Már kilenc iskolaszövet ügyében, mintegy 6,3 milliárd forintos vagyoni hátrány okozása miatt folyik eljárás Czeglédy Csaba ellen. 

A főügyészség a határozatával elutasította Czeglédy Csaba panaszát, amely "a nyomozóhatóság folytatólagos gyanúsítottkénti kihallgatása során közölt és módosított gyanúsítás ellen irányult".

A pénzügyi nyomozók csütörtökön folytatólagosan gyanúsítottként hallgatták ki Czeglédy Csabát. A nyomozóhatóság módosította a gyanúsítottal közölt tényállást, így összesen kilenc iskolaszövetkezet keretében, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsította meg.

A Czeglédy-ügy több mint 6 milliárd forint kárt okozott az állami költségvetésnek

Fotó: MTI

Több mint 6 milliárd 

A nyomozás eddigi adatai alapján a bűncselekménysorozat 6 milliárd 294 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. A gyanú szerint a bűnszervezetben elkövetett bűncselekményeket 2011. és 2017. között követték el.

A bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt Czeglédy Csaba és társai ellen folyamatban levő büntetőeljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád Megyei Vizsgálati Osztálya folytatja a Csongrád Megyei Főügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett – tudatta a csoportvezető ügyész.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája legutóbb december 13-án hosszabbította meg három hónappal Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását.

(MTI)

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
mostan akkor .6.294.000.000.Ft kárt okozott. Biztos, h egy fillérrel sem többet?
Ez a pénz a diákok munkája után megspórolt összeg lenne. 6 év alatt.
Hm... álljunk megy egy pillanatra! Rövid leszek, na...
Ez évenként 1.000.000.000 Ft. Hány ember, hány óra alatt keres annyi pénzt, h ezt be kelljen utánuk fizetni?

Nem számolgatom, minden tiszteletem ezeknek a habzó szájú veszett kutyáknak. Azt azért mégis kérdezném tőlük, mik a terveik arra az esetre, ha nem a fidesz nyeri a válastásokat. Gondolják, h nekik is lesz helyük a Zöld-foki Szigeteken vagy Paoloban, esetleg Azerbajdzsánban?
Jusson eszükbe Eichmann sorsa...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@kukac50: Aki kiváncsi, hamar megöregszik! :-)) Vagy rászáll az ÁSZ, a NAV, meg még fene tudja ki!
wagabund
nemrég még három milliárdért zaklatták szegénykémet...most meg hatmilliárdért? mért nem ötvenért? ezt sem fizeti vissza, azt sem..

A sitten is jobban tisztelnék...sőt...a sárgaborsófőzelékből is nagyobb kanállal kapna...
pláne most..a smasszerek is úgy kérik meg, hogy képviselőjelölt úr...szíveskedjen már kifáradni a napi sétára..(mindezt röhögés nélkül)...sosem lehet tudni, hátha min.eln. jelölt is lesz még..
wagabund
@justhpeter: 02.16.10.33. asszem ez lehetetlen, de elképzelem, hogy a sitten a régi benntlévők csak lesnek...
...-baszki Béla! ezek mindegyikének három diplomája van, oszt mégis itt vannak? nini...ott van aki engem is bevarrt...gyerekek! gyertek, nevelési verést rendezünk..
evacica
De jó lenne,ha a nemzet vejének ügyét is ilyen fene nagy intenzitással nyomoznák, meg a többi kutya ütő tolvaj csalókét!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.