Tavaly 12 százalékkal kellett többet fizetnünk a gyógyszerekért, mint 2016-ban, a csak receptre kapható készítmények pedig ennél is jobban: 16,5 százalékkal drágultak. E-mögött azonban nem a gyógyszergyártók, hanem a kormány mohósága húzódik meg: a drágulás fő oka a gyógyszertámogatások 2011 óta tartó, tendenciózus csökkenése. 2010-ben a betegeknek a vényköteles gyógyszerek árának kevesebb, mint 40 százalékát kellett fizetniük, tavaly már több, mint a felét. Eközben a nyugdíjakat idén 3 százalékkal emelték, holott a gyógyszer a nyugdíjasok egyik fő kiadása. Orbán rendszere tehát az egyik kezével visszaveszi azt, amit a másikkal (nem saját jószántából, hanem törvényi kötelezettség alapján) adott, mert kell a pénz stadionokra, focicsapatok támogatásra és főleg a bűnszervezet tagjai zsebébe. A Demokratikus Koalíció és a Szolidaritás szerint az új kormány már első munkanapján lépéseket tesz az egészségügy rendbetételére, később pedig kiszámítható és méltányos gyógyszertámogatási...

Forrás: web.dkp.hu
Feltöltő: koszpeko
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
2014 óta pontos havi bontásban van a gyógyszerekre, kötszerekre költött pénz leírva füzetbe !!!
A növekedés általában havi 1-2 % éves átlagban 12-15 % ki lehet számolni, a 3 év alatt mennyivel került többe a gyógyszereim, és a kötszereim !!!
Tegyük hozzá, hogy pontosan pl. a kötszert nem kapom meg olcsóbban mert nem lehet felírni, pedig naponta használom !!!
Ennyit az ,,emberbarát kontár elkurmányról,, !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
peterkelemen
Ott fognak, majd füvet zabálni a magyarok a stadionokban. Nincs még egy ilyen buta és gyáva nép, mint a magyar az egész világon. Külföldön negyedennyiért már eltaposták volna Orbánékat, mint egy férget.
advocat
A sok beteg nyugdíjas csak viszi a pénzt! Az a focira kell. Mert az asztán hozza! (Direkt!) Akinek meg van svájci vagy egyéb számlája, azt nem érdekli. Csak kinek van? Tudom O. apjának lehet, de neki a magyar is elég. De kell a sok vén marhának O. Megérdemlik. (Én is közéjük tartoznék, de még tudok gondolkodni. És akkor mi van?)
CsipkeRózsa
@peterkelemen: Ott legalább lesz fűtés is.
papa.49
2014 óta pontos havi bontásban van a gyógyszerekre, kötszerekre költött pénz leírva füzetbe !!!
A növekedés általában havi 1-2 % éves átlagban 12-15 % ki lehet számolni, a 3 év alatt mennyivel került többe a gyógyszereim, és a kötszereim !!!
Tegyük hozzá, hogy pontosan pl. a kötszert nem kapom meg olcsóbban mert nem lehet felírni, pedig naponta használom !!!
Ennyit az ,,emberbarát kontár elkurmányról,, !!!
Lepényleső
Legjobb út az ország egészsége felé,s egyben a nyugdíjkassza mérlegét is javítja. Gyógyszer nélkül nyilván több a halálozás,tehát aki életben marad az egészséges,aki meg nem,annak a
nyugdíjra szüksége nincsen.
cikicakk55
@koszpeko: Na a két lehetőségből én biztos egyiket sem választanám. Mondjuk nekem az összes párt közül egyik sem szimpatikus. Én tényleg pártfüggetlen vagyok. Egy biztos. Soha többé Fidesz! Az,hogy helyettük ki legyen majd eldöntik az okosok,akik értenek is a politikához. Ennél nem hinném,hogy találnának korruptabb,vagy nagyobb tolvajokat

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.