Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő szerint elképesztő, hogy Nils Muiznieks, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa ilyen leplezetlenül Soros György szolgálatában áll. A képviselő pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: sajtóhírek szerint Nils Muiznieks egy tanulmányban “kendőzetlen nyíltsággal” fedi fel Soros György valódi szándékait és hitet tesz Soros György gondolatai mellett, amikor kifejti, hogy a szovjet embertípust a “Soros-féle” embertípusnak kell felváltania. (...)

(Forrás: debmedia.hu, DebMédia által)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Itt nem csak a nemzeti tudatrepedésnek vannak komoly bajai,az egész papagáj kommandó orvosi eset és komoly kezelésre kellene küldeni az egész bagázst! Ugyan nem túlságosan meglepő, de legalább minden alkalommal mélyen megdöbbentő, hogy buta emberek hatalmas egóval és meggyőződéssel állítanak olyan dolgokat, amelyekkel folyamatosan szembeköpik saját magukat. Ezek a buta emberek azt is gondolják, hogy mindenki más is pont olyan buta és gátlástalanul erkölcstelen, mint ők, nem emlékeznek arra, ami tegnap volt, nem látnak át összefüggéseket, tehát bármivel, és bárminek az ellenkezőjével is lehet kábítani őket.
maszk
hollik "szellemileg visszamaradt, lelki nyomorult" andrás.
És ezt támogatja PÉNZÉRT a zsidó közösség.
A zsidók csak a pénzből értenek.
Számukra minden nem zsidó goj - egy használati tárgy.
Adjál pénzt, meg ingatlant, oszt húzz a picsába.

A zsidó terjeszkedés miért másabb, mint a muszlim terjeszkedés?
Azért másabb a zsidó terjeszkedés, mert bár kevesebben vannak, de mégis jobban beépültek az egész világ politikai, gazdasági, média rendszerében, ezért bár kevesebben vannak, mégis nagyobb a ráhatásuk a világra.

Én nem tagadom a holokausztot, de a zsidók közben azt nem értik meg, hogy azért történhetett ez meg, mert Isten (az ő Istenük, és a mi Istenünk) elhagyta őket, mivel megölték Isten fiát.

Zsidó testvérem, kérlek... nem, könyörgöm, értsd már meg végre, hogy ti már nem vagytok Isten kiválasztott népe.
Aki tagadja a fiút, tagadja az Atyát is - és ezt nem bármilyen keresztény vallásba betokosodott dogmatista tagként írom, hanem a Bibliát kökeményen ismerő emberként.

Csak két dologra gondoljatok:
1. I.u. 70-ben megsemmisült származási vonalatok - az addig volt fontos, míg Jézus meg nem született, és ez történt annak ellenére, hagy Malakiás könyve után végleg elhagyott titeket Isten, vagyis több száz évig egyetlen próféta sem segített nektek.
2. nem tartjátok be a Tízparancsolatot. Nem tartjátok be sabbat-ot sem, és az áldozatot sem.

Érted ezt, zsidó testvérem, a bajban?

Még ragozhatnám, de szerintem te sem akarod a falra hányt borsót takarítani utánam.
lampa laz
Kiadta az elmeroggyant nekik, h választásig a bunkó híveiket etetni kell a blődségekkel, h ne lankadjon a figyelmük egy pillanatra sem.
Aki egy kicsit is normális annak meg annyira tele lesz a hócipője ezekkel az idióta hazugságokkal, h tudni fogja kire ne tegye az ikszet, még véletlenül sem, az pedig a fidesz lesz.
Clavigo
Nekem úgy nagyjából,,mindegy,mit beszél ez a kretén...Csak érdeklődöm..Ez az állatka kiket képvisel ebben a Bolondok házában ? Ezt az idiótát is mi fizetjük ??
CsipkeRózsa
@maszk: "És ezt támogatja PÉNZÉRT a zsidó közösség."

Ne mondd, hogy a zsidó közösség, mert Köves Slomó a zsidóságon belül csak egy kis közösség vezető rabbija. A Maszihisz képviseli a zsidó többséget, ők (a Rabbi-tanács) is élesen elítélték Köves Slomó kampányát, egyáltalán azt, hogy párt-politizál.
CsipkeRózsa
@maszk: A Holokausztot nem tagadod, csak igazságosnak tartod? Nincs olyan ok, amiért egy népet, vallást ki kellene írtani!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Nagyvilág - 2019. October 23., 06:39
Öt ember haláláért felel a bíróság előtt egy kisfiú
Technika - 2019. October 22., 19:11
1982 óta soha nem volt ekkora az ózonlyuk