A hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás 15 órai részeredményei szerint a szavazásra jogosultak 49,11 százaléka, 18 023 fő adta le a voksát. Már most többen mentek el voksolni, mint négy évvel ezelőtt összesen. 2014-ben a 37 508 választóból 13 647-en járultak az urnák elé, tehát 36,38 százalékos volt a részvételi arány.

Hódmezővásárhelyen már 50 százalék fölötti a részvétel

Fotó: Béres Attila – Magyar Nemzet

Már a reggeli részadatok is arról árulkodtak, hogy megmozgatta a várost az időközi voksolás. 9 óráig a szavazásra jogosultak 11,65 százaléka ment el szavazni, vagyis már akkor több mint 5 százalékponttal többen voksoltak, mint négy évvel ezelőtt. 11 óráig pedig szinte dupla annyian mentek el szavazni, mint négy éve: a szavazásra jogosultak 28,14 százaléka, 10 326 fő látogatott el a szavazófülkékbe.

(mno.hu)

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Én délután 2 óra után voltam a fiammal,aki 21 éves és most szavazott életében először. Nem is nagyon fűlt a foga hozzá,bár a múlt hétvégén,még lelkesen megígérte,hogy Ő is jön,de mára már enyhe zsarolást kellett bevetni.Mondtam neki,hogy lenne szíve a beteg,epilepsziás anyját, a pánikbetegségével egyedül elengedni? Na meg kicsit szimuláltam,hogy mennyire fáj a fejem. Nem hitt neke,de végül elkísért és ha már ott volt szavazott is. Én 1972 óta lakom a városban,de mióta szavazások vannak,ekkora forgalmat még nem láttam.Hozzánk elég közel van a 38-as választókörzet( és a 39-es is ott van) de azon a 10 perces sétán legalább oda-vissza 50 embert és vagy 20 autót láttam.Vasárnap a város pangani szokott,főleg délután 2 körül. Nagyon bízom benne,hogy pofára száll a FideSS. Én írtam már,hogy szimpatikus Hegedűs,de egy ember miatt nem fogok egy több ezres korrupt bandára szavazni. Nagyon bízom benne,hogy pont azért,mert a FideSS magabiztossága miatt szinte semmilyen kampányt nem csináltak,Márki-Zay Péter viszont heti 2 lakossági fórumot is tartott már két hónap óta,így az emberek itt is megvilágosodtak. Most kiderülhet,hogy Lázár mennyire szereti a városát. Ha nem nyernek és vége a város támogatásának,akkor áprilisban az biztos,hogy innen senki nem fog rájuk szavazni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
colibri
@Sámannus: Jó híreket találtál! Ügyes vagy, gratula!
Manhattan
@Equus: Úgy tudom, vallásos család. Jelenleg 7 gyermek van, de amilyen szépek, remélem még többen lesznek. Gyerekeken nem illik gúnyolódni! Anyukám mindig azt mondta, az a gazdag család, ahol sok gyerek van. Mert minden gyermek felnevelése mire kirepülnek,egy ház árában van. www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/5_ev_utan_7_gyermekkel_tertek_haza_/2121891/
csipetke
@Equus: 17:48 Jajjj,ne legyé má olyaaan!Lehet hogy nincs tévéjük.Valamivel csak el kell ütni a zidőt esténként...:))
Equus
@Sámannus: nem lehetne havonként egyet, mindjárt Einsteinként? Aztán majd jön az állam és elltartja, meg oskolázza is. mindnek külön zongorát vesz és hegedűt is ad nekijek...
csipetke
Most mondták a hír tv-ben,hogy eddig Márki-Zay vezet minden körzetben..
Sámannus
@Equus: Jó van te okosabb vagy tőlem, de például néked minek tíz zongora, ha mondjuk nem értesz a zenéhez? Mert vannak itt ilyen dolgok, amit a te ötletedhez hasonlóan meg kéne oldani.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.