Befejezték a nyomozást a budapesti rendőrök annak a férfinak az ügyében, aki ittasan okozott halálos balesetet.

A 26 éves budapesti B. Krisztián 2017. január 2-án 11 óra 30 perc körül autójával Budapest VIII. kerületében felhajtott a járdára, ahol elütött egy 42 éves nőt és egy 86 éves férfit. A nő a baleset következtében maradandó sérülést szenvedett, míg az idős férfi olyan súlyosan sérült, hogy a kórházba szállítását követően elhunyt.

Részeg volt, drogozott, aztán el akart menekülni a józsefvárosi járdán halálos gázolást elkövető férfi

B. Krisztián el akart menekülni a baleset helyszínéről, de a férfit a járókelők visszatartották, és átadták a kiérkező rendőröknek. A férfi autóját a járőrök átvizsgálták és annak csomagtartójában nagy mennyiségű pirotechnikai eszközt találtak. A nyomozók azt is megállapították, hogy a férfi a baleset előtt alkoholt ivott, és kábítószer hatása alatt állt.

A halált okozó járművezetés ittas állapotban bűntett és a segítségnyújtás elmulasztása miatt indított ügyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály nyomozói a napokban befejezték és a keletkezett ügyiratot vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.

(police.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.