A Fidesz-frakció szóvivője szerint az új parlamenti ciklus első ülésén szavazhatnak a képviselők a "Stop Soros" törvénycsomagról.

Halász János a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel hangsúlyozta: nagyon fontos jogszabályról van szó, ezért is terjesztették be azt, és kezdődik meg a tárgyalása.

Csak a választás után szavazhatnak a Stop Soros törvénycsomagról a képviselők

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0/Thaler Tamás

A jogszabály egyes részei kétharmados támogatást igényelnek, amellyel a koalíció jelenleg nem rendelkezik, az ellenzékre pedig "nem lehet számítani", hiszen "ezek a pénzért, hatalomért mindenre képesek" – fogalmazott a kormánypárti politikus.

A baloldaliak ráadásul már korábban jelezték, hogy nem értenek egyet a javaslattal – tette hozzá.

A Fidesz-frakció azon döntéséről, hogy Magyarország ne lépjen ki a migrációs világegyezmény tárgyalásából, Halász János kijelentette, "nem adhatjuk fel a küzdelmet, akkor sem, ha az ENSZ-ről van szó".

Nagyon sok szövetségesünk lesz a "Soros-tervet" visszaidéző javaslatcsomag elleni fellépésben – jelentette ki a frakció szóvivője.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

desiro
"ezek a pénzért, hatalomért mindenre képesek" ezt biztos a fideSS-re gondolta.
"nem adhatjuk fel a küzdelmet, akkor sem, ha az ENSZ-ről van szó" javaslom üzenjetek neki hadat.
Úgyis szerettek háborúsdit játszani.
janika ne igyá előre a medve bőrére, a sok koccintós megárt.
Hellcat
Pedig azt hittem megcsinálják még előtte hogy ha elbukik akkor besározhassák vele az ellenzéket, hogy nem állnak ki hazájukért meg a többi szokásos fideszes bullshit.
Nessy
@Hellcat: Ezzel most remekúl lehet rettegésben tartani a zembereket, és többen fognak rájuk szavazni, hiszen ők a hős védelmezőink!
Hellcat
@Nessy: Hmm...milyen érdekes, hogy bárhogy közelítjük meg a dolgot csak az alattomos sunyi geci dolgok jönnek elő.
namihami
Ejnye, ejnye Horgász elvtárs:: fosunk, fosunk?
Lehet, hogy a választás után még a mostani létszámotok se lesz meg .

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.