkorú úriember, aki 10 óra óta várt ott. Eszméletlen.

Az idős nőt végül hajnali négy óra után, az utolsók közt hívták be, és már nem is engedték haza. Az RTL Klub Híradója úgy értesült, infúziót kapott a nő és már jobban van.

9 órát várakozott a sürgősségin a szívbeteg, tüdőgyulladásos néni

Fotó: pixabay.com CCO

A debreceni Kenézy Gyula Kórház a Híradót arról tájékoztatta, hogy aznap 102 beteget láttak el a sürgősségi osztályon, ahol az ellátás súlyossági, és nem érkezési sorrend szerint történik. 

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
Ez már iszonyat, ami ebben az országban van! Az összes kormánytagnak, 0rbánnal együtt, csak emiatt már börtönben a helye, hogy asszisztáltak ahhoz, hogy 8 éven át lerohasztották az egészségügyet a dagadt g..i hobbija miatt! Lesz..om, hogy populista ezt mondani, de azoknak a milliárdoknak, amiket a stadionokba pocsékoltak, meg amiket elloptak-elcsaltak maguknak, azoknak leginkább az egészségügyben lett volna a helye.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
Gyógyszert is kaphatott volna a háziorvostól. A szomszédomnak gyönyörűen letisztult a tüdeje és a mellhártyája a gyógyszertől.(74 éves)
dr. prédikátor
@1magyar: Már ne is haragudj de a háziorvos utalta be, ráadásul 77 éves, kétoldali tüdőgyulladás és szívbeteg a néni. Nyilván a háziorvos tudta hogy mit csinál.Hátha ez nem elég sürgős akkor mi???
simmering73
Ilyen betegségből, ilyen mengelei állapotú egészségügyből élve kijönni maga a csoda. Csak a néni vasszervezete és élniakarása hozhatta vissza közénk. Jobbulást kívánok neki, a felelősöknek pedig életfogytiglani börtönt.
Veleda
Ezt a kórházi osztályos képet már a harmadik cikknél látom, eltérő történésekkel. Nincs másik kép?
A sürgősségi ellátáson nincsenek fekvő ágyak, csak néhány szék és rengeteg várakozó akik 8-10 órát várakoznak a sürgős ellátásra. Van aki kínjában a földre fekszik, a várakozó betegek étlen-szomjan kínlódnak órákig.
quadrocopter
Az ellenzék lejárató akcója! "A magyar egészségügy világszínvonalu!" (-nak van eladva a brkák felé!)
1magyar
@dr. prédikátor: Egy infarktus vagy egy agyvérzéses beteg.De ezzel nem azt mondom, hogy így a jó mert a sürgősségin több orvos kellene az áldatlan helyezetre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.