A Magyar Közlönyben megjelent jogszabály szerint ezentúl rangsorolni kell a műszaki vizsgán észlelt hibákat. A besorolás alapján lehet a vizsgáztatott járművön kisebb hiba, komoly hiba és veszélyes hiba. Ezek a minősítések különböző következményeket vonnak majd maguk után. 

Átalakul az autók műszaki vizsgáztatásának rendszere

Forrás: lepo01.hu

Ha komoly hibát tapasztalnak a műszaki vizsgán, akkor a forgalmi engedély maximum két hónappal hosszabbítható meg.  A Kossuth Rádió Napközben című műsorában szakértők vitatták meg a műszaki vizsgával kapcsolatos változásokat.

Sem saját, sem pedig hozzátartozó járművét nem vizsgáztathatja majd a vizsgabiztos, illetve május 20-tól, ha használt autót hozna be az országba külföldről, köteles bemutatni az eredeti országban előállított műszaki vizsgálati bizonyítványt.

Ezért például, ha külföldről hozna be autót Magyarországra, érdemes az autóval elmenni egy márkaszervizbe, és elkérni az autó műszaki történetét, hogy megtudjuk, a jármű valóban megér-e másfél millió forintot, vagy esetleg csak megveszünk egy hatszázezer forintot érő járművet másfél millió forintért – figyelmeztetett Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke.

Hozzátette, ezt a vizsgálatot az eladó kérheti, mert ő jogosult rá, azonban felhívta a figyelmet: ha ezt nem lehet megtenni, ne vegyék meg az autót, mert nem lehet pontosan tudni, hogy mit vesznek. „Egy autóról egymillió, másfél millió vagy két-három millió forintért is kellene tudni, hogy milyen javításokat eszközöltek rajta korábban” – szögezte le az elnök.

„Az autó korábbi történetét a jogszabály szerint mindig az aktuális tulajdonosnak kell lekérnie, tehát annak, aki el akarja adni a járművet, továbbá sok mindent meg tudnak csinálni a márkaszervizben annak érdekében, hogy minél több információt megkapjunk az autó műszaki történetéről. Ha valaki másfél millió forintot elkölt egy használt autóra, akkor érdemes azt a 15-20 ezer forintot kifizetni, azért, hogy megtudjuk, másfél milliót vagy hatszázezer forintot ér az autó” – mondta Erdélyi Péter.

Egy csapásra megváltozik a rendszer

A változások részben tartalmi, részben személyi és részben a műszaki vizsgaállomásokra vonatkozó változtatásoknak a gyűjteménye – mondta az Autószerelők Országos Egyesületének műszaki vizsga tagozatának vezetője. Sebestyén Péter kifejtette, míg kis hiba esetén meg kell adni a műszaki engedélyt, viszont veszélyes hiba esetén nem lehet használni a járművet.

Megjegyezte, hogy a dokumentum sok változást és feltételt tartalmaz. Eddig gyakorlatilag két minősítési lehetősége volt a vizsgabiztosnak, az egyik, hogy alkalmas-e a jármű a forgalomban való részvételre vagy alkalmatlan. A második esetben a hibák kijavítása után újra vizsgára kellett bocsátani az autót.

Ez azonban most megváltozik, mert az új rendelkezés alapján a jármű megvizsgálása során három kategóriába kell sorolni a feltárt műszaki hibákat. Az egyik az úgynevezett kisebb hiba, ami alkalmas minősítést jelent, a második a komoly hiba, ilyenkor a jármű 2 hónap ideiglenes forgalmi lehetőséget kap, ez idő alatt ki kell javítani a hibát, és két hónap elteltével ismételten vizsgára kell bocsátani az autót. A harmadik kategóriába pedig akkor sorolják a járművet, ha veszélyes hibát találnak a vizsgálat során.

(promenad.hu)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
akkor most ez mennyibe is kerül, tessék mondani!
Nekem ebből az jön le, h találtak még egy bőrt az autósok hátán, amit le kell nyúzni... ja... és nem volt bekapcsolva a biztonsági öv...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
Hát nemigazán jólszerkesztett cikk...mindenesetre az jön le belőle, hogy sokkal több lesz az "okosba" vizsgáztatott bontószökevény(lánykori nevén fostalicska) ..ha nem is sűrűn, de most is látni embereket szállító személyautókat, kisbuszokat szétrohadva, füstölve, sima gumikkal, tavalyi kosszal a dukkón..
papa.49
@Equus: Az én első Zsigulim még a blokkján FIAT felirattal volt, nem tudni mennyi km. volt benne csak azt tudom ment mint az ördög, és 7 lityónál többet nem evet, és soha nem hagyott cserben, a korából ítélve (taxi volt) IN körüli rendszáma lehetett volna... Nekem radiál gumik voltak rajta, a szervókormány meg nem igazán hiányzott ...
wagabund
...viszem a mozaikba a zsigulimat...este van, utolsó vagyok a 2-es soron..valaki megnézi a motorszámot, hív egy másik faszit..az is megnézi...azt kérdezi a baromarcú,hogy miért ütöttem át?..nincs átütve, ez eredeti..álljak félre, jkv-t vesznek fel..-hívjanak már egy szakértőt...-mi is azok vagyunk- de biztos, ami biztos, odahívták a kuckójábanban ülő öreg műszakvezetőt...-Pistabá, gyere, lenne egy lopott...
megnézi, aszongya nem lopott ez, ez még az eredeti apróbeütűs fiat szám..
se bocsánat, se húzd meg a kobrát, hanem eloldalogtak, nekem meg ki kellett állnom fékpad nélkül, csak ne lássák a pofámat..(40 évvel ezelőtt)
Equus
@wagabund: húúú vazze jó kis társaság... Te és a Papa.49... van itt egy hely az asztalnál? Leülhetek? Köszi! Nyomattok egy sört, fröccsöt vagy vmit... ?
wagabund
@Equus ...jaaaaj...hogy kérdezhetsz ilyent? természetesen itt a helyed...a régi szép időkre...sört ebben a hidegben ne várj, most inkább a forralt vörös megy...nem túl forrón, édeskésen, illatosan..és...kérünk az új vendégnek egy pecsenyezsíros kenyeret lilahagymával..
aztán akár a jegesmedve is benézhet az ablakon.
Equus
@wagabund: :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél