Annál is kiterjedtebb Tiborcz István volt cégének az ügye, mint eddig gondoltuk. Annál is kiterjedtebb Tiborcz István volt cégének az ügye, mint eddig gondoltuk. Már az előkészítéskor is befolyásolhatták a cég emberei azokat a közvilágítási pályázatokat, amelyeken sokmilliárd forintot nyert a miniszterelnök vejéhez kötődő Elios Innovatív Zrt. – derül ki azokból a levelekből, amelyeket az EU csalás elleni hivatala, az OLAF küldött két érintett városnak. Ez azt jelenti, hogy nem csak a közbeszerzések feltételeit alakították úgy, hogy az Eliost hozzák helyzetbe, hanem már a pályázatok előkészítésénél is felbukkantak a cég emberei, pedig akkor még a beruházásokról sem tudhattak – írja a Direkt36. A pályázó városoknak tervet kellett készíteniük arról, hogy pontosan mire és mennyi pénzt szeretnének. Ezeket a számításokat többnyire nem maguk az önkormányzatok, hanem külsős cégek végezték. Azoknak a városoknak a többségében, ahol később az Eliost bízták meg a kivitelezéssel ez a...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: peterkelemen
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Írta az OLAF? Na és? A Pintér-Polt duó pedig nem ezt írta.
Találós kérdés: Kettőjük közül, szerintetek, kinek lesz igaza? Vagy legalábbis, a választóik melyik igazsággal fognak a Tv1-en és hasonló médiumokban találkozni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.