Van értelme újra felfedezni a közép-európaiságot – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere kedden, a cipszerek történetét bemutató kiállítás megnyitóján Budapesten, a Hold utcai református templomban.

Balog Zoltán kiemelte:

léteznek aktuálpolitikai összefogások, de a tartós együttműködéshez kevés a külső kihívás, a regionális gazdasági érdekek vagy a kisebbség érzése Európa más népeivel szemben.

"Ha azt akarjuk, hogy a visegrádi négyek együttélése valóban tartós és az itt élő népek akaratát kifejező együttműködés legyen", ahhoz szükséges a "közös kulturális, történelmi és vallási alap is". Erre épülhet az, amit V4-nek, történelmileg és kulturálisan pedig közép-európaiságnak nevezünk – mondta a miniszter.

Forrás: MTI

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
elsőnek talán utánaolvasnátok és felfedeznétek, hogy az ELSŐSORBAN NÉMETORSZÁG !!! =))
Lepényleső
Hiszek neki mint az összes többi papnak,politikusnak mondottaknak.
kereső
Nem lehetnénk simán! csak! Magyarok!-és Európaiak?
Nessy
Balogh felfedezi a Német - Római császárságot, illetve az Osztrák - Magyar Monarchiát. Részemről a monarchiát nem bánnám, csak az osztrákok nem igazán lennének partnerek!
cikicakk55
Na pont Balog az akinek semmi vallásos dologgal nem kéne előrukkolnia,hisz annak idején Lucifer nem követett el annyi bűnt,amennyit ez a szögről leakasztott asztalos inasból lett pap.
Ha csak egy kicsikét is tiszteletben tartaná a református egyházakat,vallást,vagy csak úgy általában a vallást,nem így élne és nem így beszélne.Szerintem még annyi fogalma sincs a bibliáról mint nekem,pedig én is amit tudok a vallásos betegeimtől tudom.Ha volt egy kis időm leültem a magányosabb idős emberek ágy mellé,és hallgattam amit annyira őszintén mondtak,hogy láttam rajtuk,tényleg elhiszik amit mondanak.Tényleg elhitték,hogy hamarosan találkoznak elhunyt. szüleikkel,szeretteikkel.Elhitték,hogy isten már várja Őket és Ők tisztán és nyitottan állnak majd a színe elé.,mert tudják soha nem tettek semmi Isteni parancs,kérés nélkül..Na ezt a trógert már meg sem próbálják felvinni az angyalok. Megy a jelzés Belzebubnak,hogy egy 5 csillagos gonoszt küldök nektek! Mind a tíz patátokat megnyalhatjátok utána.Ez olyan mocskos dolgokat művelt pap létére,hogy kifejezetten ritkaság ilyen ízletes csemegét a pokolban kapni.Jön majd hamarosan még jó pár szintén nyakig bűnös,csak azok nem felesketett papok,de a bűnük semmivel sem kevesebb.Egy darabig el lesz látva a pokol üstben fortyogó politikusokkal,csak bukjon már ez a narancsos banda.
kokopelli
"Achtung mádzsáren"! Augsburgnál egy nagy kerülőt kellene beiktatni,mivel anno a
schwabok is benne voltak,meg északabbra a frankok is, még északabbra a szászok is!
Elefántjaitok is hiányozni fognak,ha délfelé akartok kitérni!Egyszóval ß@r van a "Pfann-
kuchen"-ben! A Balog táborilelkészt vigyétek magatokkal!Az utolsó kenetnél hasznossá
teheti magát! ;-))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.