Aki szerint megengedhető volt akkor, ha most a DK-val, netán Gyurcsány Ferenccel kapcsolatos indulatait, ellenérzését segítette levezetni, az elgondolkodhat azon, hogy mennyire fogadná el, ha az általa preferáltak kerülnének célkeresztbe. Már csak ezért is jó lenne sokaknak elgondolkodni, hogy amikor a morális leprának tapsolnak, illetve nem lépnek fel ellene, akkor azt valójában maguk ellen is bevethetőként hagyják jóvá. Ugyanúgy, mint azok esetében, akik hallgatólagosan elfogadták amíg másokat járattak le, vagy inkább el, de aztán egyszer csak ők kerültek a dunaparti menetbe, és másoknál volt a fegyver. Mert a kommunikáció is egyfajta fegyver. A névsort meg nem mindig ugyanazok olvassák.

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.