A Demokratikus Koalíció kormányra kerülése esetére az "egészségügyi krízishelyzet" felszámolását ígéri.

Gréczy Zsolt szóvivő szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy megszüntetnék a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetirodát, és az annak költségvetésében szereplő 25 milliárd forintot a sürgősségi osztályok működésére fordítanák.

A közmédia költségvetéséből 30 milliárd forintot a műtéti és a vizsgálati várólisták csökkentésére csoportosítanak át

- közölte.

Hozzátette, hogy a futballra költött forrásokból garantálják, hogy az egészségügyi dolgozók "valóban" megkapják a nekik ígért 12 százalékos béremelést.

A hátrányos helyzetű térségek kistelepülésein található háziorvosi körzetek finanszírozási forrásait pedig a duplájára emelik

- ígérte Gréczy Zsolt.

A DK szóvivője azt is elmondta, hogy felfüggesztenék a látvány-csapatsportok tao-támogatását és az így befolyó pénzekből többek között CT és MRI készülékeket vásárolnának.

Kérdésre közölte, nem támogatják a Stop Soros törvénycsomagot, mert az egy "bohóctréfa".

Soros György nem tör világuralomra, nem kívánja megsemmisíteni Magyarországot – tette hozzá Gréczy Zsolt.

Forrás: MTI

Címlapi kép: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke. MTI Fotó: Mohai Balázs

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
A szándék jó, az összeg hibás.
Eü a teljes összeget, ez a ""közmédia"" pedig 0 Ft. Fizesse a gazdája, a Fidesz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.