Attól az embertől kértek független árajánlatot Zalaegerszegen a közvilágítás felújításakor, akinek egyik cége később az Elios beszállítója lett. Az akkori polgármester, Gyutai Csaba azóta hűtlen kezelési ügybe keveredett, ennek ellenére ő felügyeli a 40 milliárd forintos uniós támogatáshoz jutó kastélyfelújítási programot. KORÁBBAN A TÉMÁBAN: Még elemzik az OLAF-jelentést, utána kezdődnek a tárgyalások Ellepte egy közlemény az Elios honlapját Már külföldön is vezető téma az Elios elleni OLAF-vizsgálat Közel állt ahhoz a zalaegerszegi közgyűlés, hogy fideszes szavazatokkal nyilvánosságra hozza azt a levelet, amelyet az OLAF küldött a városnak az Elios közvilágítási tenderével kapcsolatban. Több kormánypárti képviselő is igent nyomott a javaslatra, de a szavazás után – a Népszava szerint – a térség országgyűlési képviselője, Vigh László felkereste Balaicz Zoltán polgármestert és Tóth László frakcióvezetőt és „leüvöltötte a fejüket”. A közgyűlést végül megismételték, és akkor a...

Forrás: 24.hu
Feltöltő: Yoda69
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Igy ertheto miert menekulnek a kerdezo riporterek elol. Ezt mar nem lehet kimagyarazni, igy inkabb elbujnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.