A készenléti rendőrség eredményeiről tartott sajtótájékoztatót ma Németh Szilárd. Azonban újságírói kérdésre egy kedd esti csepeli lakossági fórumon elhangzottakról is nyilatkozott. Ezt Németh Szilárd és Fazekas Sándor agrárminiszter részvételével tartották. Németh Szilárd az ott elhangzottakat firtató újságírói kérdésekre azt mondta: "az agrárminiszter nem mondott olyat, hogy Soros György rovarokkal etetné a magyarokat, továbbá az sem hangzott el, hogy ha nyernek a szocialisták, akkor Einstein agyát kell megenniük a magyaroknak."

Az elmúlt nyolc évben szellemiségében, intézkedési kultúrájában is megváltozott a Készenléti Rendőrség (KR), s ez ma már nem az a testület, amely 2006-ban a saját népére támadt – jelentette ki az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke azt követően, hogy látogatást tett a KR budapesti központjában szerdán.

Németh Szilárd azt mondta:

a Készenléti Rendőrség múltjában fekete folt 2006. október 23., amikor az akkori politikai vezetők, köztük Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arra kényszerítette a testület elődjét, hogy a saját népét lője és lovasrohammal "küzdje le".

Ma már azért sem tudná elvégezni a 2006-ban rákényszerített feladatot a testület, mert nem vezényelhetők ki lovas rendőri egységek politikai rendezvényekre, illetve a 2014 és 2017 közötti, "komolynak látszó" tüntetéseken a rendőrség bebizonyította, hogy még a provokátoroknak is biztosítja a szólásszabadsághoz való jogot – tette hozzá.

A kormánypárti politikus kijelentette:

a KR legaktuálisabb feladatának a határvédelmet tekinti, azután, hogy 2015-ben létrejött a két határrendészeti igazgatóság.

A testület ezzel a tevékenységével hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország mára Európa legbiztonságosabb országa és Budapest az egyik legbiztonságosabb nagyváros.

Ugyanakkor – folytatta – az elmúlt nyolc évben nemcsak a rendőrségnél történt szellemi irányváltás, hanem a kormányzat és a Készenléti Rendőrség viszonyában is, ugyanis ha a testület új feladatot kap a kormánytól, annak finanszírozását biztosítják is.

Az elmúlt időszak eredményei között említette, hogy soha nem látott mértékű illetményemelést kaptak a rendőrök, Magyarországon, vagy magyar közreműködéssel készült autókkal újult meg a rendőrség járműparkja, és egy ezer férőhelyes új körlet is épül a Készenléti Rendőrség központi telephelyén.

A Soros-tervnek az is része, hogy rovarokat kell enni?

A mai sajtótájékoztatón szóba került egy kedd esti, Németh Szilárd és Fazekas Sándor agrárminiszter részvételével megtartott csepeli lakossági fórum is.

Soros György rovarokkal etetné a magyarokat? Németh Szilárd szerint az agrárminiszter nem mondott ilyet

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A magyar embernek van étkezési szokása: csúszómászót, rovart nem eszünk, csak kivéreztetett húst, meg, na jó, némi angolos bélszínt

– mondta a kedden miniszter.

Németh Szilárd az ott elhangzottakat firtató újságírói kérdésekre azt mondta:

az agrárminiszter nem mondott olyat, hogy Soros György rovarokkal etetné a magyarokat, továbbá az sem hangzott el, hogy ha nyernek a szocialisták, akkor Einstein agyát kell megenniük a magyaroknak.

Hozzátette:

azzal egyetért, hogy amennyiben migránsok Magyarországra betelepülnek, akkor veszélybe kerül a magyar kultúra, a magyar kultúrának pedig része a magyar gasztronómia is.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Németh Szilárd Fidesz-alelnök közös kedd este tartottak közös kampányeseményt. Csepelen.

A miniszter a Hír tv beszámolója szerint ezt mondta ott:

Rovart egyáltalán nem eszik a magyar ember. De hogyha ezt az értékrendet, ami a keresztény Európa értékrendje, föllazítják, elavult, üldözendő, van helyette más: ilyen másság, olyan másság, étkezésben is... az ember elveszíti az igazodási pontot. Mert még akik nem vallásgyakorlók, nem templomba járók, azok is a keresztény kultúrkör szabályai szerint élnek, élünk. Mert tudjuk, hogy mi az, hogy húsvét, mi az, hogy karácsony, mi az, hogy vasárnap, mikor van reggeli, ebéd és vacsora, de más kultúrákban ez teljesen máshogy van. És ez a kultúrkör szabályozza azt is, hogy mit eszünk meg. Mondjuk a mohamedán nem eszi meg a disznóhúst, a keresztények pedig elfogyasztják a disznóhúst. Ha jól meg van tisztítva, jól van tartva a disznó, akkor elfogyasztjuk. Ez nem mindenhol törvényszerű, más népeknek más szokásaik vannak, ezt tartsuk tiszteletben

Fazekas a 444.hu szerint ezt követően arról is beszélt, hogy

a rovarbizniszt Soros Györggyel egy körbe tartozó hollywoodi hírességek finanszírozzák, hogy így hozzák létre a sorosi embertípust.

A cikk szerint Fazekas Sándor hangsúlyozta azt is, hogy

a migránsokhoz hasonlóan a génmódosított élelmiszereket is megállítják a határon.

Forrás: MTI, 444.hu, Index, Hír TV, Magyar Nemzet

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
@Horizont: Ráadásul azt a zavargást Orbán és a csürhéje rendezte meg !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Zeta
Két "értelmes" ember, mindig olyan "szakértelemmel" mondják el a vélemenyüket. Jobb helyen az utcán sem tudnának kéregetni ennyi ésszel!
quadrocopter
@Horizont: A Fidesz közvetlenül az események után 2006-ban azt kérte számon az akkori kormányon és rendőri vezetősen, hogy a rendőrök miért NEM használtak éles fegyvert. 2013. okróber 23-án a Fidesz vezér az ország miniszterelnöke minőségében ünnepi beszédében azzal riogat, hogy a jelenlegi baloldaliak majd megint a tömegbe lővetnek, akár éles fegyverekkel is.

He?
nezelodo
Kemény a verseny a két IQ bajnok között, hogy kinek a gondolatai laposabbak a tehénszarnál! Egyben viszont elszólta magát a karfiolfülű: Kiböffentette azt, hogy a provokátoroknak is biztosította 2006-ban a rendőrség a szólásszabadságot. Igaz Sziszi, hiszen ott voltatok, és nem csak provokátorként, hanem a kormány ellenni puccskísérlet szervezőiként. Aztán amikor sűrű lett a levegő, pucolt Orbán ahogy szokott, a sameszaival együtt, mint egykor a nemesek Győrnél.
peterkelemen
Én már ettem sült skorpiót és grillezet bogarat chili szósszal. :D Mindkettő egészséges és mint mindenhez hozzá lehet szokni. Egyébként kint sem mindennapi hanem alkalmankénti csemegének számít. Ha viszont Orbánék maradnak, akkor még rovart sem fognak enni, mert egyszerűen éhen fognak dögleni a magyarok.
human
Hogy is nyilatkozott az ügyészség egy megalázott kisgyerek ügyében?
"A rágcsáló -, és ürülék-, és rovarevés kapcsán – az eredeti vád szerint ezzel etették a gyerekeket, csakhogy ezek a dolgok a vádbeszédben már nem is szerepeltek. mégpedig elképesztő indokkal: egyes keleti népek gasztronómiájában elfogadott a bogarak és rágcsálók - megfelelő hőkezelés utáni – élelmiszerként való fogyasztása."

Még a bírót is felháborította az ügyészség indoklása.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.