A Mol-csoport nettó eredménye elérte a 307 milliárd forintot (1,11 milliárd dollár) tavaly, ami 18 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ezzel az évtized legmagasabb profitját sikerült elérni 2017-ben – tette közzé az olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

A csoport 672,7 milliárd forint (2,44 milliárd dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el tavaly, 14 százalékkal többet az előző évinél, meghaladva a 2017-es éves célkitűzést.

Tocsognak a pénzben a MOL-nál

A Mol a tavalyi első félév eredményei alapján módosította mintegy 2 milliárd dolláros EBITDA-várakozását 2,3 milliárd dollárra.

A tájékoztató idézi Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót, aki kifejtette: 2017-et újra erős pénzügyi eredményekkel zárta a vállalatcsoport.

Értékelése szerint a 2018-as évet erőteljes lendülettel kezdték, de még jelentős befektetési döntések előtt állnak. Céljuk, hogy idén mintegy 2,2 milliárd dolláros EBITDA-t érjenek el, amellyel fedezhetik az átalakítási projektek finanszírozását, miközben növelik a részvényeseiknek fizetendő osztalékot – közölte.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Vegyük már sorra kik is a nyereség kedvezményezettei ???
parasutyo
áuuu, kinyílott a bicska a zsebemben! van nekem egy sci-fi fantasy álmom. mindenki csak 3 napra letenné azt ami üzemanyagot fogyaszt, illetve 3 napig senki sem tankolna... kíváncsi lennék a vezérek fejére. no meg ezt hogyan kommunikálnák le. lehet duplájára emelnék az árakat? XD

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.