Magyarország barátságos, vendégszerető ország szeretne maradni, amilyen mindig is volt, de ez nem mehet a biztonság rovására – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere Törökszentmiklóson kedden.

Balog Zoltán a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) által szervezett kerekasztal-beszélgetésen azt mondta: nem a migránsok, hanem a migráció ellen vannak, mert utóbbi tönkretenné Magyarországot és Európát.

Balog: Magyarország vendégszerető ország szeretne maradni

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Európában a magyar kormány mondta ki először, hogy kerítést kell építeni, és már csak emiatt érdemes a választáson a kormánypártokra szavazni – mondta.

A miniszter a legfontosabb dolognak nevezte, hogy a kormány az elmúlt két ciklusban igyekezett összhangba hozni az egyéni boldogulást a közjóval, az ország gyarapodásával.

A szocialisták idejében is volt gyarapodás, csak a közjó rovására – jegyezte meg.

Szólt arról, hogy az elmúlt évben Magyarországon több mint négy százalékkal nőtt a gazdaság, ezzel Románia után Magyarország "ezüstérmes" Európában.

Balog Zoltán kitért az egészségügyben, oktatásban elért eredményekre, egyebek mellett az orvosok, mentődolgozók, pedagógusok bérének emelésére, a kórházfejlesztésekre és az iskolafelújításokra.

Elmondta, hogy a következő évben 80 milliárd forintot költenek iskolákra, 100 milliárd forintból építenek óvodákat. Ilyen építési program az elmúlt harminc évben Magyarországon nem volt – fűzte hozzá.

Kitért arra is, hogy jelenleg fele annyi orvos megy el külföldre, mint nyolc évvel ezelőtt.

A családtámogatásról azt mondta, hogy Európában Magyarország költ erre a legtöbbet, idén az összjövedelem öt százalékát.

Boldog István fideszes országgyűlési képviselő, Jász-Nagykun-Szolnok megyei fejlesztési biztos a rendezvényen sorsdöntő korszaknak nevezte a jelenlegit.

Azt ígérte, hogy sohasem fog egyetlen olyan törvényt sem támogatni, amely illegális bevándorlókat engedne betelepíteni az országba. Hangsúlyozta: egy illegális bevándorlót sem szabad beengedni, és aki mást képvisel, azokat le kell szavazni április 8-án.

Mráz Ágoston politológus, a Nézőpont Csoport igazgatója egyebek mellett elmondta: a Fidesz-KDNP-nek a következő 47 napban mozgósítania kell szimpatizánsait, hogy szavazókká váljanak.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Szigetváry Zsolt)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Addig nincs gond, míg egymást hülyítitek, Balog-Pösze-Tahó.
quadrocopter
Addig nincs gond, míg egymást hülyítitek, Balog-Pösze-Tahó.
desiro
A fideSS meg a vendég szeretet, na ne röhögtess páter.
bakegya
Ne is mondd balog páter,nagyon unom már hogy csakkk FIZETŐVENDÉG LEHETEK A SAJÁT SZÜLŐHAZÁMBAN-KURTAXÁVAL MEGPUPOZVA-a perselyt meg csakkk a fideSS tolvaj MAFFIÁVAL KÖZÖSBEN TE ÉS A HÍVEID FOSZTOGATHATJÁTOK -OSZTOGATHATJÁTOK AZ EU POLGÁRAINAK JÓTÉKONYKODÁSÁBÓL Habzsi-dőzsi kereszténykedve!!!
kokopelli
..kiknek a szemében te ájtatos barom!A nyugat "németnyelvű" részén már
pár éve csak egy darab akcentussal beszélő ß@r vagy! Amennyiben valaki
a pofonokért házhoz megy az élből annyi is!..és azt még a TV-ben milliók előtt ???
Borsodi
Hoffi mondta Kövér Lászlóra,Balogra is igaz.Onnan tudjuk ő beszél,ha megszólal folyik a szar a szájából.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.