A rendőrség is megszólalt az interneten terjedő videó ügyében, amin egy magyar rendőr, vélhetően Dányban, ököllel üt be egy kiskutyát a rendőrautó csomagtartójába.

Óriási felháborodást keltett a Facebook-videó, rengetegen osztották meg a mobiltelefonnal készített felvételt.

Ezen egy rendőr ököllel beleüt egy állatba, amitől a tehetetlen négylábú berepül a rendőrautó csomagtartójába, a férfi pedig rácsukja azt.

Az alábbi videó kommentjei közé felkerült hanggal is ugyanez a videó, amin jól hallatszik, ahogy a kiskutya felnyüszít az ütés után:

A megrázó videót kommentelők közül többen megkeresték a BRFK-t is, akik válaszukban azt közölték, hogy kivizsgálják az esetet  – írta meg a Blikk.

A rendőrség később közleményt adott ki az ügyről:

A közösségi médiában, majd az online portálokon megjelent videófelvételen látható esettel összefüggésben a Gödöllői Rendőrkapitányság vezetője azonnali parancsnoki kivizsgálást rendelt el, amelynek eredményeként az érintett rendőrt 2018. február 20-i hatállyal szolgálati beosztásából felfüggesztette.

A Gödöllői Rendőrkapitányság vezetője az ügy további vizsgálata céljából feljelentést tesz az erre hatáskörrel és illetékességgel rendelkező ügyészségen.

A gödöllői rendőrök intézkedtek a kutya soron kívüli állatorvosi vizsgálatára, amely elsődlegesen megállapította, hogy az állat nem szenvedett sérülést az eset során.

Az eredeti Facebook-posztot ITT tudja megnézni.

Saját kutyáját bántotta a rendőr?

A videót feltöltő szerint az eset Dányon történt, a település polgármestere nem kívánta kommentálni, szerinte a hatóságoknak kell eljárniuk.

A HVG információja szerint a videón maguk a rendőrök is kiakadtak, és hamar beazonosították a rendszám alapján, hogy ki volt szolgálatban a valószínűsíthető időpontban az autóval. 

A lap úgy tudja, hogy a rendőrt nem intézkedés közben filmezték le, vagyis nem hivatalosan járhatott el, hanem valószínűleg a saját vagy számára ismerős állattal bánt ennyire durván.

Pataki Gábor, az Állatmentő Liga vezetője a hvg.hu-nak azt mondta, hogy szerinte egyértelmű, hogy a videón látható bánásmód megalapozza az állatkínzás gyanúját, ebben az esetben pedig nemcsak a rendőr szolgálati viszonyára nézve lehetnek következményei a történteknek, de büntetőeljárás is indulhat vele szemben.

A videón látható ütlegelés miatt már önmagában eljárás indulhat, állatkínzás miatt, ebben az esetben az állatot akár el is kobozhatják

– tette hozzá.

Forrás: Blikk, HVG

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
hol a faszban van ilyenkor Tornóczky Anita, a hős állatvédő? ...vagy csak a pofája nagy, amúgy fingot nem ér amit mond?

odamegy, pofánbassza a rendőrt, megmenti a kutyát..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
Gondolom még a gyerekeit is rendezheti le otthon. Nem véletlenül szökött meg a kutya.
Borsodi
Én elmondhatom szeretem a kutyákat,és a videót nézve nem tudom mért kell ennyire felfújni ezt az ügyet. Ahhoz tudnám hasonlítani amikor a Francia miniszter meg legyintette Orbánt.Reakció az volt,felpofozta.sajnos nem!
mackoka46
Nagyon gáz az ilyen agresszív rendőr állat. Jó sok ilyen szégyentelent tartanak állományban. Ez a fajta mindenre képes. Hamarosan a diktatúra totálissá válásával ilyenek foglalkoznak majd velünk, ha kérdezni merünk a hivatalban...
kukac50
Az embereket miért nem védjük olyan erősen mint az állatokat?
Peller Anikó
@kukac50: mert az embertársainkat gyűlöljük.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.