Mert nem köszönt. Könyvnyi Orbán-portréból matinézunk Kósa Andrással. Antall József személyes döntésének volt köszönhető, hogy a Fidesz egyáltalán nem egy rövid, múló fejezet lett a magyar politikatörténetben. A pártot ugyanis szabálytalan módon (is) finanszírozták a 90-es évek elején a Magyar Fejlesztési Bankon (illetve a jogelőd intézményen) keresztül. (Várady György MFB-vezér azóta is bizalmi embernek számít kormányoldalon.) Forrásunk szerint végül az MFB-ben egy belső ellenőr jelezte a „problémákat”, amik akár komoly bajba is sodorhattál volna a Fideszt, a bank vezetése azonban nem akart botrányt, így Antall Józsefhez fordultak idősebbik fián, Antall Györgyön keresztül utasításért, hogy mit csináljanak. Az akkori miniszterelnök pedig azt üzente vissza, hogy ne keltsenek botrányt, hanem „segítsenek a Fidesznek” a szabálytalanságok elhárításában. Forrásunk ennek kapcsán találkozott először Orbán Viktorral, aki Simicska Lajos társaságában érkezett a megbeszélésre...

Forrás: 24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ez ma nem fordulhatna elő. Legfeljebb úgy szólnának oda neki, hogy "helló röfi!"
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nevemnick
@Eladott Ország: no, de ezt honnan tudná? Nincs neki illem- és tánctanárja meg ,,sztájlisztja" sem, mert akkor nem Vörös Október márkájú öltönyben járna neonszínű bikakötőkkel a nyakán. (több ,,jelentős" miniszterrel együtt)
Eladott Ország
@nevemnick: A csútinál a divatszabály sötét öltönyhöz fehér zokni és zokniban "kefélni." Hiába aki a faluvégén lakott...
spatrendonline.hu/images/article/STO__d3633c42_5494d91d120959.79722327.jpg
nevemnick
@Eladott Ország: ...hát igen. Egy esetben használhatott volna valaki egy sűrű szövésű zoknit... :D
magyarbakancs
Kereszténység meg védője a tisztaság mintapéldányai egy mocsokban született szar párt.
Jozefina
Akkor a fidesz igen sötét pézekből nőtte ki magát??? Nem csoda ha továbbra is lopnak, csalnak, hazudnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.