A cég vezetőjét, Szitár-Csanádi Attilát a Roszatom egyik legfontosabb hazai bizalmasaként tartják számon. Több forrás szerint szerepe volt abban a nagy vihart kavart döntésben is, hogy a Debreceni Egyetem díszpolgári címet ajánlott Vlagyimir Putyinnak. A pénzen vesztek össze először. Hét hónappal az oroszokkal való társulás után már jelentkeztek is az első problémák, derül ki a Ganz EEG tulajdonosainak fontosabb döntéseiről szóló, a cégbíróságon hozzáférhető úgynevezett taggyűlései jegyzőkönyvekből. Az első konfliktus amiatt alakult ki, hogy az orosz tulajdonos nem biztosította a vállalt megrendeléseket, és a cég így 2009-ben nem hozta az előre elvárt eredményt. A magyarok azt is szóvá tették, hogy a megállapodás ellenére a „társaság finanszírozását eddig döntően” ők állták. A magyar résztulajdonos a 2009 májusi taggyűlésen ezért kártérítést kért az oroszoktól. A cégiratok szerint az oroszok elfogadták az észrevételeket, és a cég működését ismerő forrás szerint később ugyan fizettek...

Forrás: direkt36.hu
Feltöltő: peterkelemen
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Így működik korrupt Orbán haverja Putyin és bűnbandája Magyarországon. Ha kell magyar cégeket tesznek tönkre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.