Megkezdődött az uniós tagországok vezetőinek informális csúcstalálkozója pénteken Brüsszelben, az ülés középpontjában az esetleges intézményi reformok, illetve a következő hétéves költségvetési keret kérdései állnak.

A szokásos kétnapos csúcsértekezlet helyett a résztvevők ezúttal csak pénteken ülnek össze. A brit miniszterelnök nem lesz jelen, mindössze az Egyesült Királyság tervezett uniós kilépése után bennmaradó országok állam- és kormányfői.

Megkezdődött az EU-csúcs Brüsszelben

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b2) megérkezik a brüsszeli EU-csúcsra 2018. február 23-án. Balról Gottfried Péter, a kormányfő európai és külgazdasági főtanácsadója (b), Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter (k), Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár (b4) és Várhelyi Olivér nagykövet, a brüsszeli Állandó Képviselet vezetője (j). MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

A találkozó megnyitását követően az uniós vezetők a hagyományoknak megfelelően először Antonio Tajanival, az Európai Parlament (EP) elnökével egyeztetnek, ezután pedig munkaebéd keretében tanácskoznak az intézményi kérdésekről.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke közölte, első napirendi pontként az Európai Parlament megváltozó összetételéről lesz szó. Szerinte az EP javaslata, melynek értelmében 751-ről 705-re csökkentenék a képviselők számát, jól tükrözi a demográfiai változásokat, a fennmaradó helyeket pedig a jövőbeli bővítésekre tarthatnák fenn.

A második napirendi pont a 2014-ben először kipróbált, úgynevezett csúcsjelölti rendszerrel kapcsolatos, amelynek keretében az európai pártok megneveznék a saját listavezetőiket, akiket az Európai Bizottság elnöki tisztségére jelölnek, és a parlament a legtöbb mandátumot szerző párt jelöltjének megválasztásáról szavaz elsőként.

Ezután arról a javaslatról fognak tárgyalni, miszerint az EP-képviselők egy részét páneurópai listákról választanák meg.

A tájékoztatás szerint szó lesz még az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöki tisztségének esetleges összevonásáról és az uniós biztosok számáról is, majd a 2021 és 2027 közötti hétéves időszakra vonatkozó keretköltségvetésről.

Ezen témák mellett röviden ki fognak térni a migrációs válság kezelését célzó líbiai intézkedések finanszírozására, a Brexit folyamatának állására, valamint arra is, hogy nemrég török hadihajók próbafúrásokat akadályoztak meg Ciprus közelében.

A belga kormányfő csütörtök este vacsorán látta vendégül egy Brüsszelhez közeli kastélyban tizenkét uniós ország vezetőit, köztük Angela Merkel német kancellárt és Emmanuel Macron francia elnököt. Az informális találkozón állítólag a jövő évi európai választásokról, az euróövezet jövőjéről, illetve a költségvetés, a migráció és a kereskedelem kérdéseiről egyeztettek. A vacsorán mások mellett a bolgár, a holland, a lengyel, az olasz, a spanyol és a szlovák miniszterelnök is részt vett.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Már megint hallgathatják Orbán hazugságait. Miközben köpködi az Uniót az európai emberek adóját meg szétlopják Magyarországon, miközben szétverte a zsebdiktátor a jogállamot és leépítette ademokráciát. Orbán már régen börtönre érett!
cikicakk55
orbán nem lett meghíva a vacsorára? Na fene! Európa megmentője, a szerinte,illetve pártja szerint az Uniós országok mintaképe, és követendő példáját nem hívták meg a vacsira? Nem baj,majd itthon azt mondja,hogy Ő nem volt hajlandó elmenni,majd ha követik az Ő szenzációs meglátását a migrációról és a Soros tervről,majd akkor hajlandó lesz azokkal a hozzá képest senkikkel vacsorázni.
Eladott Ország
Csapataik harcban állnak. Ám legyen. Csak ne Matolcsy vezesse a tüzérséget. És az éjszakai tábor megvilágítását Tiborcz végezze. A kutya nem talál ránk. Megérkeztek a honvédők Brüsszelbe. Rogán Antal látható módon sokkal felszabadultabb, mint amilyen itthon lenni szokott mostanában. Ott talán bátran felveheti a csecse óráját, a magyar éves átlagfizetésnek megfelelő árú ridiküljét, nem hökkennek meg rajta a népek. Havasi Bertalan nélkül pedig Orbán Viktor egyáltalán sehová nem megy. Nagyon nagy tudású lehet a jóember, ha ekkora égető szükség van a folyamatos testközelre. Szurkoljunk a kerítésvédőknek, nehogy a csúnya Brüsszel elvegye a keresztény nemzeti izéjüket. Én már azt sem értem, mi a fenének mennek oda, amikor ők úgy tudják, hogy Soros György irányítja az egész várost.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2018/02/br1.jpg
quadrocopter
Rogán-Tróger-Göbbelsz mit keres ott? Fél egyedül?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.