Bordélyházat működtettek egy Nógrád megyei faluban; a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség kitartottság és prostitúció elősegítése miatt emelt vádat egy férfi és egy nő ellen – közölte a megyei főügyész.

Bóna Gyula elmondta:

az elsőrendű vádlott, egy 38 éves férfi 2017 áprilisában három nővel állapodott meg abban, hogy azok prostitúciós tevékenységet folytatnak, a szolgáltatást a férfi az interneten hirdette.

Megegyezésük szerint a nők az így szerzett keresetük felét átadták a férfinak, aki ezért cserébe "védelmet" biztosított nekik, és többször is megjelent a tevékenység végzésére használt ingatlanban.

A férfi így a prostituáltakkal tartatta ki magát. Azaz strici volt.

Bordélyházat lepleztek le egy nógrádi faluban – az üzemeltető férfi a prostituáltakkal tartatta ki magát

Az ingatlant a három nő egyike, a 48 éves másodrendű vádlott bocsátotta rendelkezésre úgy, hogy társai a lakás egyik szobáját használták felváltva, ő pedig a lakás általa lakott helyiségét ugyanilyen célra.

A főügyész hozzátette: a férfi ellen kitartottság bűntette, míg a másodrendű vádlott ellen prostitúció elősegítése miatt emelt vádat az ügyészség.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay cco

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

qxy
Hogy ez mekkora hír. A kedves cikk írónak halvány fingja sincs az ország kurva ellátó egységekről.De ott a parlament is. Kurva egy banda. nem?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
-a szolgáltatásra igény volt?
-igen, tisztelt bíróság, sőt ott várnak a kuncsaftok a bezárt ajtó előtt...mi örömet szolgáltatunk...azért is hívnak örömlányoknak...
-hol is van a címük?...nem találom..na szabadon elmehetnek, majd ellenőrzöm mi is a valóság..
Lepényleső
Fogadok,hogy nem ez volt életük álma,ez inkább a"jóléti társadalom"lenyomata.
justhpeter
Orbán 8 éve falurombolás volt. Most meg üldözni kezdik a falusi vállalkozásokat. A Kossuth téren lehet kupleráj, Nógrádban nem ? Duszkrimináció

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.