Az Együtt elnöke a Spinoza házban jelentette be, lezárult a gyermekelhelyezési pere volt élettársával, beszélt az ügy kövekezményeiről.

Juhász Péter: Nem nyilatkozom többet családi dolgokról

Juhász Péter, az Együtt elnöke kedd este a Spinoza házba jelentette be, lhogy ezárult a gyermekelhelyezési per, amely volt élettársával zajlott.

Az ügy részletei nyilvánosságra kerültek: az iratok szerint a volt élettárs azt állította, Juhász bántalmazta őt, és két napig fogva tartotta.

Juhász este annyit mondott, a helyzet megoldódott, közös megállapodással zárult a per, de ennek részleteit nem közölte. „Nem nyilatkozom többet családi dolgokról.”

A botrány ártott neki és a pártjának is, de Juhász szerint a saját szavazótábort viszont feltüzelhette az ügy, mert elegük lehet abból, hogy Juhászt ezzel próbálják „kicsinálni.”

„Nekünk ez segített is. Személyesen iszonyú rosszat tesz, Vásárosnaményban majd szemen köpnek,

mert csak a kormányoldali médiát hallják” – mondta Juhász.

Juhász azt is mondta, hogy, az elmúlt másfél évben a gyerekeiért küzdött, az vitte el az energiáit, emiatt foglalkozott kevesebbet közéleti ügyekkel.

Újabb kínos ügy

Hogyan lehetett bevállalni a sajtófigyelést a 15 évre elítélt Portik Tamás számára? – kérdezte Rangos Juhászt. A politikus a Portik-ügy kapcsán azt mondta, Portik titkárnője ígért neki egy képet, amelyen Rogán Portikkal látható, cserébe kérte, hogy a per sajtóvisszhangját gyűjtsék össze. Miután amúgy is kapnak sajtófigyelést, ezt a paksamétát adta át Juhász a nőnek a képért cserébe. „Ezt legközelebb is megtenném” – tette hozzá. 

Juhász tagadta, hogy pénzt kapott volna Portiktól.

A kedd esti beszélgetésen is azzal kezdte a választ, épp most nyert meg két sajtópert a róla megjelent cikkek miatt.

Juhász szerint cél az, hogy önálló frakciójuk legyen a parlamentben. Ehhez öt százalék kell, a közvélemény-kutatási adatok szerint ennek a közelében sincsenek. Juhász mindenesetre bizakodó:

a magánéletét megoldotta, megoldja a politikai életét is.

Címlapkép: Facebook/Juhász Péter

(HVG)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Kelekótya ember! Nyilatkozott, beszélt orrba-szájba, ha kérdezték, ha nem...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.